Nyár lesz, tehát tündöklő és meleg – hívja fel figyelmünket a két alkotó közös kiállítása. A pécsi JPM Múzeum Galériában látható Kocsis Katica által kurált tárlatot a tikkasztó idő ellenére is erősen javallott felkeresnünk. Még akkor is, ha történetesen nem arra vezet utunk, hanem inkább valamilyen vízpart közelébe vágyunk nagyokat csobbanni. Ám ne feledjük: Pécsett most Keserü és Kun játssza a főszerepet, „alakításukért” „vastaps” jár nekik.
E két zseniális alkotót ugyan generációk választják el egymástól, művészetük mégis több szálon kötődik a másikéhoz – olvashatjuk a Janus Pannonius Múzeum honlapján álló ismertetőben. De mégis milyen kapcsolódási pontokat fedezhetünk fel közöttük? Egyrészt fontos igazodási pontot jelent mindkettőjüknek a festőművészként, szobrászként, grafikusként és keramikusként is dolgozott Martyn Ferenc. Másrészt mindkettejük műveiben egyfajta „gömbölyded” világ ölt testet: hullámokból, íves formákból, csepp alakú motívumokból, gubancokból formálódó univerzumok...” Végül Keserüt és Kunt is egyaránt érdekli a „látvány mibenléte, a láthatóság kérdése”. Az említett együttes vonások után nem meglepő, hogy egy légtérben szerepelhetnek.
A galéria letisztult, modern terének hófehérre meszelt falaira nagy méretű és kicsiny képek egyaránt felkerültek. Szerencsére nem ömlesztve, hanem szépen elrendezve, hogy jusson közéjük levegő. Keserü Ilona és Kun Fruzsina kompozícióinak élénk, vibráló színei a napfényt, forróságot, hűsítő vizet juttatták eszembe. Mindazt, ami a nyár velejárója.
A Nyár lesz, tehát tündöklő és meleg vásznai a nyárral járó életörömöt, feltöltődést „sugározzák”. Drámai, komor színeknek ily módon se híre se hamva. Főképp a rózsaszín-vörös kettőse dominál, de a világoskék, zöld, citromsárga színeit is megtaláljuk imitt-amott. A foszforeszkáló, tündöklő foltok halmazai napfényként ragyogják be a teret. Hogy Keserü és Kun alkotásai jókedvből születtek, kétségtelen. Nagy gesztusokkal húzott formáik egymásba simulnak, közelítenek a másik felé, lebegnek, avagy összegubancolódnak, de ami kiemelendő, hogy lágy, hullámzó mozgást végeznek. Szeretik az ismétlődő motívumokat, azok ritmusát.
Műveiket hasonlóságuk ellenére külön-külön is érdemes megvizsgálni, felfedezni néhány olyan elemet, ami azért megkülönbözteti őket. Keserü képeinek nélkülözhetetlen motívumai közé tartoznak a befűződő hullámvonalak, gubancok, melyekből „letisztult, halkan hömpölygő, máskor szenvedélyesen kavargó, hemzsegő világokat komponál”.
Lényeges alkotói hozzáállása, hogy ne csak a látható, tapasztalható dolgokat mutassa meg, hanem azt is, amit „belső szemünk” láthat. Kun tájakat formáló munkáit rendszerint „egy éles horizont dominálja, ami egyszerre elválasztja a kép két síkját, miközben tükrözi is azokat”. Nála a látható világ lesz tünékeny azáltal, hogy mellé kerül az is, ami nem látható, és bár elválasztja őket a horizont vonala, bizonytalanná válik, melyik az igazi.
Nem először „randevúznak”, hosszú ideje ismerik már egymást. Mostani kiállításuk nem teljességében, csak vázlatszerűen villantja fel művészetük összefonódását, Keserü jelentős életművének hatását a szintén pécsi Kun Fruzsinára. „Találkozásuk” eredményéről érdemes meggyőződni.