Zenei pályád mellett számtalan különféle „arcodat” mutattad már meg. Művészi tevékenységedbe belefér a zenetanítás, az újságírás, de a képzőművészet is, amelyet a mai napig „űzöl”. Fotókat, grafikákat, rajzokat és performanszokat is készítesz. Miként tudsz helytállni ennyiféle területen, össze lehet-e egyeztetni úgy őket, hogy még egy kis kikapcsolódásra is jusson időd?
A kedvenc hasonlatom erre az életvitelre Moholy-Nagy László „szeletembere”. Semminek nem vagyok a szakértője, szeretném megközelíteni a tárgyat, ami éppen érdekel, és megpróbálom alkalmazni azokat az eszközöket, amelyek a rendelkezésemre állnak, hogy el tudjak mélyülni, meg tudjam ismerni azt. Ennek a szemléletmódnak rengeteg buktatója, veszélye van, mégis így élek, mert számomra a megközelítés élménye a fontos, és nem egy szakmailag tökéletes valami, amit egy zárt szakmai kör elismer.
Legutóbb, újév első napján is egy performansszal lepted meg a járókelőket. Hangosbeszélővel vonultál végig a Nagykörúton Petőfi Sándor: A nemzethez című versének egy részletét felolvasva. Ismervén a költeményt, az emberek figyelmét akartad felhívni a jelenlegi állapotokra. Sikerült?
Nem hiszem. Nem mondom, hogy meglepődtem az esemény visszhangtalanságán (bár szép megosztás-számokat értem el a social médiában), ez egy gesztus maradt, egy magányos akció.
Fotó: Szombat Éva
Kortárs és klasszikus költők: Áprily Lajos, Juhász Gyula, József Attila, Petőfi Sándor verseit zenésíted meg. Petőfi szerzeményei – miként arról Youtube-csatornád tanúskodik –különösen közel állnak a szívedhez?
A zene és a líra kapcsolata nagyon fontos számomra, és bár úgy tekintek rá, mint határterületre két művészeti ág között, ez a két kifejezési forma szorosan egymás mellett haladt a kultúránk fejlődése során és számomra mindig is organikusan összeért. Ki akartam próbálni, hogy képes vagyok-e én is közvetlen kapcsolatot teremteni zene és szöveg között, vajon tudok-e kapcsolódni a mesterekhez és műveikhez úgy, hogy valamilyen közös, szerves entitás jöjjön létre?
Mit jelent a performansz műfaja számodra? Fontosnak tartod, hogy videón is rögzítsd?
Manapság fontos a dokumentáció. Tulajdonképpen nincs költsége, és a performansz egy közvetítő médium segítségével tovább élhet, vagy csupán elérhetővé válik a szélesebb közönség számára. Tehát a dokumentáció mindenképpen hasznos, sőt kiterjesztheti a perfomansz kereteit. Jelen esetben a menetelésemről készült videó már nem ugyanaz a műalkotás. Ez az aktus abban a térben és abban a jelen időben élt és múlt el, ahol és amikor megtörtént.
Említenél-e párat a korábbiakból is, amelyek számodra is emlékezetesek?
Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ez a performansz nem önmagáért jött létre, nem egy önmagában álló és tértől, időtől függetlenül értelmezhető akció. Szükségünk volt 14 évnyi NER-re, illetve – továbbmegyek – 170 évre, hogy Petőfi „A nemzethez” című költeménye ebben a formában új értelmet kapjon. Korábban a hallgatói szerződéssel kapcsolatosan szerveztem performanszt az OFF-Biennálé képzős eseményén, ahol kórusműként hangzottak el a hallgatói szerződés súlyosabb sorai. A szivárvány színű kokárdám és az ehhez kapcsolódó videó pedig – amely egy sajnálatos konfliktus miatt lekerült a facebookról - a homofóbtörvényre reagált.
A performasz feltételezi a spontaneitást. Mégis meg kell tervezni. Magányos akciók ezek, vagy vannak segítőid? Hogyan készülsz fel?
A performansz nem feltételez spontaneitást, sokféle performansz létezik. Spontán hatást kelt, hiszen térben és időben érheti váratlanul a befogadót, és okozhat zavart is azokban, akik „nem fizettek be rá”. Ahol arra hangolják a társadalmat, hogy van kultúra és ellenkultúra, van barát és ellenség, van magasabb rendű ember (keresztény, fehér, kormánypárti), aki többletjogokkal bír és alacsonyabb rendű ember (roma, homoszexuális, bevándorló, máshogygondolkodó), akiknek csorbítják a jogait, minden akció bátorság, és minden akcióra adott reakció is bátorságra vall. A performanszom minden facebook-megosztása egy kockázat, ahogy kockázatos engem egy szivárványszínű kokárdás posztom után állami intézményben szerepeltetni. A rendszer nem dől be egyhamar. Lassan alakul majd át valami mássá, vagy megváltozott formában és külsőségekkel, de fennmarad továbbra is.
