Mérgezett szökőkutak és elszáradt jukkák

Marosi Panni fantasztikus tájai disztópikus miliőt teremtenek.

Marosi Panni korábbi kompozícióin, bár már akkor is minden fluidált, képlékeny volt és mozgott, alakult és áramolt, volt egyfajta békesség, nyugodtság és harmónia, ami a Kádár-kori tárgykultúra ismerőssége vagy épp az otthonossá festett belső terek szavatoltak. Az álomszerű lebegés, a képzelet szürrealitása már azokon a kompozíciókon is megjelent, a Resident Art Galériában kiállított új anyag művei azonban már nem ringatnak el. E festményekről eltűntek azok a megnyugtató terek, ahová el lehetett bújni, ha túlságosan sok lett hirtelen a valóság. Most már nem a könnyű, felhőtlen lebegés képeit látjuk, hanem olyan világokat, amelyek szorongással vegyes borzongással töltenek el, kísérteties és lidérces tájak jelennek meg ezeken a műveken. 


Ismeretlen, földöntúli univerzumok nyílnak meg most Marosi képtereiben, mesterséges, űrbéli érzeteket is keltő édenkertje egyfajta disztópikus miliőt teremtve szüntetik meg az idő fogalmát. Ember utáni tájak ezek, a figuráknak már csak az otthagyott tárgyai emlékeztetnek minket arra, hogy valaha ez a világ belakható, kényelmes és otthonos volt, most azonban mérgezett, veszélyes, creepy és spooky. Marosi korábbi telített, harsány koloritja, amelyet az élénk narancsok, mély kéket, üde zöldek, a pasztelles és tiszta árnyalatok határoztak meg, mostanra átalakult, és megjelentek a fémes, hideg, sötétebb és fakóbb tónusok, amlyek a kihaltság, a pusztulás érzetét idézik meg bennünk.

Az anyag egyik legkorábbi műve még csak előrevetíti ezeket a változásokat: a Bonding kép összekapaszkodó jukkái még zöldellnek, a piros fotelekbe még nem félnénk beleülni, bármennyire is folyékonynak tűnnek, alattuk még egészen konkrétnak tűnik a talaj, a háttérbe nyíló képzeletbeli táj még a szokatlan színei ellenére kellemes érzeteket kelt bennünk. Nagyjából azonban itt véget is a gondtalanság, a többi képen elszáradt levelek, megtépázott napernyők, méregzöld vízű szökűkutak, fenséges sziklaormok és lila folyók tűnnek fel, idegenség, ismeretlenség, otthontalanság járja át a tereket.

A szorongás érzetét az is fokozza, hogy Marosi korábbi belső tereinek biztonságos nyújtó falai szinte teljesen eltűntek, nincsenek már meg azok a helyek, ahová el lehet bújni, a korábbi, álomszerű tájak, amelyek tapétaszerűen jelentek meg a műveken, most hatalmasra tágultak, végtelenné dagadtak, így a nézőben az elveszettség érzetét is megidézik. A tárgyak is az otthagyottság, magára maradottság hangulatát hozzák be, a nyitva hagyott könyvek, az összegyűrt textilek, a szétszóródott kanalak egyaránt a meneküléshez kapcsolódó képeket hívnak be az asszociációs mezőnkbe. Azt érezzük, mintha egy hatalmas ökokatasztrófa, világégés után lennénk, amely eltörölt minden emberit a föld színéről, és lakhatatlanná tette a bolygót.

Marosi Panni képein korábban feltűnt az ismeretlen világokba vezető ciszterna, egy titokzatos mélyedés, egy üreg, amelyből véletlenszerűen törtek fel, bukkannak elő a különféle emlékfoszlányok. Ez a medence motívum is átalakult a mostani képeken, szökőkutakká vagy kikövezett, telt víztárolókká formálódott, amelyek gyakran zavarosan kavargó, különös színű folyadékokkal telnek meg, mérgezett vizek vagy épp boszorkányos bájitalok juthatnak eszünkbe ezekről a fluidumokról.

A varázslás, jóslás felől is olvashatjuk ezeket a képeket, amelyre még inkább ráerősít a kiállítás installációja, az a tüllökből és átlátszó anyagokból összeállított sátor, amelynek belsejébe lépve egy jósgömb, tarotkártya és különböző varázserejű ásványok és kőzetek fogadnak. A boszorkány otthona ez, aki látja a jövőt, és aki képes megnyitni az elménket a rejtett dimenziók felé. Kinyitja a tudattalanunkat, felszínre hozza a démonainkat, a legrejtettebb félelmeinket. Innen közelítve világossá is válik, hogy Marosi Panni kompozíción megjelenő fantasztikus és pszichedelikus tájak tulajdonképpen a saját elménk sötétebbik oldalának kivetülései, azok a rémálmok, amelyek felriasztanak minket az éjszaka közepén, azok a félelmeink, amelyeket próbálunk elrejteni napközben, hogy rendesen tudjunk levegőt venni, valamint azok a torzulásaink, kényelmetlen és kínos jellemzőink, amelyeket tudatosan el tudunk rejteni, hogy ne hozzunk zavarba vele másokat. 



AZ ÖSSZES KÉP: Részletek Marosi Panni Hypnos című kiállításából, Resident Art, Budapest, 2024.

© a művész és a Resident Art jóvoltából. Fotó: Asszonyi Eszter

— Kocsis Katica

2024. november 03., vasárnap 11:24
kapcsolódó cikkek
ajánló

Amoako Boafo: Proper Love

A bécsi Belvedere ad otthont a ghánai származású Amoako Boafo első európai múzeumi kiállításának,

támogatók