Irodalom / Recenzió / Járvás Péter
Sajátosan öszvérszerű könyv, ami három különböző műfajjal kokettál:
1.) Az első blokk végső soron memoárirodalom: Hetényi Zsuzsa leírja ifjúkori tapasztalatait a mesés Szovjetunióról, ami közelről közel sem volt annyira mesés – bár kétségtelen, van abban valami meseszerű, amikor egy brutálisan legyalázott kórházi zuhanyzó használati jogát egy oda beköltöző kígyó sajátítja ki. A brezsnyevi „testvéri Szovjetunió” épp annyira kisszerű, mint amennyire hatalmas, Hetényi pedig plasztikusan ábrázolja a rohadás szédítő esztétikáját az odaszakadt egyetemista objektívén keresztül.
2.) Aztán ugrunk egyet az időben, és máris azt láthatjuk, ahogy a szerző önkéntes tolmácsként birokra kel a 2022-es ukrán menekültáradattal. Ez a szakasz a legtipikusabb értelemben vett napló: lendületes, pillanatnyi emóciókkal dolgozik, amelyeket nem kíván megszűrni – kibugyog belőle a felháborodás, a kétségbeesés, az egyértelmű kormánykritika, minden, ami ott és akkor éppen kibugyogni kívánkozik. Ettől az egész minőségében kicsit hullámzó lesz, de ugyanakkor valamiféle hitelességet is kölcsönöz a soroknak, mert a szűretlen indulat, ha a szövegminőségnek nem is, de az őszinteségnek mindenképpen jót tesz. Kifejezetten tanulságos passzusok ezek egy fájdalmasan komplex kérdéskörről, amelyet a szerző az egyetlen elfogadható (mert egyedül emberi) módon kísérel meg leegyszerűsíteni: segít azokon, akik segítségre szorulnak.
(Megjegyz.: Az első és a második részegység egy lényeges aspektusban kapcsolódik össze. Mégpedig abban, hogy a brezsnyevi létező szocializmus inkompetenciája gyanúsan emlékeztet a fidesz menekültügyben tanúsított balfaszkodására. Olyan balfaszkodás ez, amivel kapcsolatban az ember nem tudja eldönteni, kozmikus ostobaságból ered-e, vagy egyfajta mesterterv, amit fáradságos agymunkával azért szült meg egy gonosz zseni, hogy másoknak a lehető legrosszabb legyen.)
3.) Az utolsó blokk írásai formailag naplóbejegyzések ugyan, de erősen hajlok arra, hogy esszének nevezzem őket. Egyfajta számvetésre hajaznak: Hetényi fogja magát, és megnézi, mit művelt a háború az orosz irodalommal foglalkozó tudományos szférával. Hát, kibelezte, mondjuk úgy. A termékeny kapcsolatok megszakadtak, a tudáscsere megszűnt, az oroszországi szakembereket izolációba kényszerítették, az emigránsok pedig jórészt demoralizálódtak. Holott nyilván egy Lermontov nem tehet arról, ki ma Oroszország elnöke, de hát ez már csak így megy. A világtörténelem rengéshullámai az orosz irodalmat is elérik, egész egyszerűen azért, mert egy olvasótól se várható el, hogy ugyanúgy olvassa Dosztojevszkij szlavofil passzusait most, a szlavofil agresszió idején, mint előtte. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy ezek után ne olvassunk Dosztojevszkijt – de, olvassunk, mert baromi jól nyomta az öreg. Csak vegyük észre benne azt a toxint, ami azóta is ott csörgedezik az ún. „orosz néplélekben”.
Olyan kötet ez, aminek eszében sincs eldönteni, hogy akkor most személyes lesz-e, vagy szakmázós, hanem ide-oda ugrál a kettő között. Ez meglehetősen töredezetté teszi a szöveget. Ugyanakkor mégis jó, mégpedig egyetlen lényeges okból: hogy a magja Hetényi, a maga aktivizmusával, humánumával és őszinteségével. És persze azon képességével, hogy pontos, finom mondatokat alkosson. Ami mondjuk minimum, ha az ember annyi Nabokovot olvasott, mint ő.
Járvás Péter
Pesti Kalligram Kft., 303 oldal, Kiadás éve: 2023
A kiadó ismertetője:
Memoár, pályaudvari napló, esszé… Hetényi Zsuzsa három részből álló könyve rövid, könnyednek tűnő írásokból áll, de széles panoráma. Groteszk párpercesekben megírta szovjet-ukrajnai emlékeit az 1970-es évekről, kolera karantént egy bolondokházában, a feketepiacot, az eltűnt zsidó temetőket, egy furcsán induló korai házasságot és sok mást, amin átsejlik az akkori életmód abszurditása. A második rész a 2022-es háborús „budapesti tavasz” pályaudvari naplója, az ukrajnai menekültek kavalkádszerű fogadása egy önkéntes tolmács szemével, sok átutazó mikrotörténetével, háttérben a magyar társadalom nem kevés nyavalyájával. A könyv harmadik részében szkeccsek (esszék, tárcák) sorjáznak a háború egy évéről, az orosz irodalom átértékeléséről, a friss orosz emigrációról, ahol a szerző megszólaltatta külföldi kollégáit is, vajon mit gondolnak a kulturális bojkottról.
Hetényi Zsuzsa Szépíró-díjas irodalomtörténész, az ELTE professzora, de a szépirodalomban „elsőkönyves”.