Nagy Gábor György látásmódjában egyszerre van jelen a festő, a konceptuális művész és a grafikus: akril- és olajfestéket, pasztellt, hidegtű-eljárást, cianotípiát, valamint különböző digitális képalkotási módokat vegyít egymással munkája során. A médiumok sokfélesége ellenére a kiállítás anyaga rendkívül egységes és kiegyensúlyozott: úgy is fogalmazhatnánk, nyugalmat sugárzó. Az alkotások mint modern ikonok hatnak a befogadóra, emlékeztetve bennünket Kandinszkij hitvallására: „Ahogy a háromszög hegyesszöge érinti a kört, annak hatása nem kevésbé erős, mint ahogy Isten ujja Ádámot megérinti Michelangelónál.” 
Az a belső igény, amely az absztrakt formákat megtölti (szakrális) tartalommal, abban is ott munkál, ahogy az ember narratívákban keresi a fogódzót. Nagy Gábor György alkotásaiból azonban mostanra elmaradt a történetmesélő szándék (talán a Csatatér és a Napról-napra kivételével), hogy cserébe átadja a helyét egy tömörségében is lírai kifejezési formának. A jelen kiállítás fontos újítása, hogy az eredetileg síkban létező grafikákat kilépteti a térbe: így lett a tárlat címe „Hajtogatott fény”. A hidegtű-eljárás – az alkotót idézve – „ugyanaz, mint a rézkarc, csak sav nélkül”: a karcolás nyomán felpöndörödő festékfogó „perem” teszi lehetővé, hogy a vonások a nyomat készítésekor éles határok nélkül kerüljenek át a képre. A kiterített palástot formázó kartonból a száradást követően téglalap hajtogatható: így készült el a kiállítás címét viselő friss, 2026-os sorozata. Kicsit távolabbról nézve a tónusátmenetek miatt olyan érzésünk támad, mintha a téglalapok belülről halványan világítanának. 
Az 1840-es évek végén feltalált cianotípia nevében (napnyomat) őrzi a fénnyel való szoros kapcsolódást: az eljárás azért is különleges, mert egyedi, összetéveszthetetlen „poroszkék” színt eredményez, amely az örökkévalóság, az időtlenség aurájával veszi körül ezeket az alkotásokat. Az absztrakt kompozíciók mellett a címadás is azt sugallja számunkra, hogy már nem a Földön járunk: Plutó holdja 1., Rendeződés III., Fedő érintés III. – az alakzatok egymáshoz való viszonya lehet harmonikus, vagy éppen feszültséggel teli. Nem mellesleg ezek a sorozatok arra engednek következtetni, hogy alkotójuk a hagyományos csendélet beállítás szerelmese. 
A kiállításon több tárgy is a ready-made határán egyensúlyoz: perforált alumínium lemezek, süteményes tálcák illetve sütő alkatrészek egyaránt felbukkannak a falon. Ezek mindegyike átlényegül azonban Nagy Gábor György keze alatt, aki egyforma könnyedséggel teremt némi aranyfóliával gótikus szárnyas oltárokat idéző, kiegyensúlyozott kompozíciót vagy – pár csepp odaégett zsír segítségével – életre alkalmatlan, pokolian forró felszínű égitestet.
Említettük a történetmesélő szándék hiányát: ez csak részben igaz a kiállított munkákra, hiszen például a Napról-napra (Újjáépülő szétlőtt falu) 2026 című műbe óhatatlanul is beleláthatunk egy történetet, amely lineárisan bontakozik ki az időben, és ugyanakkor visszafelé is hat a pauszpapír finom takarásán át. A „fátylat rá” nem ugyanazt jelenti, mint a „spongyát rá”. A fátyol alatt rejlő dolog nem tűnik el, csak éppen kevésbé bántóan éles: ez a gondolat ott bujkál az alkotásban. A történetmesélő munkák közé sorolhatjuk a Holtomiglan (2017) című művet, amely visszanyúlik a fatáblára festett reneszánsz képek hagyományához, és nem túlzás azt állítani róla, hogy a kiállítás egyik lírai csúcspontja. A jegygyűrű a kapcsolat folytonosságának jelképe, ez jelenik meg a kompozícióban. Figyeljük csak meg azonban, hogy az eskü formulája töredékes, ahogy hiányos maga a lenyomat is – a köralak nem tökéletes rajta. Megnyugtató gondolat, hogy a művész mégiscsak a világ dolgaival bíbelődik, nem vonul vissza kizárólagosan a matematika hűvös, tiszta tereibe.
Isten körzővel való ábrázolása a gótika óta ismert motívum a művészettörténetben: ez a toposz a teremtést egy tökéletes matematikai és geometriai terv megvalósításaként fogja fel. Nagy Gábor György munkásságának központi eleme a kör, a gömb mint tökéletes forma, valamint a fény- és ellenfényhatás révén kialakuló optikai mélységérzet. Merev, hajtogatott fénycsapdái (karton, monotípia) az ismeretlenbe tett kirándulásokról mesélnek, vadászatról egy testetlen lény után, „akit” elkapni nem, legfeljebb csak odavonzani lehet ezekkel a kúpot formázó, finom kelepcékkel, melyeket – akár a vattacukor-készítő hurkapálcája köré tekeredő vékony cukorszálak – fekete-fehér csíkok koncentrikus körei hálóznak be lágyan.
AZ ÖSSZES KÉP: Részletek a kiállításból, Budapest, 2026.
© a művész és a Hegyvidék Galéria jóvoltából. Fotók: Egressy Orsolya © MOM Kulturális Központ – Hegyvidék GalériaVajon az absztrakt formák filozófiai tartalommal való felruházása régebbről eredeztethető, mint gondolnánk? „Ne zavard köreimet!” – mondta állítólag Arkhimédész Siracusa ostroma idején a földre rajzolt ábráit széttaposó katonának. Ez a mondat természetesen azóta ars poeticájává vált minden munkájában elmélyedő művésznek, szembeállítva önként vállalt alkotói magányukat a zajgó világgal. Elmondható tehát, hogy kivételezett helyzetet élveznek a Hegyvidék Galéria látogatói, ugyanis Nagy Gábor György kiállítása egyáltalán nem a világtól elzárkózva kutatja a teremtés rendjét. Épp ellenkezőleg: művészete a tekhné, az anyaggal való munka szeretetéről mesél, miközben saját tapasztalatának megoszthatóságát helyezi középpontba.
