Jugó az A38-on

A régió legnagyobb és legjobb avantgárd kollekciója vendégeskedik a Hajón. A kurátort, Ivana Janković-ot kérdeztük Marinko Sudac különleges gyűjteményéről.

A zágrábi Kortárs Művészeti Múzeum munkatársaként (MSU) hogyan találtatok egymásra az Art Market Budapesttel? Közösen rendezitek a Radikális művészeti gyakorlatok a Marinko Sudac Gyűjteményben című kiállítást az A38 úszó galériájában...

Marinko Sudac tavaly felkért arra, hogy legyek a kurátora annak a standnak, amely gyűjteményéből mutatott be egy válogatást az Art Market Budapesten. Logikusnak tűnt, hogy idén is együttműködjünk a sokkal nagyobb szeletet bemutató mostani kiállításon. Ez a vásár egyik párhuzamos eseménye lesz, a GUEST BALKAN program része. Címe: Radikális művészeti gyakorlatok a Marinko Sudac Gyűjteményben – azaz a korábbi Jugoszlávia az 1960-as és az 1980-as évek között.

Sudac az egyik legbefolyásosabb magángyűjtője a kelet-európai régiónak. Mikor kezdett el gyűjteni?

Pontos a meghatározásod. Én tizenkét évvel ezelőtt találkoztam először Sudac-kal, valamikor 2004 körül, amikor elkezdett avantgárd műveket gyűjteni. Már ekkor is az érdekelte, hogy a korábbi Jugoszlávia területén megtagadott vagy elfeledett avantgárd művészetet gyűjtse. Át akarta értékelni ezt az anyagot, megteremtve a „helyes olvasatát”, és kivívni számára az „őt megillető helyet”. Az alapoknál látott munkához. Az ő szavaival élve „antropológiai megközelítést” alkalmazott, vegyítve az intuícióval és a rajongással. Ennek köszönhetően lett a Marinko Sudac Gyűjtemény a legnagyobb és legteljesebb kelet- és közép-európai avantgárd kollekció. Ezt a koncepciót a Berlini Fal leomlásának az összefüggésrendszerében érdemes értelmezni, vagyis a Kelet és a Nyugat közötti határok szimbolikus leomlásaként, amikor is a kutatók növekvő – de a megérdemeltnél kevesebb – érdeklődéssel fordultak a kelet-európai képzőművészet felé. Sudac Avantgárd Művészeti Múzeuma virtuális platformként összpontosított az 1914 és 1989 közötti avantgárd, nemhivatalos, kísérleti és radikális művészek gyűjtésére, megőrzésére, kutatására és bemutatására.

Željko Jerman: 1975.6.22., 1975, fotóvegyszeres intervenció fotópapíron, 650×680 mm, Marinko Sudac Gyűjtemény, Zágráb

© Marinko Sudac Gyűjtemény, Zágráb

Ebbe beletartoztak a festmények, szobrok, rajzok, kísérleti és dokumentarista filmek, fotók, de akár – nem árt tudni! – teljes művészi archívumok is. Sudac kiváló kutatókat és művészeket toborzott az ügy mellé, megalapítva az Avantgárd Kutatóintézetet. Majd az évek során megindult az együttműködés az olyan közintézményekkel is, mint a zágrábi Kortárs Művészeti Múzeum, ahol én akkoriban kezdtem el dolgozni. Azóta számos projekt és kiállítás valósult meg, publikációkkal, kerekasztal-beszélgetésekkel és konferenciákkal kísérve. Ilyen volt tavaly az első világháborús kontextusba állított avantgárdnak szentelt konferencia.

Milyen főművek rajzolják ki a gyűjtemény karakterét?

A kiemelkedően fontos művek által kirajzolt profil különleges lehetőséget teremt a kutató számára, hogy különféleképpen értelmezhesse és dolgozhassa fel az időhatárok közé eső anyagot. Különösen izgalmas szemszögből közelített a gyűjteményhez a kurátor és művész Živko Grozdanić Gera, aki egy radikális módon, a névnélküliségbe burkolózó művész egységes műalkotásaként fogta fel a gyűjteményt. Ahol a gyűjtés folyamata és a műtárgyak vizsgálata a műalkotás készítésével azonos rangú tevékenység. Szerinte a Marinko Sudac Gyűjtemény jelenségét mindenekelőtt a „gyűjtő önreflexivitása” mentén lehet értelmezni, vagyis a kiállítás során a Gyűjtemény teremtése a döntő rendezőelv, más szavakkal a gyűjtési stratégia bemutatása. Ha követjük ezt a logikát, akkor a gyűjteményből kiemelt egyik vagy másik műtárgy, vagy akár életmű kiállítása eltorzítaná az eredeti koncepciót.

