Részletek Vámos János Köztes Tér c. diplomakiállításából, The Academy of Fine Arts in Prague, 2025.
© a művész és a The Academy of Fine Arts in Prague jóvoltából.Az aktuális munkáim egyik kulcskérdése, hogy a kortárs festészet hogyan reagál a vizuálisan erősen túlteljesített közegre, ahol a képek túlnyomó többségét képernyőkön keresztül érzékeljük. Foglalkoztat, hogy a sík képek fullasztó áradata ami az elmélyülés helyett inkább a gyors kielégülést támogatja hogyan alakítja át a festői gondolkodást és munkamódszert. Arra keresem a választ, hogyan formálja a valóságérzékelésünket az a hibrid létállapot, amelyben egyszerre vagyunk jelen a fizikai világban és különféle digitális, absztrakt terekben is.
A dualitás és az ellentmondás mindig is meghatározó elemei voltak a munkáimnak. Ellentétpárokkal dolgozom: érzékeny és nyers, szabad és korlátozott, aprólékos és hanyag, puritán és esztétizált, üres és túlzsúfolt.
Az Interspace (köztes tér) sorozat alapját egy alapvető ambivalencia képezi: a konstruktivista és a romantikus hozzáállás egyidejű jelenléte. A rendezettség, rácsszerkezet és a felület anyagszerűsége a racionalitás irányába mutat, míg a lebegő felhők, az áttetsző rétegek és az érzékenyen kezelt tájelemek a romantikus hagyományra utalnak. Nem célom választani e két megközelítés között – sokkal inkább az érdekel, hogyan tudnak feszültségben lenni egymással, és közben mégis kiegészíteni egymást.
Ez a feszültség nem pusztán esztétikai döntés, hanem a valóságérzékelés kérdése. A kortárs környezet, különösen az interneten keresztül megélt világ, tele van ilyen ellentmondásokkal. A digitális tér egyszerre hiperszerkesztett és széttöredezett. Folyamatosan jelen vagyunk, de egyre kevésbé vagyunk igazán jelen. A túl sok információ ürességhez vezet, az állandó kapcsolódás pedig magányhoz. Ebben a vizuálisan túltelített közegben a képek szinte elveszítik anyagszerűségüket – én ezt próbálom visszaerősíteni azáltal, hogy a festményeimet tárgyként, objektumként fogom fel. Ezek szinte már nem is festmények, inkább falra helyezett tárgyak.
Az építészeti részletek, a vonalhálók mint digitális utalások jelennek meg a munkáimban, de nem maradnak pusztán konstruktív elemek: elmozdulnak, feloldódnak, elmosódnak, elbizonytalanodnak.
A romantikus érzékenység számomra nem nosztalgia, hanem stratégia – lehetőség arra, hogy kilépjek az erősen strukturált képi világ keretei közül. A háttér elmosása, a színfelületek határainak megkérdőjelezése egy olyan érzékelési zónába vezet, amely a túlzott konkrétsággal – a pixelenként pontos internetes megjelenítéssel – szemben működik, egyfajta „szuperkonkrétumként". Ezek az elemek nem absztraktak, de nem is ábrázolnak – inkább utalások, amikkel érzeti benyomást, hangulatot szeretnék kelteni. Erősen inspirál Georg Baselitz munkássága, aki szintén nem a konkrétumot ábrázolja, inkább csak utal a motívumra– ezáltal a képei az absztrakció és a repremtacio határán mozognak.
Fontos számomra a fragmentáció mint kompozíciós elv. A munkáimnak nincs egyetlen fókuszpontja; inkább olyan tereket építek, amelyek több nézőpontból állnak össze – hasonlóan ahhoz, ahogy ma a digitális térben „látunk”: egyszerre több képernyőre nézünk, több csatornára, több valóságra. Inspirál a kínai tájképfestészet alapelve is – nem mint kulturális utalás, hanem mint a kortárs érzékelés egy lehetséges előképe: hogyan lehetmozogni a térben egy képen belül, úgy, hogy amit látunk, annak mégis van súlya és anyagszerűsége.
A kapcsolódás – legyen az digitális, társadalmi vagy érzéki – elkerülhetetlen. Engem inkább az érdekel, hogyan lehet ebben az állapotban visszahozni valamit abból, amit a festészet jelenthet: a lelassulást, elmélyülést, anyagszerűséget az érzékiséget, a közvetlenséget. Nem az a célom, hogy kikerüljek a hálóból, hanem az, hogy a nyelvezetét úgy használjam, hogy közben érzékeny maradjak arra, amit elveszítünk közben: az időre, az érintésre, és arra, ami nem azonnal értelmezhető.
A konstruktivista racionalitás és a romantikus elragadtatás ellentéte számomra egy nyelvi lehetőség. Ezt a feszültséget nem akarom feloldani – sokkal inkább hiszek abban, hogy ebből a kontrasztból valami olyasmi jöhet létre, ami pontosabban rezonál azzal, hogy mit jelent ma térben lenni, érzékelni, jelen lenni – egy olyan világban, ahol minden rendszerezett, de semmi sincs a helyén.
Vámos János
