Habár sokáig állatorvosnak készültél, végül mégiscsak a festőművész pályát választottad. A gimnáziumi éveid rajzolással töltött időszaka másította meg a döntésedet?
Az állatorvosi pályára való vágyam pusztán a kutyák szeretetéből fakadt. A biológia, kémia annyira nem érdekelt ahhoz, hogy végül ezt a hivatást válasszam. Volt egy beszélgetésem anyukámmal, aki felhívta a figyelmemet arra, hogy tulajdonképpen mindig is fontos volt nekem a rajz. Ezután határoztam el, hogy valamit ezzel szeretnék kezdeni, de hogy mit, az csak évekkel később vált világossá.
Sűrű esztendő áll mögötted. Milánóban, Honkongban, Los Angelesben és most Budapesten is kiállítasz a Viltin Galériában Szimmetriák címen. Hogyan tudod tartani a tempót, a munka mellett jut időd másra is?
A családom mellett másra nem jutott időm idén. Az elém állított határidők jó hatással voltak rám, termékeny évet eredményeztek. Visszatekintve, lehetett volna lazább is, mert ahhoz, hogy több mindent ki lehessen próbálni, idő kell. Így most arra fókuszáltam, hogy minden kiállításnak legyen karaktere, valamilyen gondolati hangsúlya, amivel eltér a többitől. Mindez sokat segített abban, hogy előre tervezzek, projektszerűen dolgozzak.
A Szimmetriák tervezési folyamata miként zajlott?
Ez a tárlat speciális. Az igénye – miszerint a nagymamámmal közösen mutatkozzunk meg – még tíz évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem, pár évvel ezelőtt kiállítási szöveget is írtam hozzá. Már az év elején tudtam, hogy ha a galéria oldaláról is beleegyeznek, akkor ezt a teret alkalmasnak tartom a megvalósításra. Maga a tervezés, miszerint mik lesznek azok a munkák, hogyan fogok tudni hidat építeni a nagymamám kiválasztott és az általam készített művek között, már a kiállításra való felkészülés ideje alatt öltött formát.
A Szimmetriák egyfajta személyes visszatekintés pályád kezdetére, ugyanakkor egy duó tárlatnak is felfoghatjuk. Emblematikus, sokak által ismert torz óriásaid mellett ugyanis kisméretű, intim indigórajzaidat, valamint nagymamád selyemképeit is bemutatod. A cím a kettő összhangjára utal?
A címadásnak nyilván van egy személyes indíttatása. A pályaválasztásom nem történhetett volna meg a nagymamámmal töltött gyakori, közös rajzolások nélkül. Úgy tekintek erre, mintha az én életem az ő életének lenne a szimmetriája, ami persze nem igaz, hiszen más-más irányba „futottunk ki”. De benne van az is, hogy mennyi olyan dolgot öröklünk, amiről nem is tudunk: emlékek, fájdalmak, örömök, sok olyasmit, ami nem is tudatos.
A kiállításba szerettem volna a tükröt, a tükröződést, a megkettőződést mint motívumot „beleszőni”. Az indigórajzokat is azért emeltem be, mert hibáktól sem mentes többszörös tükröződések, miközben korábbi átrajzolódások látszanak rajtuk.
Festményeid biblikus és mitologikus eredetű óriáslényeit miért torzítod el?
A torzítás miértjének több oka van. Egyfelől az a témakör amivel dolgozom, könnyen csúszhat bele a giccs kategóriájába, ha még azzal is megspékelem, hogy idealizált figurákat festek. Ezt szeretném elkerülni. Másrészt a figuratív festészetben a figura torzításával sok mindent lehet kommunikálni: érzéseket, egy helyzet dinamikáját lehet felerősíteni vele, magyarázza a rajta lévő történést. Illetve van egy személyes viszonyom is az emberrel, ami némileg ellentmondásos. Miközben egy nagy hatású, magas szellemi képességű csúcsemlős, rengeteg esendőség és sorsnak kitettség, sebezhetőség van benne. Alakjaim úgymond „tenyeres-talpasságuk” miatt szerethetőbbé válnak. Az életben is azt gondolom, hogy saját hibáinkat is könnyebben elfogadjuk, ha szembesülünk azzal, hogy más sem tökéletes.
Lépjünk is közelebb a Fürdőzök (Béke) olajvásznához. Mit tartasz a legfontosabbnak elmondani róla?
Szerettem volna egy olyan képet festeni, ami számomra a békét jelenti. A kompozíción látható vízben való fürdőzés ősi szimbólum, a keresztény ikonográfia szerint a bűntől való megtisztulást, az újrakezdést jelenti. Figuráim fizikai és feltehetőleg spirituális megtisztuláson esnek át, „új lappal indulnak” az életben. Az égen látható megkettőzött nap drámai fényhatása szembetűnő, az alakok fel is figyelnek rá. A transzcendens nyitva hagyott kérdésköre végigkíséri a kiállítást.
Most nézzük a Szimmetriák című sorozatod indigóval papírra készült munkáit!
Az ezeken látható alakok kicsit normálisabbak, kevésbé groteszkek. Egyszerűen azért, mert nekem a rajz nagyon más, mint a festészet. Mivel ez egy személyes kiállítás, és a nagymamámhoz fűződő viszonyról is szól, itt mutatkozik meg a leginkább a szimmetria. Az indigó, mint médium önmagában hordozza a megkettőződés lehetőségét, ugyanakkor az indigópapír, mint transzfer felület a korábbi rajzok nyomait is magán hordozza, és viszi tovább a képre. Úgy éreztem, ez a technika jól szimbolizálja azt a jelentéshalmazt, amit a tudatos és tudatalatti örökség jelent nekem.
Milyen elv szerint kerültek elrendezésre a tárlat művei?
A kiindulópont nagymamám, Tánczos Gizella két selyemmunkája volt. E mentén kezdtem el ötletelni. Fontosnak tartottam, hogy legyen egy olyan kép, amiben benne van az anya-gyerek helyzet, illetve kvázi a búcsúzkodás, mint motívum.
Miként jutsz el az ötlettől a megvalósításig, hogyan öltenek tested olajvásznaid groteszknek mondható óriásai, indigóval készült figurái?
Nagyjából általában megtervezem az egész kiállítást előre. Fontos, hogy legyen egy gondolati vezérszál, ami vezet. A kiállítótér milyensége aztán a képek méretére, így a tervezés folyamatára is hatással van. Később, festés közben pedig a tervek átíródnak, egyes képek kiesnek, mások bekerülnek.
A Szimmetriák még december 18-ig áll fenn. Mivel készülsz jövőre?
Lesz egy csoportos kiállításunk a Pannonhalmi Bencés Főapátságban valamikor tavasszal, illetve egy nagy önálló, majd jövő augusztusban, Los Angelesben.