“Mindenkinek mindig igaza van, csak éppen egyszerre...”

Úgy képzelem el, mintha egy régi esküvői csoportkép lenne. Ott áll egymás mellett a pillanatba kövülve a namajdi társadalom színe-java. Lóczy Alíz tekintetes asszony, Kéky hadnagy a tiszti uniformisban, Tiegelmann Ahasvér, az örmény Yeznig Sahaghian, Moldovan Marius, a gyáros Wolf Sámuel, a csendőr Danila, Fischerné Kacsó Polixénia, a Mátisch nővérek, Ursu Arcadiu, Schwartz, a fényképész, Nicodim pópa és Kalagor Máté, aki kicsit magyar, kicsit román, de leginkább mérnök. (És persze a többiek.) Aztán a fénykép, mintha hőt kapna alulról, barnulni kezd. Felhólyagosodik, lángra kap. A tűz egymás után harapja le a résztvevőket. Ki marad meg végül? Az, akinek a papírjai mindig rendben vannak. Ha a lelke nem is.

Szeretem a Vida-szövegeket. Hogy Vida képes a szereplők szemével látni, a szájukon keresztül szólni, érezni az igazságaikat. Egyszerre lebeg fölöttük és sétál közöttük, megtalálva a keskeny ösvényt a mindentudó elbeszélő és a személyes narráció között. A mondatai pazar szerkezetek. Pontosak, kifejezőek - néha mintha eltörné őket, de ezek a törések is a jelentést gazdagítják. Félelmetesek a ritmusváltásai, elidőz egy mellékesnek ható képen, megforgatja, megformázza, aztán hirtelen pár sorban lefest egy komplett tragédiát, gyorsan, akár egy ütés. Szívesen dolgozik a kihagyásokkal, ami nincs odaírva, az néha épp olyan fontos, mint ami oda vagyon írva. Érti a nyelvet, éli a nyelvet. Számtalan pazar mondatból építi fel az egész történet érzelmi ívét, megyünk vele meredek kaptatón, lódulunk vele a lejtőn - hogy aztán a végén, a legvégén megkapjuk a számtalan pazar mondatból tán a legpazarabbat.

Magvető kiadó, 416 oldal, Kiadás éve: 2023

A kiadó ismertetője: 

1936 nyarán fiatal mérnök érkezik Bukarestből az erdélyi kisvárosba, hogy megnézze a legkisebb Ganz-vízturbinát, és próbára tegye szerencséjét. A papírjai rendben vannak, a lelke nincs, a turbinával is gond van. Kalagor Máté, akit Matei Călugărunak is hívnak, le akar telepedni, bár nincs könnyű dolga. Vele együtt ismerjük meg a helyet: a politikai elitet, a városka polgárságát, a csodabogarakat, a román rendőrt, a zsidó szatócsot, a német fényképészt, és a százados juharfát a főtéren. A zárt mikrokozmosz fölött átgázol a történelem: királyi diktatúra, vasgárda, kis magyar világ, háború, szovjet bevonulás. És ha mindez nem volna elég, ott van még a mérnökember számára is legnagyobb rejtély, a szerelem. A nagy sikerű Egy dadogás történetéhez hasonlóan Vida Gábor új regénye is eddig ismeretlen látószögből, ironikus lendülettel beszél el azonosságokról és különbségekről egy jellegzetes 20. századi, közép-kelet-európai históriát, amely félig magyar és félig román, de leginkább, amint azt az alcím is jelzi: egészen erdélyi.