Nem egy szörnyű tragédia,
de tény: a nemzetközi műkereskedelem
épp lejtmenetben ereszkedik lefelé
egy szolid hullámvölgy lankáján.
Már önmagában az is jelzésértékű, hogy a klasszikus piac patinás fő vásáráról, a TEFAF-ról tavaly dobbantott Clare McAndrew, az Arts Economics alapítója, napjaink legfontosabb műtárgypiaci elemzője. A lassan öregedő, egyre kevésbé szexi antik szegmens helyett Clare McAndrew új munkaadója a háború utáni képzőművészet, azaz a későmodern&kortárs legfőbb piactere, legnagyobb pénzcsinálója: az Art Basel. Nos, McAndrew itt, egész pontosan az Art Basel hongkongi vásárán jött ki az új éves jelentésével. Vagyis a kortárs szcéna legsúlyosabb globális márkaneve alatt jelentette meg idei riportját.
Dinh Q Le installációja a hongkongi Art Baselen (a 10 Chancery Lane Gallery és a P.P.O.W standján), 2017
© az Art Basel jóvoltából
De az a kedves kis anekdota is jelzésértékű, hogy mikor az öregedő TAFAF leakasztott egy másik kurátort, hogy ugyan már, állítsa össze McAndrew helyett a könyvecskét, akkor elég hervasztó eredmény született: a nemzetközi műtárgypiac harmadával zsugorodott egy év alatt. Bár a negatív tendencia tagadhatatlan, ez esetben mindössze annyi történt, hogy az új szakember által kiküldött emailekre kevesebben válaszoltak, így a végösszeg elkeserítően kevéske lett. Hogy mi ebből a tanulság? A műtárgypiac még mindig nehezen átlátható terület, ahol több millió dolláros értékek tudnak gazdát cserélni külső szemlélő (legyen az egy újságíró vagy adóellenőr) által alig követhető módon.
De lássuk most McAndrew friss, ropogós tavaszi jelentését!
© forrás: The Art Market 2017. An Art Basel & UBS Report, design: ArtkartellKezdjük mindjárt egy kördiagrammal, hogy megértsük, miért nyergelt át McAndrew a TEFAF antik hátaslováról az Art Basel kortárs paripájára. 2016-ban a klasszikus műkincsek mindössze 6%-át tették ki a teljes összforgalomnak! Mármint az európai antik portékák; az ázsiaiak veszik a saját régi mestereiket (további 7%). Az impresszionisták és posztimpresszionisták 12%-ot visznek el a tortából, a 20. századi modernek 23%-ot, miközben a második világháború utántól számított kortárs művészet a Föld teljes műkereskedelmi forgalmának több mint felét, 52%-át adja. Bárhogy nézzük, ma egy olyan korban élünk, ami sztárolja és vásárolja saját kortársait! (Utoljára ilyen talán a 19. század végén volt, Munkácsy Mihály és a festőfejedelmek idején.)
56 milliárd dollár a globális műkereskedelem összforgalma. Ennek durván a fele jön az aukciókból, a másik fele pedig a műkereskedőktől. Az árverezőházak összeladása egész sokat, 26%-ot esett az előző évhez, 2015-höz képest, a privát kereskedőké ugyanakkor pár százalékkal növekedett, így jött ki a végeredmény, hogy – mindent egybevéve – 11%-kal zsugorodott a globális műtárgypiac tavaly. Ez van. Nem egy szörnyű tragédia, de tény: a nemzetközi műkereskedelem épp lejtmenetben ereszkedik lefelé egy szolid hullámvölgy lankáján.
© forrás: The Art Market 2017. An Art Basel & UBS Report, design: ArtkartellA hullámvölgy magyarázatához nem kell különösebb szaktudás: az egész fejlett világot jellemző általános politikai és pénzügyi bizonytalanság a luxusiparhoz sorolható műkereskedelemben is érezteti hatását. A kellemetlen tavalyi statisztikai adatok mögött számszerűen pedig leginkább az áll, hogy az igazán drága tételek, vagyis az 1 millió dollár feletti eladások száma jelentősen csökken. És ez nem is olyan rossz hír, hiszen mégiscsak jobb, ha a képzőművészet nem csak a legesleggazdagabb kaszinóguruk és spekulánsok játékszere marad.
Alicja Kwade installációja a hongkongi Art Baselen (a Galerie Krinzinger standja), 2017
© az Art Basel jóvoltábólKét további érdekesség: a kínaiak megint erősödnek, több évnyi gyengélkedés után ismét komoly szerepet játszanak a globális műkereskedelemben. Az online eladások száma pedig világszerte 4%-kal növekedett, jelezve, hogy bár nincs digitális forradalom, azért nem reménytelen a szektor.
↓↑
És szokás szerint mindez nem sokat jelent az izolált és aprócska hazai műkereskedelem szempontjából. A magyar szegmens mikroszkopikus méretű akár az olyan európai szereplőkhöz hasonlítva is, mint német vagy a svájci, amelyek szintén olyan kicsik, hogy alig látszanak a nagy mamutok mellett. (A nagy mamutok: USA, Kína és Nagy Britannia, illetve – jócskán lemaradva – Franciaország.) Szóval lejtmenet ide, lejtmenet oda, továbbra is tartjuk, hogy a magyar művészekre (egész pontosan az Iparterv-generáció néhány mesterére) fényes esztendő vár a nemzetközi színtéren idén, miközben a klasszikus aukciósházak és a magángalériák finoman, évről évre, egyre jobban bizonyítanak itthon.
