Alkotásaid fő alapanyaga a beton. Miként találtál rá erre a nagy szilárdságú matériára?
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán Rétfalvi Sándortól tanultam szobrászatot. Amikor másodévesként beiratkoztam Csurgai Ferenc betonszobrászhoz, teljesen megbabonázott alkotásaival, szellemiségével, egészen elképesztő csavart vitt bele a szobrászatba. Általa tudományos fantasztikummá változott mindaz, amit addig „csak” szobrászatként definiáltam. Jelenlétének köszönhetően erős támogatást kaptam, hogy kreatívabb legyek. A beton, mint szobrászati alapanyag új perspektívát nyitott meg számomra. Úgy éreztem, és a mai napig ezt gondolom, hogy a gondolkodásmódomnak leginkább megfelelő anyagra találtam rá akkor.
Most látható BETONÁRIUM című kiállításodon is egy betonból készült, mesterséges korallzátonyt idéző installációt mutatsz be. Hogyan „birkóztál” meg ezzel a művel?
A kihívást inkább maga a hely speciális jellege adta, mintsem, hogy nagyobb méretben gondolkodjak. A Cairo Contemporary nagyon kedves történet, igazán hiánypótló kezdeményezésnek gondolom. A belvárosi forgatagban megjelenő, karakteres kék színű kirakatgaléria nekem első pillanattól fogva egy nagyméretű akvárium. Ez elég jól beégett nálam, nem is igen tudtam szabadulni tőle. A hely bennem kialakult karakterét megragadva elég hamar meg tudtam fogalmazni a kiállítás tematikáját. Kézenfekvő is volt számomra, mert 3-4 éve olyan szobrokat készítek, amelyek alapjait az ún. armorok, hullámtörők, mesterséges beton korallzátonyok adják. A galéria kirakata, vagy a kirakatgaléria mérete, jellege azonban egy nagyobb méretű kompozíciót kívánt. Így jött az ötlet, hogy nem szakítva eddigi munkásságommal, modulban gondolkozzak, így létrehozva egy nagyobb léptékű beton művet. Gyakorlatilag egy mesterséges korallzátony kicsinyített mása jelenik meg a felépített beton zsalukövekből, köztük pedig megbújva több, korábban elkészített, kisebb méretű betonplasztikám.
Mesterséges „korallzátonyod” mint olvashatjuk: a tengerek és óceánok ökoszisztémájával foglalkozik. Fontos számodra a környezetvédelem?
A klímaszorongás mostanában elég elterjedt fogalom lett, nem véletlen. Ezt a kifejezést magamra nézve picit túlzónak gondolom, de egyre inkább figyelek arra, hogy az ökológiai lábnyomom a normál érték alatti legyen. Elsősorban a saját környezetemben próbálok a fenntarthatóság jegyében lépéseket tenni, aztán, ha ez már természetes, akkor igyekszem ezt szélesebb körben is kiterjeszteni. Ez a kiállítás egy ilyen első lépés számomra. A tárlat témájául választott korallzátonyok újratelepítése a világ körforgásának egyik meghatározó része. Vizeink védelme a mi életünkre nézve is igen fontos és halaszthatatlan. Tudom, szokatlan, hogy a belváros közepén mit keres egy tengerek, óceánok mélyére eresztett korallzátony, pláne, hogy csak egy nagy édesvízi tavunk van, de valójában mi is érintettek vagyunk. Ha a Cairo Contemporary kirakatában látható kompozícióm akár egy-két embert is megállít és elgondolkodtat, már megérte.
Robusztus betonkockáid között jóval érzékibb, egyedi látásmódú és formanyelvű szobrocskák is megjelennek. Valamint digitális technikával készült alkotásaid is ismertek.
