Dóra Ádám: Cut and palette 2

Ádám jelenleg a textilekkel, ruházatokkal kapcsolatos személyes élményeinek a festészet eszközeivel való integrálása a központi témája alkotói munkásságában.

„Öt évig dolgoztam divatkereskedelemben, ahol rengeteget foglalkoztam ruhákkal, de a szabadidőmben is érdekelt a téma, nem is annyira maga a divat, hanem a textilek szerepe a hétköznapjainkban. Az érzékisége, az, hogy milyen szabások vannak, a test elfedésének kultúrája. A divat- és a dizájntörténet, mint alkalmazott művészet nagyon inspiratívan hatott a munkáimra. Így született meg a sneakeres sorozat, és amikor az kiürült számomra, akkor jöttem rá, hogy engem a festés során nem a forma, hanem leginkább a textileknek és a szabásmintáknak a rendszere érdekel, ami egy jó motívumkészlet absztrakt képekhez.” 


Az év elején két hónapot Londonban töltött egy tanulmányúton, ahol kortárs és klasszikus gyűjteményeket is tanulmányozott. „Bár ez egy elméleti, szakmai tanulmányút volt, mégis lett némi lenyomata képek formájában is. Az út során készített kisebb munkák útinaplóként funkcionálnak. Ezek a művek kint a gyűjtött élményeknek egy sűrű szintézisét, esszenciáját adják.”
Ádám Philip Guston művészetét hozza példának, mint ami nagyon mély benyomást tett rá. Kint tartózkodása alatt volt egy nagyobb Guston-kiállítás Londonban. „Sok időt töltöttem ott. Végre sikerült megnéznem róla egy komolyabb átfogó anyagot. Jelenleg nagyon nagy hatással van a munkásságomra a késői alkotói programja, amelyre reflektálok is. Technokrata jelen korunkba ismételten fontos művészeti és egzisztenciális kérdéseket feszeget. Reflektál arra a tevékenységre, amit az ember, mint képzőművész és azon belül festészettel foglalkozó alkotó csinál. Mi ez a tevékenység? Mi az eszköztára? Milyen szerepvállalás ez a társadalomban? Ezek a kérdések kerültek most nálam is előtérbe, és ez az a kép, ami kifejezetten ezzel foglalkozik.” 

Guston kései munkásságának nem csak jellegzetes gondolatiságát, hanem a motívumai is átveszi, mint például a paletta festészet eszközeit, ezzel is visszautalva magára a festésre, mint tevékenységre. 

„A kép úgy született, hogy fehér vásznon a felület osztásával megjelent egy paletta forma. A kép színek és formák a rendszere. Van egy elvont világa, ahol lényegében festészeti minőségek vannak felsorakoztatva. A nadrágszár és a kevert színek, alkotják a motívum készletet, ami a ruhák születésnél a szabásmintáknak és a különböző textilek dialógusára utal. Ha elég távolról nézzük, lényegében a festészetnél is színeknek, formáknak, és anyagoknak a dialógusa történik. Van ezekben egy olyan kapcsolódás, amiben az ember, mint közvetítő vagy médium jelenik meg.”

AZ ÖSSZES KÉP: Reprodukciók és részletfotók Dóra Ádám Cut & palette 2 képéről. Akril, vászon, 50x40 cm, 2024.

© a művész jóvoltából

— Dömötör Dorka

2024. április 07., vasárnap 08:47
kapcsolódó cikkek
ajánló

Keresztesi Botond porpasztell képei elé

Fátyolszerűség, bársonyosság, áttetszőség.

támogatók