Sámánok biennáléja

A kortárs szcéna a törzsi múltba menekül. Végignéztük a Velencei Biennále fő programját, a grandiózus nagykiállítást. La Biennale di Venezia #2.

Thu Van Tran falfestésből, képekből, super 8-asból és különös ál-fatörzsekből készített együttese az Arsenaléban, 2017, VIVA ARTE VIVA

© a La Biennale di Venezia jóvoltából, fotó: Andrea Avezzù

Naufus Ramírez-Figueroa Harmadik tüdő című kerámiából és műanyag szobrokból, hangokból, fényekből és performanszból kikevert együttese az Arsenaléban, 2017, VIVA ARTE VIVA

© a La Biennale di Venezia jóvoltából, fotó: Andrea Avezzù

A pár éve elhunyt francia Raymond Hains bizarr életműve egy termet kapott a Giardiniben; itt a csiszolt lencséken át a lekapart régi biennále-plakátjai láthatók, 2017, VIVA ARTE VIVA

© a La Biennale di Venezia jóvoltából, fotó: Francesco Galli

az igazi művész valamilyen módon sámán,
aki egyhangú kántálás közben kínálja
látogatóinak a varázsgombás főzetét

Christine Macel, az idei Velencei Biennále Pompidou-ból leigazolt főkurátora direkt hangsúlyozta, hogy nem gyorsan lépkedve szkennelni kell az idei anyagot (mint általában a biennálékat), hanem nézni és nézni, elmélyedni és révedezni. Nos, ez igaz! Nincsenek hiperdizájnos blikkfangok, parasztvakító spektákulumok és hi-tech cuccok. Macel koncepciója szerint az igazi művész valamilyen módon sámán, aki egyhangú kántálás közben kínálja látogatóinak a varázsgombás főzetét, mint a törzs szellemi vezetője.

Rina Banerjee mágikus szobraival az Arsenaléban, 2017, VIVA ARTE VIVA

© a La Biennale di Venezia jóvoltából, fotó: Italo Rondinella

Ernesto Neto meghívott indiánjaival mutat be egy performanszot az Arsenale közepén álló chill-sátorban, 2017, VIVA ARTE VIVA

© a La Biennale di Venezia jóvoltából, fotó: Italo Rondinella

Egzotikum és arte povera. A hagyományos mexikói szőttesre egy alig esztergált fagerenda felel, a vízben csapkodó bennszülöttekre eszkimó naiv festő válaszol, itt egy agyagasztalba állított kerámiafélgömb, ott egy törzsi faragvány, amott egy hatalmas sátor fahánccsal felszórva. A parkban széthagyott fehér kövek, földbe dugott cirokseprűkből kisarjadó hajtások, és mindenütt tarka szőnyegek. (És ez nem csak a biennále főkiállításán látható, a nemzeti pavilonok a Giardinin és az Arsenalén is ehhez a hanghoz igazodnak: esőáztatta öreg faház-installáció a grúzoknál, indiánokhoz érkező gyarmatosítók az új-zélandiaknál, törzsi maszkokból rakott hadsereg a chileieknél, kelta varázslónő az íreknél és komplett penészemberek az olaszok műanyagsátrában.)

Teresa Lanceta elmúlt évtizedben készített szőttesei az Arsenaléban, 2017, VIVA ARTE VIVA

© a La Biennale di Venezia jóvoltából, fotó: Italo Rondinella

Michele Ciacciofera arte povera hangulatú installációja az Arsenaléban, 2017, VIVA ARTE VIVA

© a La Biennale di Venezia jóvoltából, fotó: Italo Rondinella

Alicja Kwade tükrökkel megbolondított labirintusa az Arsenaléban, 2017, VIVA ARTE VIVA

© a La Biennale di Venezia jóvoltából, fotó: Andrea Avezzù

Cynthia Gutièrrez őslakós szőttesből és gyarmatosító oszloplábból emelt együttese, 2017, VIVA ARTE VIVA

© a La Biennale di Venezia jóvoltából, fotó: Italo Rondinella

A felvilágosodás és a modernizmus merev tradícióutálata után eljött az idő – mondja a katalógusban a főkurátor –, hogy kicsit elmerengjünk a régmúlton. És itt arról a mitikus, mágikus, ősi múltról beszél, ami sok évtizede nem téma a kortárs élvonalban. Ez Picasso és az art brut távoli, egzotikus világokba menekülő művészete, ahol már senkit sem érdekel az utópiákat kergető Új Modern Ember, ha ott van ősidőktől egy még egyetemesebb jelenség, maga a nagybetűs Mitikus Ember. Csendes humanizmus bújik meg az egymás mellé helyezett szőnyegek, amulettek és faragványok között: fekete polgárjogi mozgalmak, gyarmatosítás elleni közdelem, bennszülöttek elismerése ésatöbbi...