Az installáció másik lényegi eleme, hogy az ipari, mesterséges formákat, faktúrákat ütköztessem az általam létrehozott érzékeny formákkal, felületekkel. Az itt létrejött absztrakciót akár programnyelven is megírhatnánk, amely egy bizonyos algoritmus szerint különféle modulokat hozhatna létre többezer számban. De az embert keresve, a végeredményeket tekintve, mélyre kellene ásnunk. Az installáció második értelmezési rétege azzal foglalkozik - és ezen sok éve gondolkodom -, hogy akár a mesterséges intelligencia miképpen fog felfalni mindent körülöttünk. A szobrászatnál maradva: eljön-e majd egy olyan korszak, amikor pusztán a gondolatainkat manuális készségek nélkül, tárgy formájában realizálhatjuk? Szerintem működhet a dolog, de onnantól fogva új szakmai szempontokat kell majd felállítanunk. Az én esetemben nagyon fontos, hogy bármit is csinálok, a humán, az emberi tetten érhető legyen minden esetben. A mai betontechnológia ezt lehetővé teszi számomra. A digitális eszközökkel létrehozott szobraim is csak egy bizonyos pontig készülnek a gépek segítségével az ideám világosabb megfogalmazása érdekében.
Szobraid nemcsak szépek, de színesek. Honnan jött az elgondolás, hogy színekkel is foglalkozzál?
Az egyik fő katalizátor, amiért színekkel kezdtem foglalkozni, a beton szürke színe volt. A szürke szín, amely hordozza a fényt és azzal együtt a sötétséget is, a színskála két végpontját jelenti, így tartalmazza a köztük lévő, a világmindenség összes színét. A legelső szobrom, amely a szín kérdéskörét vezeti be a művészetembe az „RGB mold” volt. Ennek a három színnek (vörös-zöld-kék) és a beton alapszíneinek összessége egy közönséges szürke színű betont eredményezett. Általuk a beton habitusát teszem láthatóvá, érzelmeket, hangulatokat és további értelmezési lehetőségeket generálok a formákon túl. A másik ilyen fontos szál, hogy miért is használok színeket, a régi, pécsi emlékeim feldolgozása. A szobrászat mellett az egyik szemem sarkából mindig visszanéztem a pécsi festőiskola nagy alakjaira és alkotásaikra. Nagyon izgalmas és kísérletező műveknek adott otthont Pécs városa, és ennek én részese lehettem, mint szemlélő. Már kisgyerekként megismerhettem Lantos Ferencnek és tanítványainak zománcképeit az óvodám bejáratánál és számtalan közintézmény homlokzatán. Akkor persze nem voltam tudatos szemlélője ezen alkotásoknak, de azt hiszem, sikerült jól elraktároznom ezeket az élményeimet. Egy ideje ezek törnek a felszínre, rétegről rétegre.
Mit üzensz ezzel az üvegvitrin mögött látható, esti fényben pompásan mutató művel? Tervezed, hogy szabadtérben is bemutatod?
A hely adottságait nézve ez a kompozíció véleményem szerint itt működik igazán. Persze eljátszottam már a gondolattal, hogy léptéket váltva, óriási beton kubusokból álló, épület méretű installációkat építenék. Ez a moduláris szoborépítés egyre inkább érdekel, sok lehetőséget látok benne. Mit mondhatnék?: építőipari cégek, befektetők jelentkezését várom!
Hol láthatunk legközelebb?
Intenzív időszakon vagyok túl. Hogyha jól számolom, ez a kiállítás a hetedik ebben évben, és ezzel egyidejűleg fut egy másik is. Bevallom, kissé elfáradtam, így egy időre szeretnék most a műtermembe elvonulni. Rengeteg terv és félkész munka vár rám, jó volna mielőbb befejeznem őket. Ráadásul évközben felvételt nyertem a Pécsi Művészeti Kar posztgraduális képzésére, ahol képzőművész tanár szakos hallgató vagyok. Ezzel még sok teendőm van. Az év végén még van egy megjelenésem a Virág Judit Galéria téli aukcióján, remélem sikerrel szerepelek majd. Jövő évre pedig az egyik legfontosabb szakmai teendőm az, hogy a nagysikerű betonszobrászati művésztelepet új helyszínén ismételten beindítsuk. 
Veres Balázs BETONÁRIUM kiállításának nagyméretű installációjáról Takáts Fábián beszélgetett az alkotóval.
