A fotográfiára feltalálálása óta előszeretettel tekintünk úgy, mint az emberi élet pillanatainak megragadására alkalmas médiumra, az emlékezet kiterjesztőjére, a múlandósággal szembeni fegyverre. Gondoljunk csak Annie Leibovitz zenészekről és más hírességekről készült portréira vagy Steve McCurry világhíres Afgán lány (1984) című képére, amely a National Geographic címlapjaként mélyen beleívódott emlékezetünkbe. A Liget Galéria Drift of Grounds elnevezésű csoportos tárlatának kiállítói azonban kilépnek ebből az antropocentrikus szemléletből, és úgy közelítenek a technikai képalkotáshoz, mint a „világ folyamatos ön-írásának részéhez”- olvasható a kurátorok szövegében.
Ritka, hogy három kurátor „jön össze”. Márpedig ezúttal ez történt: a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója néhány tagját kérték fel a kiállítás létrehozására Albert Eszter, Balkó Dorottya és Varga Szofi személyében. A kiállítók: Ábrahám Noémi és Nunkovics Róbert, Benedek Csaba, Krász Kíra, Csapó Júlia és Németh Domonkos, Tóth-Heyn Áron és Váczi Lilla esztétikus alkotásai egyrészt jól megférnek egymás mellett, másrészt mindannyian az anyag és a forma találkozásaira és az azt leképező napfényre fókuszálnak.
Hogy miről szól a Drift of Grounds? „A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának tagjainak analóg technikával készült vagy éppen talált; installáció formájában a térbe kinyújtózó; vagy könyvbe kötött képei különböző módokon reflektálnak a bioszféra jelenségeire”. A kiállítás jól bizonyítja, hogy egy kép nemcsak a falon függhet. Megjelenhet monitoron, vízzel teli tartályban vagy – az idézett sorok és pláne, a látottak tanúsítják – installatív formában. A képzeletnek csak a helyhiány szabhatott határt.
Ahogy jelen írásban is, így néhány alkotást emelnék ki. Magávalragadónak találtam Németh Domonkos és Csapó Júlia Folyórétegek (2026) című installációját. Az objekt alapját egy fotólaborokban alkalmazott, vízforgatóval megspékelt printmosó kád képezi. Németh és Csapó műve akváriumként is megállná a helyét, ha halak úszkálnának benne kövek, lebegő növényi organizmusok között, ám nem így van. Helyette ember alkotta foszlányok áramlanak az öt plexiréteg között. A háttér fekete-fehér fotográfiáján egy bokrokkal, fákkal övezett vízpart képe tűnik fel. Az alkotók vizes intallációja egy kép elkészülésére és értelmezésére utal, arra, ahogyan látjuk, és láttatni kívánjuk világunkat.
Krász Kíra Élő otthon (2021-2023) című montázsai egyediek, kézzel készültek. A kis méretű képeken sudár fák, vastag törzsek, lombkorona látszik. A finoman megkomponált, régies hatást keltő fás kompozíciókon korábbi századok épületei, enteriőrök, régi fényképek sejlenek fel az ágak, odúk, lombok között. Ily módon az emberi kéz nyoma, és a vele valaha még összhangban állt ökoszisztéma van jelen a képeken.
Kevésbé harmonikus kép bontakozik ki Benedek Csaba analóg fotósorozatán, amelyben egy kisfiú igyekszik kapcsolatot létesíteni édesapjával, aki a főváros alatti csatornahálózatban dolgozik. A szokatlan helyszín, az apa munkája, az ipari környezet furcsa terepe a két ember bonyolult kapcsolatának. Tóth-Heyn Áron De rerum natura (2025) című, élő és élettelen, természetes és mesterséges környezetet párhuzamba állító művei osztatlan, megbonthatatlan egészként értelmezik a kettőt.
Mindenkinek javaslom, hogy maga merüljön az érdekes látnivalókban, amit június 12-ig még megtehet. A Liget Galéria kicsiny terében ugyanis olyan alkotásokkal találkozhat, amelyek egymást erősítve tudnak hatást gyakorolni, elgondolkodtatni.
AZ ÖSSZES KÉP: Részletek a kiállításból, Liget Galéria, Budapest, 2026.
© a művész és a galéria jóvoltából. Fotó: Szövérffi Adrienn
