A Bird Machine Dream egy retrospektív igénnyel fellépő kiállítás a barcelonai MACBA-ban, ami az alkotó különböző korszakaira fókuszál, ugyanakkor középpontjában két hatalmas installáció áll, amelyek intenzív érzéki élményt kínálnak a befogadónak, miközben létezik egy természettudományos olvasatuk is, így az ökofeminizmus vagy a poszthumanizmus felől is értelmezhetjük e műveket.
A kiállítás az In Over the Texas Ceramic Sky installációval nyit, amelyben egy kisméretű, üreges kerámiatest van különféle zsinórokkal rögzítve a térben: a lebegés könnyűsége és a megzabolázás erőszakossága egyszerre jelenik meg e munkán, a mű egyszerre kapcsolódik a testiséghez és a természethez, egyaránt kelt organikus és szintetikus érzeteket, egyszerre mozdulatlan és feszes, miközben a ringatózás lazasága is jelen van ebben a műben.
Ez a darab a kiállítás során fokozatosan erősödő taktilis dimenziókba vezet minket, majd az útvonalon továbbhaladva a Tuneladoras négy műből álló installációhoz érkezünk, amelyek egy kör alakú teremben kapnak helyet, így befogadói szempontból is izgalmas körüljárni ezeket az emberléptéknél nagyobb elemeket, amelyek uszonyokra és virágszirmokra emlékeztetnek, miközben a korallos árnyalatú, sima és puha felületek, valamint az agyag szürkesége és durvasága között feszülő disszonancia a befogadást is rendkívül érzékivé teszi. A négy elem egy folyamatos táncban van jelen, ahogy sétálunk közüttük, úgy érezzük, mintha az elemek folyamatos kommunikációt folytatnának egymással, miközben belekerülünk egy olyan narratívába, amelyben a saját mozgásunk teszi teljessé ezt az alkotást. Egyszerre érezzük magunkat egy botanikus kertben vagy egy hatalmas akváriumban, miközben ezek a hatalmas, izgalmas ívekben hajladozó formák groteszk, érzéki látványt rajzolnak ki, a mozgás lehetőségét ünneplik, miközben a műnek van egy izgalmas ritmusa is, amely a fragmentumok változatos ismétlődésében jelenik meg.
Az alkotó művei erősen narratívak, nincs ez másképp a fő teremben levő Línea de flotación installációban sem, amelynek felfüggesztett eleme egyszerre tűnik egy hatalmas szívnek, amely körül mindenféle orvosi eszközt észlelünk, ugyanakkor kikötözött bálnaként is láthatjuk, az orvosi eszközök pedig az állat különféle részeit jelentik. A bálna visszatérő motívum Abboud ikonográfiájában, ami szokatlansága és idegensége folytán kelti fel a figyelmünket. Az alkotó számára a cet az elidegenedés gesztusaként jelenik meg, a megkötözött állat az önmagunkból kivetkőzés aktusának metaforája, azokat a pillanatokat testesíti meg, amikor elidegenedünk önmagunktól, a testünktől és a saját nyelvünktől. Az installációt a művész rajzai egészítik ki, amelyek a kerámiamunkáiról készült kompozíciók vagy uszonyokról, kőzetekről készült rajzok, rajtuk a nyílások dominánsan jelennek meg, amelyek erotikus olvasata mellett a behatolás, eljutás és megérkezés, valamint az átjutás fogalmai mentén is olvashatók. Van egyfajta természettudományos jellegük, ugyanakkor a nyelvi korlátokról is szól.
A művész egy spanyol apa és egy egyiptomi anya lánya, a spanyol mellett beszél arabul, ugyanakkor sem írni, sem olvasni nem tud ezen a nyelven. Ez a körülmény áthatja az alkotói gyakorlatát, a térben elhelyezett kerámiaszobrok az egyik nyelvből a másikba való átmenetet, valamint a fordítás korlátait szimbolizálják. Solar Abboud 2014 óta kezdett el mélyebben foglalkozni a saját anyaghasználatával: az agyag ellenállása a fizikai és intuitív erőknek jelzi a művész rezisztenciáját az idegen hangzók kiejtésével kapcsolatban.
A következő terekben a művész korai munkái szerepelnek, a videófelvételek és a szobrok egyaránt díszletszerűek, félúton állnak a valódi és a mesterséges, a realitás és a fikció között, miközben az elhagyatottságról és birtokba vételről is mesélnek. Egy másik térben pedig a művész vázlatkönyvei szerepelnek, amelyek így beengednek minket abba a kreatív folyamatba, amelyek végeredményei a nagyméretű installációk. A vázlatokban nagyon sokféle szimbólum jelenik meg, amelyeket aztán izgalmas módon transzponál és bővít, így az elkészült mű mindig túlmutat a képzelet határain.
Teresa Solar Abboud művészete a fragmentáltságon alapszik, azonban egy olyan világban, ahol minden elválasztottnak és töredezettnek tűnik, az érzéki, erősen szenzuális élményen keresztül egy tapinthatóbb térbe és felfüggesztett időbeliségbe repít minket. Ahol a mozgáson keresztül összeér a múlt,a jelen és a jövő, valamint a taktilitás által felerősödik a szenzualitás és a testiség. Őskövületeket látunk vagy épp űrből érkezett, kozmikus leleteket, amelyek a képzelet által aktiválódnak és nyernek értelmet a jelenben. A nyelv előtti és utáni állapotokat idézik meg ezek a művek, azokat a pillanatokat, amikor a kezünkkel tudunk nézni és beszélni.
