AZ ÖSSZES KÉP: Részletek Szíj Kamilla: A Nap útja c. kiállításról, Vintage Galéria, 2024.
© a művész és a Vintage Galéria jóvoltából. Fotó: Biró DávidA Nap létezésünk alapvető feltétele, tudományos kutatások tárgya, és a művészetben is gyakran jelenti az inspiráció forrását. A képzőművészetben mindig jelen volt, félreérthetetlen szimbólumként szerepelt az ókori mitológiai ábrázolásokban, de a kortárs művészetben is újra és újra felbukkan. De vajon miért? Azért, mert az életünk elkerülhetetlen része: jelzi az idő múlását, hatással van mindenre, ami körülvesz minket – az egészségünkre, a táplálkozásunkra, a természetre. Szíj Kamilla legújabb sorozatában a Nap útját követi, igyekezett megragadni a napfény jelenét, és az általa rajzolt formákat rögzítette a papíron. Ezek a 2024 áprilisa és októbere között készült rajzok tekinthetők meg a jelenlegi kiállításon. Szíj Kamilla a lakásában felfedezett jelenséget, vagyis a napfényes hónapokban minden kora reggel felbukkanó fényfoltok beúszását tette művészete tárgyává. A redőnyön átszűrődő fény ovális alakzatokkal festi be a szobáját, mely élettere és műterme is egyben. Szíj rajzait mindig egy előre elgondolt struktúra mentén valósítja meg. A folyamat építkezés, amely nagy koncentrációt igényel. A struktúrák elemekből állnak, amelyek a papíron az ismétlődéssel állnak össze egy kész műalkotássá. A korábbi rizsszemek és konzervdobozok után, most az ovális formává alakuló vonal adja rajzainak alapegységét. Míg Szíj Kamilla egyes rajzai szigorú, előre lefektetett szabályok szerint készülnek, addig ennél a sorozatnál annyit határozott meg, hogy követi a Nap útját. Azt viszont a természetre kellett bíznia, hogy melyik reggelen, milyen fényjáték szűrődik be az ablakán, és hogy a Nap milyen alakzatokat formál, amelyekkel dolgozhat. Mivel azt sem tudhatta előre, hogy az adott napon mennyi idő áll rendelkezésére a rajzolásra, több teret engedett az improvizatív jellegnek. Nem szabta meg előre, hogy hány sor követi egymást egy-egy oszlopban, ahogyan azt sem, hogy pontosan mikor vált eszközt rajzolás közben. Ez tehát meghatározta a sorozatnak azt a jellegét, hogy a kísérletezésnek is teret engedhessen. Ezt tükrözi a papírok anyagának és méretének, a ceruzák színének és puhaságának változatossága, valamint az elforgatott papír és a különböző napokon egymásra rajzolt rétegek. A rajzok lezárását a dokumentálás jelentette, az időintervallumot amely alatt az egyes művek készültek, a lapok hátoldalára jegyezte fel. Megragadható-e a pillanat, megörökíthető-e a Nap fénye annak aktuális állapotában? Szíj konklúziója azt sejteti, hogy nem igazán. Ahogy a kiállítótérben elhelyezett videó mutatja, 1-2 másodperc alatt, amíg a művész egy ovált átrajzolt, a fény már odébb is vándorolt. A fényfoltok folyamatosan mozgásban vannak, így csak részlegesen lehetséges a megragadásuk. // Tóth Boglárka
