Sárkeresztesen vagyunk, Fülöp Lulu nemrég költözött vissza ide a fővárosból. Árnyas fákkal szegélyezett kert veszi körül a műtermét, ami csak mostanában nyeri el végső formáját. Viszont ahogy alakul maga a tér, Lulu is úgy nyúl egyre bátrabban az anyaghoz és az alkotáshoz.
„Mindig is a művészeti pálya érdekelt, gyerekkorom óta folyamatosan rajzoltam is, de aztán egy textiltervező képzést és a METU textilszervező BA-ját és formatervező MA-ját elvégezve az alkalmazott grafika irányába indultam el, saját márkát alapítottam, a Lululoveland-et, amin belül sokféle tevékenységgel foglalkoztam. Illetve foglalkozok most is”.
Meséli, hogy már kezdettől fogva a figuralitás, az emberi test ábrázolása, a portrék, az aktok érdekelték, majd a diplomamunkájánál már igen határozottan körvonalazódott az a téma, ami azóta is igen erős statementként meghatározza a kompozícióit. „A valódi intimitás volt a témám, ezt kutatva nagyon sok interjút készítettem különböző emberekkel, amiből végül kirajzolódott, hogy az érintés fogalmát fogom vizuálisan megragadni a diplomamunkámmal”. Három, térbe függeszthető paplan készült el, amelykbe halvány rózsaszín cérnával, szinte láthatatlanul voltak belesteppelve női testrészek, középen pedig egy-egy nyílás, ahová a befogadó be is nyúlhatott, bent pedig különböző érzetet keltő anyagokat érinthetett. „Itt is az volt a cél, hogy akik megnézik ezeket a munkákat, és akár bele is mernek nyúlni, azokban felmerüljenek kérdések a szexualitásról vagy a saját szexualitásukkal kapcsolatban, amelyekről azután el is kezdjenek beszélgetni. Nagyon fontos lenne az őszinte és nyitott diskurzus a szexről, intimitásról, vágyakról és fantáziákról, ez szorosan hozzátartozik a testi és lelki egészségünkhöz”.
Arról kezdünk el beszélgetni, hogy a média és a pornó mennyire eltorzítja a szexualitásról való gondolkodásunkat, a művésznek az is a szándéka, hogy a kompozícióival megmutassa, hogy a szex sokféle. Explicit jeleneteket fest párokról vagy tömegekről, amelyek elsőre talán zavarba ejtik a nézőt, azonban arra jutunk, hogy talán épp ez a fajta direktség szükséges ahhoz, hogy megnyíljanak az emberek és bátrabban merjenek beszélni a saját szexuális megéléseikről. Ebből a szempontból pedig fontos, hogy bár a tartalom nyers és direkt, a vizuális nyelv azonban esztétizáló, ami segít a látogatónak, hogy kapcsolódjon a témához.
Gyakori, hogy a képeken szövegek is megjelennek, a feliratok szintén direktek, megidézik a graffitik és a képregények látványvilágát, miközben Litchensteinhez hasonló modorban egyértelműsítik a kép mondanivalóját. „A szexet nehéz verbalizálni, ezek a feliratok talán ezt segítik, valamint talán arra is ráébresztik a nézőt, hogy az együttlét alatti beszédnek vagy a dirty talknak is lehet érvényessége”.
Fülöp korai képei realisztikusak voltak, törekedett arra is, hogy anatómiailag pontosan jelenítse meg őket, aztán ezek a figurák fokozatosan absztrahálódtak. Gömbölyű, vaskos testeket látunk, amelyek nem feltétlenül a mai kor szépségideálját követik, de eszünkbe juttatják a Willendorfi Vénuszt vagy más termékenységi szobrokat.
„Pinke Miklós, székesfehérvári festő is volt a mesterem, ő mondta mindig, hogy milyen jó szoci munkás nőket rajzolok vastag bokákkal, vastag lábakkal, szerintem egyszerűen csak jóleső volt ezeket a gömbölyded formákat megrajzolni, megfesteni, mert valahogy így ezek a hömpölygő, egymásba fonódó “fonott kalács” kompozíciók így lettek kerekek, hogy megvolt az íve mindenkinek”. A gömbszerűségről Platón A lakoma című művének szétszakított emberalakjai is eszünkbe juthatnak, akik folytonosan keresik a párjukat, hogy újra gömbbé egyesüljenek, azonban érdekes az is, hogy ezek az egy vonallal megrajzolt figurák androgün lények.
„Így bárki tud velük azonosulni”, teszi hozzá Lulu, majd arról kezdünk beszélgetni, hogy az absztrakció olykor már olyan méreteket ölt nála, hogy az egybefonódó embercsoportok ornamenssé válnak. Ez azért is érdekes, mert a művésznek a grafikusi oldala sem lett teljesen elpusztítva, mintatervezőként továbbra is aktívan működik, a mitterssisterrel például már többször tartott táskakészítő workshopot, ahol a kompozíciói textilmintaként jelentek meg.
A festményei is nagyon izgalmasan billegnek a grafikusi és festői jelleg között, a feliratok, a vonalasság az előbbi felé közelíti, míg a festékcsorgások, a pasztózusan felvitt ecsetvonások, a gesztusszerűség az utóbbi irányába tolja a műveket. „Az utóbbi időben hagytam fel azzal, hogy a vonalaim tökéletesek legyenek, hogy a szélek precízen fussanak, és, hogy teljesen homogén felületeket hozzak létre.
Sok-sok éven át csak digitálisan rajzoltam, majd amikor visszatértem a vászonra, először ijesztő volt megtapasztalni, hogy mennyire leépültek a manuális készségeim. Most már viszont élvezem, bár a digitális tervezéshez továbbra is ragaszkodom, hogy a festés során helye van a véletlennek és az esetlegességeknek”.
A kompozíciók lendületesek és dinamikusak. „Szeretném, hogy a szenvedély, ami maga a téma, az eszközhasználatban és a vizualitásban is megjelenjen. Ezért is használok olyan színeket, rózsaszínt, vöröseket, amelyekről az érzékiségre, a testiségre asszociálhatunk”. A művésznek rengeteg terve van, több kompozíciói is érlelődik a fejében, miközben a műterme is folyamatosan szépül, ahol a későbbiekben akár workshopokat is fog majd tudni tartani.
Fotók: Szatmáry Csenge
