Artkartell - Történelem történt

Valami történt.

Kortyoljuk a méregdrága pezsgőt az első emeleti galéria franciaerkélyén. Mindenki fesztelen és jókedvű. Mintha mi sem lenne természetesebb, minthogy London egyik legpatinásabb utcácskájában, a férfiszabóiról híres Savile Row-n, rögtön a Royal Academy mögött, ahol a globális galériáselit egyik királyának, a Hauser&Wirthnek is van egy hatalmas kiállítóhelye, szóval egy minden szempontból központi és kiemelt utcácskában, a nemzetközi kortárs műkereskedelem kellős közepén, egy magyar művésznek van kiállítása. A szállásadó az igazán vájtfülű, trend- és sztárcsináló Carl Kostyál falambériával borított, elmondhatatlanul sznob galériácskája. A kiállító az idős Gáyor Tibor. (A helyszínen felesége, Maurer Dóra képviseli.)

Ikonikus modernista alapszínekre festett fém objektek. Agresszívek és élesek. Ragadozó óriásgombák. Elszórva a földön mindenfelé, egyik-másik szeszélyesen felakasztva a falra. Könnyedén és szellősen táncolják be a teret – megidézve Gáyor egyik 2003-as kiállítását a Fészek Klubban. Ott falevelek borították a földet (az organikus–indusztriális fogalmi pár felé terelve az értelmezést), itt csak a sötétzöld olajjal lekent öreg fapadló tükröződik a klasszikus modern műtárgyként ünnepelt objektek alatt. Amik címük szerint római háziistenek, egyszerre magasztosak és otthonosak, építészetiek és képzőművészetiek.

A magyar gyökerekkel rendelkező londoni művészeti elit színe-java összegyűlt. Kortyolják a pezsgőt, és elégedetten csettintenek az objektek láttán. Itt van a Bátor Tábor kortárs aukció egyik fő szervezője, aki annak idején felpiszkálta Carl Kostyál rég elfeledett magyar gyökereit. A nagymenő londoni díler beszállt a hazai buliba, akárcsak a feltörekvő, újgenerációs londoni kurátor, Rózsa Farkas, aki egy pengeéles, nagyon laza, nagyon progresszív helyet visz egy dél-londoni vasúti híd alatti garázsban. Mindketten válogatnak művészeket a budapesti kortárs műkereskedelem egyik legfontosabb éves seregszemléjére, a májusi Bátor Tábor aukcióra.

Bármilyen furcsa, de épp egy jótékonysági aukció vált az elmúlt években a hazai galériásipar fő találkozóhelyévé. A gondosan szűrt mezőnybe csak a legjobb, nemzetközileg kompatibilis kortársak férnek meg, próbálva meglágyítani a túlkonceptuális profilra kevéssé fogékony magyar közeg szívét. És ez idén sikerült. Miközben a nemzetközi műkereskedelem gigantikus gépezete akadozik, egyre csökkentve a fordulatszámot, az itthoni piac felpörgött. Röpködtek a licitek, sokszorosára emelkedtek az árak, egy híján minden tétel elkelt. Köztük egy Maurer Dóra aquatinta földmetszet, 1,3 millióért.

Snitt.

A St. James'sben sokkal-sokkal magasabbak az árak. A művész viszont ugyanaz: Maurer Dóra. Egy nappal a Kostyál-féle kiállítás után a közönség egy St. James's negyedbeli, ódon terecskén gyülekezik, a White Cube kortárs épülettömbje előtt. A White Cube nem egyszerűen egy fontos londoni galéria, a White Cube legenda. Megkérdőjelezhetetlen tekintélyű kortárs művészeti szentély. Itt már nem csinálják a trendeket, amit itt zajlik, az maga a művészettörténet.

A falakon pedig Maurer Dóra művei körös-körül. Egynemű akriltól ragyogó íves formák és szigorú téglalapok (fekete matricacsíkokkal ritmizálva). A tér és a geometria viszonyrendszerét letapogató festményobjektek, a '90-es évektől egészen napjainkig. Lefelé haladva a White Cube földalatti termei felé, a lépcsőfordulóban ott az ikonikus, beforgatott önarcképsorozat, ami az elmúlt években körbeturnézta már a fél világot, megjárta a brit Art Review címlapját, az Isztambuli Biennálét, egy párdarabja pedig a Tate Modern kánoni szigorúságú termeiben lóg. A kis szobában vetítés egy '70-es évekbeli akcióról, ahogy Maurer Dóra a csíkozott papírcsíkon kézzel és lábbal méri ki a mértéket. Majd ismét kinyílik a tér: a galériatér és a gömbfelületre simuló akril cikkelyek képtere.

Nekünk ezek a képek mind-mind ismerősek, a ceruza frottázsoktól az overlapping mezőkig, a londoni művészeti elit pedig most tanulja meg a leckét.

Valami történt. Művészettörténet történt.

Történelem történt

Privát Táj