az Art Basel
piacvezető csúcsragadozóként
állja a sarat
És a svájci-német-francia hármashatáron fekvő kicsiny, de dúsgazdag alpesi városkában kezdetét vette a nemzetközi kortárs műkereskedelem legnagyobb éves eseménye: az Art Basel. A gyűjtők – főként fehér nyugatiak – érkeznek a világ minden tájáról, mert tudják, itt már ők diktálnak. Előbb beugranak a Velencei Biennáléra, majd következhet minden globális vásár öreganyja, a nagy bázeli mustra.
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy pár évtizeddel ezelőtt nem az Art Basel volt a legerősebb. A vásárközpont rendezőinek sokáig a hagyományos svájci órabörze volt a csúcsesemény. Aztán a jó menedzsment csodát művelt: az elmúlt két évtizedben az Art Basel piacvezető csúcsragadozóként állja a sarat, a gombamód szaporodó globális art fairek ellenére folyamatosan bővül és drágul, miközben nyitott egy új vásárhelyet Miamiban és vett egy már jól működő fairt Hongkongban.
Szeretjük vagy sem, a gyűjtők szerepe folyamatosan növekszik a kortárs színtéren. Ahogy bővül a torta, egyre több országot, művészt, korszakot és galériát vonnak be a nemzetközi játékba, úgy növekednek a költségek. Ezt pedig a legrangosabb közintézmények is nehezen tudják követni büdzsével.
Közben Bázelben csak magánrepülőből több mint száz érkezett a VIP-fogadásra. És vásárolják a szobányi installációkat az Unlimited speciális szekciójából. Ezek rendszerint magánmúzeumokban vagy vámmentes zónában található műtárgyraktárakban kötnek ki. De a sima festményekért is mélyen a pénztárcába kell nyúlni. Itt a párszázezer eurós ár egész hétköznapi, ha valakinek drága holmikra fáj a foga, akkor fizetni kell. A szupertrendi, nagyon fiatal Oscar Murillóért például 250 000 dollárt, az újabban felkapott, középgenerációs német absztrakt festőért, Albert Oehlenért vagy a pár éve a Műcsarnokban (bah, szép idők!) is kiállító Michael Borremansért egy-egy milliót.
Következzék a képgaléria (klikk a fotóra):
Esther Schipper (Berlin), Art Basel, 2015
© Art Basel
