Ladik Kódországban

Ladik Katalin öregasszonyként érkezett a Trafóba, de ledobva magáról a műfaji korlátok gönceit a kis Alice-szé fiatalodva távozik.

Hogyan?
Ezt nem könnyű utána csinálni.

Ladik Katalin: Alice Kódországban, 2017, performansz a Trafóban (film still)

© a művész és a Trafó jóvoltából

Ladik Katalin, a közép-kelet-európai neoavantgárd új női sztárja, a hangköltészet és a képzőművészet ikonikus alakja, szerepelt az idei Documenta 14-en, tavaly pedig elnyerte a Lennon Ono Grant for Peace békadíjat Ai Wei Wei, Anish Kapoor és Olafur Eliasson mellett. A Trafó XXS sorozatában látható produkcióját a Łódź-i Muzeum Sztuki mutatta be először 2012-ben. Budapesti változatára mi is ellátogattunk.

Ladik Katalin: Alice Kódországban, 2017, performansz a Trafóban (film still)

© a művész és a Trafó jóvoltából

Produkciónak hívtam, mert színpadra vitték; mégsem előadás, hanem performansz. Ladik nem szerepet játszik, hanem átél, megél valamit. Nem egy darabot ad elő, hanem egy koncepciót jár körül jelmezben és díszletben. A narratíva nem egy kerek történeten vezet végig: Ladik Katalin saját magába, saját mágikus mélységeibe invitálja a nézőt.

A szimbolikus megfiatalodás a platóni tudást idézi, amit csak visszaemlékezéssel lehet megszerezni. A művész a (fogyasztói) társadalom által bevezetett, mindent leegyszerűsítő, egyéniségtől megfosztó kódokat próbálja értelmezni, visszafejteni, illetve lefejteni önmagáról. Szerep, ítélet, határ, illem, hovatartozás, szerepkör, viselkedésminta és egyebek, minden általánosítás feloldódik, ahogy Ladik Katalin a szemünk láttára kivetkőzik magából.

Ladik Katalin: Alice Kódországban, 2017, performansz a Trafóban (film still)

© a művész és a Trafó jóvoltából

Gyönyörűen, játékosan, táncra perdülve vagy hibásan, hiányosan, botladozva használja a nyelvet. A szavak és a vonalkódok, a világ logikai szerkezetének leképezésére, illetve a termékek megjelölésére használt kódok együtt jelennek meg. Az általánosságok foszlányos fogalmakká, sound designnal kísért indulathangokká érnek, és a performer testére, illetve a mögötte feszülő vászonra vetített tipografikus képkölteményekkel együtt a közös érzékek közös nyelvén szólnak a nézőhöz.

De a dekódolás lehetetlen.
A kódok lényegi jelentése
csak az egyes emberekben létezik.

Ladik Katalin egy bábuhoz beszél. A látszat-kommunikációt, amit a színpadon lévő babával folytat, nyöszörgéssé, zenélő sikolyokká és rituális belső hangokká építi le (illetve fel). Át akar adni valamit saját magából, saját privát nyelvén egy élettelen tárgynak.

Ladik Katalin: Alice Kódországban, 2017, performansz a Trafóban (film still)

© a művész és a Trafó jóvoltából

De a dekódolás lehetetlen. A kódok lényegi jelentése csak az egyes emberekben létezik. Magához, vagyis magában beszél (vagy énekel, vagy nyöszörög), miközben mi ezt nézzük és hallgatjuk megdöbbenve. Sosem érzett intimitás egy színházban. Az intimitást nem lehet színpadra vinni, megélni kell.

Ladik közben mindent levesz, átvesz saját vudubabája válláról, megszabadul tőle és fájdalommal megszabadítja magától, majd levedli, hátrahagyja a szárítókötélen. Ártatlan gyermek, aki kódország után most kész kiállni csodaország megpróbáltatásait.

Ladik Katalin: Alice Kódországban, 2017, performansz a Trafóban (film still)

© a művész és a Trafó jóvoltából

— Pátkai Marcell

2017. november 10., péntek 07:33
kapcsolódó cikkek
  • „Minden akció bátorság”

    Petőfi Sándor: A nemzethez című versének egy részletét felolvasva volnult utcára Pátkai Rozina. Az énekesnő, dalszerző, képzőművész performanszáról Takáts Fábián kérdezte. 

  • Ez én magam vagyok!

    Meglepődve tapasztaltam, hogy a Gyűjtemény címszó alatt nyílt Ladik Katalin tárlat elnevezése ellenére milyen szerény méretű.

  • Unbeaten Path

    Unbeaten Path / Mátyási Péter – Donáth Áron / Trafó

ajánló

Két tűz között

Nagy Marcell: Szellemi operációk // Országút Galéria 

támogatók