Tomislav Gotovac: Utcaseprő, performansz sorozat, 1984, fotográfia, 517×405 mm, Marinko Sudac Gyűjtemény, Zágráb

© Marinko Sudac Gyűjtemény, Zágráb

Vagyis meglehetősen nehéz súlypontokat kiemelni. Akkor mégis hogyan állítottad össze a Radikális művészeti gyakorlatok koncepcióját?

A kiállítás – ami az Art Market Budapest támogatásával jött létre – húsz művet emelt ki a gyűjteményből. A 21 művész mind a jugoszláv neoavantgárd és posztavantgárd jegyében alkotott a korai '60-as évektől a '80-as évek elejéig. A legjellegzetesebb műveket az informel, a protokonceptuális, a konceptuális és a posztkonceptuális, a '60-as és '70-es évekbeli kísérleti film, az Arte Povera és az ökológiai művészet, a performansz és a városi akciók kategóriájába lehet besorolni. Azaz csupa olyan radikális és szokatlan kifejezési formáról van szó, amelyek az újszerű jugoszláv művészet szellemiségét hordozták.

Josip Vaništa: 1965 – III – 2, Ezüst vonal, 1965, olaj, vászon, 1400×1800 mm, Marinko Sudac Gyűjtemény, Zágráb

© Marinko Sudac Gyűjtemény, Zágráb

Hogy jön a képbe az A38?

Az egykor szállítóhajót, az Artemovsk 38-at – ami a mai Budapest egyik legizgalmasabb kulturális pontja – 1968-ban építették, vagyis annak az európai, sőt, az egész világra kiható fordulatnak az idején, amit a diáklázadások, a munkás sztrájkok, valamint a lakosság és a kommunista hatalom közötti direkt összeütközések jellemeztek. Jugoszláviában is megjelentek ezeknek a változásoknak a visszhangjai, miközben az állam gyorsan távolodott a sztálinista elnyomástól a Nyugat felé. Josip Broz Tito sajátos módon egyensúlyozott a keleti és a nyugati blokk között, az ország modernizálása és iparosítása közben egy egyedi szocialista enklávét hozva létre a vasfüggöny mögött, ami különleges összefüggésrendszert teremtett a jugoszláv kultúra számára. A rezsim ideológiájától függetlenül – és a későmodernizmus robbanásszerű, párhuzamos jelensége mellett – a jugoszláv művészet egyik szárnya visszatalált az avantgárd előfutárokhoz. Őket nevezte Ješa Denegri művészettörténész „másik vonulatnak”. Ez a szárny az ellenállást választotta, átlépve az uralkodó társadalmi és esztétikai normákon és értékeken. Az általam rendezett kiállítás azokon a műveken alapul, amelyek az 1968 előtti és utáni, kimondottan kreatív aktivizmust testesítik meg. A korszak művészetét az egzisztencializmus és a lázadás határozta meg, amely néha próbált feltűnésmentes maradni, de sokszor megjelentek provokatívan, a valós térben és időben. Sok alkotócsoport működött a művészeti központokban (Zágrábban, Belgrádban, Ljubljanában, Újvidéken és Szabadkán), gyakran hasonló műveket hozva létre.

És ezek közül válogattál?

Azokat a műveket próbáltam összegyűjteni, amelyek valamilyen módon utalnak a jugoszláv utópia társadalmi, politikai és kulturális jelenségére, amit „emberarcú szocializmusnak” neveztek. De a kiállítást mégis a Sudac Gyűjtemény „karaktere” határozza meg.

Radomir Damnjanović Damnjan: Zászló, 1974, szuper 8 mm, színes, hang nélkül, 9', Marinko Sudac Gyűjtemény, Zágráb

© Marinko Sudac Gyűjtemény, Zágráb

 

— Rieder Gábor

2015. szeptember 28., hétfő 20:10
kapcsolódó cikkek
ajánló

Nézd, ezek a sebeim

Női megélésekről, tapasztalatokról, mélységekről és magasságokról szól Hermann Zsófi kiállítása a Godot Labor négy emeletén.

támogatók