két esztendőnyi szolid
visszaesést követően
mind a globális aukciós piac,
mind a magánkereskedők biznisze
nekilódult
Paolo Icaro (a Galleria Massimo Minini képviseli) óriási installációja a bázeli Art Basel Unliminted szekciójában, 2017
© az Art Basel jóvoltából
Sokat problémáztunk azon az elmúlt időszakban, hogy lekonyul-e az elmúlt évek trendjeit elemző műkereskedelmi grafikon vége. Hát bizony, lekonyult. De ez már a múlt, méghozzá a befejezett múlt. Ugyanis a friss jelentések szerint a tavalyi esztendő – ahogy szilveszterkor már megjósoltuk – növekedést hozott a globális műtárgypiac számára.
Méghozzá nem is kicsit. Az Art Basel jelentése szerint a világ műtárgypiacának összforgalma 63 milliárd dollárt ért el 2017-ben, 12 százalékkal többet, mint az előző évben. Vagyis két esztendőnyi szolid visszaesést követően mind a globális aukciós piac, mind a magánkereskedők biznisze nekilódult.
A nemzetközi műtárgyforgalom összértéke (milliárd dollárban)
© forrás: The Art Market 2018. An Art Basel & UBS Report, design: ArtkartellEGY KIS TÖRTÉNELEM
A rosszemlékű '90-es évek eleje után először 2007 és 2009 között volt egy komoly visszaesés. Jól emlékszünk, ahogy a globális műtárgypiacot arculcsapta a pénzügyi szféra válsága, meg is tántorodott a behemót, 40%-ot zsugorodott. Majd megrázta magát, kiegyenesedett, és növekedésnek indult. Az amerikai színtér magára találását segítette a robusztusan növekedő kínai műtárgypiac. Akkoriban arról szóltak a hírek, hogy a növekvő ázsiai óriás mikor gyűri maga alá Uncle Sam kereskedőit. Nos, ez nem történt meg, 2011 körül a kínai művészetipar megtorpant és zsugorodásnak indult, átengedve a színpadot a diadalmas főszereplőnek, a világverő Egyesült Államoknak. Közben nemcsak az új jövevény, Kína betegeskedett, de a nagy öreg, az európai piac se csattant ki az egészségtől.
Összesítve a változásokat: az elmúlt évtizedben a műkereskedelmi vonat robogása mindenekelőtt az USA-nak volt köszönhető. 2014-ben elérte a globális piac az összeomlás előtti, 2007-es csúcsot, sőt, túl is szárnyalta kevéssel. Majd két év szolid visszaesés után 2017-ben kis híján megint majdnem felért a 2007-es értékre. (Mindössze 3%-kal csúszva le a tíz évvel korábbi rekordról.) Szóval a globális műkereskedelem köszöni szépen, jól van! A galeristákon ugyan nem lett úrrá a hurráoptimista láz, de szolid bizakodással tekintenek a jövőbe.
GLOBÁLIS JÁTÉKOSOK
A globális művészetipar szépen kerekedő kisgömbőcének három főszereplője van: a passzátszelet fújó USA, a maga világkereskedelemből kiszakított 42%-ával, a még mindig komoly szeletet birtokló Kína (21%), és a szorosan a nyomában lihegő Egyesült Királyság (20%). Ők hárman teszik ki a globális műkereskedelem 83%-át. A maradék 17%-on osztozkodik mindenki más, a kortárs brazil galériástól a patinás francia aukciósházig, a dubaji privát dílertől a feltörekvő berlini galeristáig.
A Mother's Tankstation standja a hongkongi Art Basel standján, 2018
© az Art Basel jóvoltábólBár látszik, hogy a még mindig friss és tapasztalatlan kínai műtárgypiac nem veszi át a világ vezetését, de leírni se lehet őket. Az 2010 körüli szédületes növekedéshez képest (mikor nyugatról is ide menekültek a befektető vásárlók) ugyan komoly visszaesés volt, de mostanra ismét bekeményítettek, 2017-ben már volt növekedés. Ráadásul azt látjuk, hogy az amerikai galériamonstrumok továbbra is terjeszkednek Ázsia felé. David Zwiner és a Hauser&Wirth is új galériát avat idén Hongkongban. Kínával számolni kell hosszú távon is, mint a globális műtárgypiac egyik megkerülhetetlen részvevője.
