"Lázadásnak állítani be a gyöngeséget, és döntésnek a bukást, ehhez értetek mind, akiket valaha is szerettem."

Gyurkovicsban azt bámulom leginkább, ahogy megcsinálja a regényeit. Nem csak arról van szó, hogy jól ír, hanem ennél többről: hogy tudja, mit ír. Én ezt az egész regényesített életrajzot egy pazar építménynek érzem, csodás konstrukciónak, ahol minden írói eszköz, minden trükk azt a célt szolgálja, hogy megérkezzünk a végső katarzisba. Az írói mesterterv szerint.

Az egyik ilyen eszköz az elbeszélő figurája. Zazi Lugosi Béla titkára, aki ebben a formában sosem létezett, mondhatni, ő az első számú fiktív elem, ami a szépirodalomba emeli egy klasszikus életrajz ígéretét. Az elbeszélők ugyanis ilyen esetben mindig szűrők, akik áteresztik saját szubjektív szavaikon a valódi dokumentumokat - ezzel pedig teljesen új fénytörésbe helyezik azokat. Zazi ilyen szempontból tökéletes választás, hisz egyfelől nála közelebbről senki nem láthatta a nagy Lugosit, nála jobban senki sem ismerhette hibáit és bűneit. Ugyanakkor a titkár úr izzó szenvedéllyel szereti munkaadóját, és ez a reménytelen szerelem végigkíséri kapcsolatukat. Zazi pontosan látja, hogy Lugosiban a magyar dzsentrihagyomány szélsőértékei kelnek életre: sármja lehengerlő, de férjnek elviselhetetlen, ha van pénze, eltapsolja, ha pedig elfogyott - hát akkor is szerez, hogy eltapsolhassa*. Függő, nem is annyira az alkoholtól és a morfiumtól, hanem leginkább a sikertől. Csak akkor tudja szeretni magát, ha mások is szeretik, az ő érzelmeiken élősködik. Ám ha nem kapja meg a szokásos adagot a rajongásból, tesz róla, hogy környezetének is pont olyan rossz legyen, mint neki. Szóval rettenetes figura - és mégis, ellenállhatatlan. Ezt az ambivalenciát pedig Gyurkovics csodásan transzportálja át Zazi szavain keresztül az olvasóba.

Aztán az időrend. Tudnivaló, hogy Lugosi elbukott. Hagyta magát beskatulyázni a horror-műfajba, és végül szegényen, adósságok alatt roskadozva halt meg. Lelombozó végkifejlet. Nem könnyű belőle katarzist eszkábálni. Gyurkovics úgy oldja meg, hogy a végén kezdi, és onnan araszol visszafelé az időben a világraszóló sikerekig. Ami kicsit olyan, mintha posztumusz igazságot szolgáltatna hősének: megadja neki a lehetőséget, hogy a csúcsponton, szikrázó rivaldafényben, vastapssal kísérve búcsúzzon el tőlünk. Nem a leépülésre alapozza az ívet, hanem a felemelkedésre. Ami telitalálat - egyszerűen azért, mert szép.


* Lugosi - mint az igazi dzsentrik - kiválóan ért ahhoz, hogy mindig csak annyit kérjen kölcsön, amit még cikibb visszakérni, mint elfelejteni. Attól sem fázik, hogy saját titkárát pumpolja, aminek következtében olyan munkaadó ő, akit az alkalmazottja tart el.

Járvás Péter

Pesti Kalligram, 439 oldal, Kiadás éve: 2022

A kiadó ismertetője:

Fekete-fehér Drakula, horrorfilmek, drogfüggőség és temetés a vámpírpalástban… Lugosi Béláról, aki az egyik legismertebb magyar a világon, mi, magyarok többnyire csak közhelyeket tudunk. Pedig az életéből több film vagy regény is kitelne. Gyurkovics Tamás most megírta az egyiket.
Az Akcentus Lugosi Béla emigráció utáni éveire összpontosít. A regény elbeszélőjét, Lugosi titkárának kitalált alakját a szerző valós személyekből gyúrta össze. A regényes életrajz a végén kezdődik, innen halad visszafelé az időben egészen addig a pontig, ahol Lugosi története végzetes fordulatot vett…
Gyurkovics Tamás harmadik kötete egy elevenségében hiteles Lugosi Bélát rajzol meg. A munkát komoly kutatás előzte meg. Az amerikai filmgyártás aranykorán át értjük meg, milyen az a bizonyos „kontinentális sárm és óvilági modor”, ami a korabeli filmcsillagok számára egyszerre vonzó, ám – a hangosfilm megjelenésével – egyre szűkebb skatulyába zárta a magyar Hollywoodot. De van-e feltámadás a hírességek sétányán?