...

Michel Blazy csepegtetővel növeszt növényeket kiállított cipőiben az Arsenalén, 2017, VIVA ARTE VIVA

fotó: Fazekas Fanni / Artkartell

Miközben a víz csendesen csepeg Michel Blazy sportcipőbe ültetett növénykéire, mohával és friss hajtásokkal vonva be a lábbeliket, száll a levegőben az enyészet és a pusztulás, mégsem érezzük, hogy egy kétségbeejtő Mad Max tájon járnánk. A kortárs képzőművész szcéna annyira megcsömörlött a nagypolitikától, hogy visszamenekült az utópiák előtti törzsi világba. A totális apokalipszis elmaradt, a művészek sámánként gyógyítgatják a társadalom üszkös sebeit, az esőcseppek csendesen rohasztják szét a matériákat, de a bomlásból új életek cseperednek. VIVA ARTE VIVA – próbál lelkesíteni a cím.

Részlet az Arsenaléból, 2017, VIVA ARTE VIVA

fotó: Fazekas Fanni / Artkartell

Azért nem kell azt gondolni, hogy Christine Macel etnográfiai múzeumot kanyarított a nagy kiállításból. Vannak magnókazettákból rakott óriás táblaképek, sejtelmesen búgó bolygószerű márványgömbök (a kikötőben), krézi posztinternetes masszák, Julian Charriére lítiumból emelt ökotudatos oszlopai, Karla Black szappanszínű papír installációja, Yee Sookyung koreai kerámiamonstruma. No és persze a mi büszkeségünk, Hajas Tibor '70-es évek végén készült önkínzó fotóakciói. A Hajas-fotók (illetve egész pontosan Vető-fotók, mert Hajas akcióit Vető János fényképezte) nem az Arsenale csarnokaiban találhatók, hanem a főkiállítás elején, a Giardiniben álló főpavilonban.

Julian Charriére lítiumból emelt oszlopai az Arsenaléban, 2017, VIVA ARTE VIVA

fotó: Fazekas Fanni / Artkartell

Hajas Tibor fotói a főpavilonban dicsőséget hoztak a magyar neoavantgárdnak, 2017, VIVA ARTE VIVA

fotó: Fazekas Fanni / Artkartell

Irina Korina Jó megérzések című bizarr minipavilonja az Arsenalén, 2017, VIVA ARTE VIVA

© a La Biennale di Venezia jóvoltából, fotó: Andrea Avezzù

Hassan Sharif hosszú évek alatt összegyűjtött titokzatos szertára a Giardinin, 2017, VIVA ARTE VIVA

© a La Biennale di Venezia jóvoltából, fotó: Andrea Avezzù

Amennyire meditatív és megnyugtató a kiállítás második fele (az Arsenaléban), annyira sokkoló az eleje (a Giardinin). A néző beesik a szikrázó velencei napsütésből a főpavilonba, és azt se tudja hirtelen, hol van. Totális rendetlenségben kanapé, kávézó asztal és hangszerek – a washingtoni Dawn Kasper minden műfajon átívelő műtermébe csöppentünk. Kasper stúdiója koszos és rendetlen (tényleg itt dolgozik pár hónapig a fiatal művész), míg a következő terem inkább steril „gyárra” emlékeztet, ez a gigainstallációiról ismert Olafur Eliasson jólszervezett, nyüzsgő műterme. A 3D-s printerek folyamatosan nyomtatják a pici, lámpás összekötő modulokat, miközben menekültek, migránsok és diákok farudacskákból építik össze az ökotudatos (és nagyon dizájnos) geometrikus lámpácskákat. Mint egy boldog kaptár.

Lázas munka folyik Olafur Eliasson kihelyezett műtermében a Giardinin, 2017, VIVA ARTE VIVA

fotó: Fazekas Fanni / Artkartell

...

 

VIVA ARTE VIVA – suttogom magam elé a murvával felszórt utacskán bandukolva a bejárat felé. Öntudatlanul simítom végig a zakóm hajtókájára tűzött Peace on Earth kitűzőt. Vagy amulettet.

A sámánok teszik a dolgukat. Gyógyítgatják a világot.

Békét a világnak! kitűző Várnai Gyulától a magyar pavilonból, 2017, Giardini

fotó: Fazekas Fanni / Artkartell

 

VIVA ARTE VIVA
Velence, Giardini és Arseanale
2017. május 13. – november 26.

— Rieder Gábor

Megosztás
2017. máj. 15., hétfő 21:39
kapcsolódó cikkek
ajánló

Ekrem Yalcindag: Feels Like Home. Again

BigPicture

Ekrem Yalcindag: Feels Like Home. Again c. // Molnár Ani Galéria

támogatók

© Artkartell 2014