Szörnyen frusztráló, hogy a nagy globális elemzésekben a mi kis európai műkereskedelmünk teljesen láthatatlan. És nemcsak Kelet-Európa, de a nyugat-európai magországok is, például Németország, Franciaország vagy akár Svájc. Miközben mi azt látjuk, hogy ezekben az országokban elsőrangú intézményi háttér működik, remek múzeumokkal, műcsarnokokkal, galériákkal és vásárokkal. A kiállítás szintjén sokkal kiegyenlítettem a mezőny, mint a piacon: az Egyesült Államok 12%-a után Németország következik (12%) és Franciaország (10%). Európában másként zajlanak a dolgok. Ahogy Daniel Hug, az Art Cologne igazgatója magyarázta az amerikai Artsy újságírójának: „A német gyűjtők tömege, akik biztosítják a kenyerünket, különféle szakemberek, tehetős fogorvosok, ügyvédek vagy doktorok, akik évente megvesznek pár műtárgyat, elköltve mondjuk 150 ezer eurót. Semmi glamúr, de ha van pár ezer ilyen fickó, az már vásárlóerő.”
EGY KIS JÓZANSÁG
A nagy számok bűvöletében nem árt azért egy kis józanság! Hiába adják el egy Arab-öböl menti múzeumnak Leonardo remekművét 450 millió dollárét, az európai klasszikus műkincsek piaca attól még rendületlenül zsugorodik. (A Salvator Mundi a szabályt erősítő kivétel.) Nem a kereslet hiányzik, hanem a kínálat: múzeumi klasszikusokból nincs utánpótlás. Ezt az aukciós eredmények összesítésén látjuk kristálytisztán. A globális árverési szektorban – ahol sokkal pontosabbak a számok, mint a galériás eladásoknál – már majdnem az összforgalom felét, 46%-ot tesz ki a második világháború utáni művészet. A modernek 27%-kal követik, az impresszionisták 17%-kal, a régi mesterek pedig 10%-kal kullognak a sor végén. (Ha levesszük a kínai klasszikus tusfestőket, és csak az európaiakat nézzük, akkor a 10%-ból máris csak 7% marad!)
a valódi értéknövekedés, a biznisz zsongás
a legdrágább tételeknek köszönhető,
miközben a piac középső és alsó része
kifejezetten vegyes képet mutat
A König Galerie standja a hongkongi Art Basel standján, 2018
© az Art Basel jóvoltábólÉs még egy fontos megjegyzés: hiába növekedett a világ művészetiparának összforgalma 12%-kal 2017-ben, ez egyáltalán nem oszlott el egyenletesen. Eleve nagyobb arányú növekedést volt tapasztalható a másodlagos piacon, az árverezőházaknál, mint a galériáknál. De nem annyira az eladó kiléte a kérdés, hanem a műtárgy ára. Az Art Basel jelentése emlékeztet egy fontos tényre: 2007 és 2017 között – ezúttal az aukciós számokat nézve – minden szegmensben csökkent az átlagforgalom, ha nem számítjuk az egy millió dollár feletti tételeket. Azaz a valódi értéknövekedés, a biznisz zsongás a legdrágább tételeknek köszönhető, miközben a piac középső és alsó része kifejezetten vegyes képet mutat. Itt inkább pár százalékos csökkenést látunk az összesített számokban, amit csak a leggazdagabb elit számára fenntartott egymillió dollár feletti szektor folyamatos bővülése ellensúlyoz.
Vagyis: ha valakinek van pármillió dollárja, érdemes befektetnie kortárs művészetbe, de ha szerényebb büdzséből dolgozik, akkor csak okos és józan választásokkal lehet elkerülni a piaci bukást.
