Artkartell - Fotó redukció

Dobokay emlékeztet minket arra:
nézhetünk és láthatunk
a megszokottól eltérő módokon

Dobokay Máté: Gray, 2016, luminogram, barit papír, 60×50 cm

Dobokay Máté a Kaposvári Egyetem Fotográfiai szakának friss diplomása. A képalkotással való foglalatoskodás és a blende-állítgatás azonban nem volt jelen nagybetűs életének kezdetétől fogva. Ahogyan ő mondja: „sok mindent tanultam, az első szakmám látszerész, a második pályázatíró, aztán két éves média irányultságú felsőfokú szakiskolát végeztem.” Ezt már a fotográfia határterületeként tartja számon, innen szinte már adta magát, hogy valóban elkezdje fotós tanulmányait.

A különböző iskolapadokban szerzett tudás és tapasztalat láthatólag tökéletes tanulópénz volt. Dobokay már érett szemlélettel került be a fotószakra, így nem csoda, hogy minden adandó lehetőséget megragadott, és (a kortárs képzőművészeti útvesztőben szerencsésen lavírozva) jól ki is használt. 2015-ben a Leopold Bloom díj shortlistese, 2016-ban pedig kiállító a New Yorkban Moholy-Nagy emlékév kapcsán rendezett, a modernizmust és a kortárs fotográfiát bemutató magyar tárlaton. Komoly sikerek ezek, főleg annak tudatában, hogy a képzőművészeti fotográfiával csupán az egyetem óta foglalkozik. „Minden ilyen elismerés több önbizalmat ad. Ha az első elismerések később jöttek volna, akkor valószínűleg sokkal lassabban tudnék építkezni.”

Szakmai sikereit irigylésre méltó eleganciával kezeli: „Nem mondom, hogy fotós vagyok.” Névjegykártyáján sem fogalmaz meg semmilyen titulust, hiszen véleménye szerint régen rossz, ha megpróbálja magát bekategorizálni. Sőt, folyamatos maximalizmusát sem rejti véka alá: „mikor megérkezett a Leopold Bloom értékelése, akkor már más anyagot adtam volna le...”

„Fejlődik az ember” – állítja nemes egyszerűséggel, mi pedig érdeklődéssel vegyes csodálattal görgetjük portfólióját.

Dobokay Máté: TAIE, 2016, giclée print, dibond, 120×150 cm (Labor, 2016)

Talán szerencsés is, hogy Dobokay nem igyekszik magát bekategorizálni, hiszen munkáinak legzsigeribb alapját a fotográfia médiumával történő kísérletezés és a festészet iránt érzett szerelem alkotja. Kérdésemre, hogy ezt a kísérletező szemléletet vajon nem a képzőművészeti szcénán kívüli tanulmányaiból hozza-e magával, egyértelmű „nem” a válasz. A saját alkotói határok örökös tágítása a kulcs-momentum. Látásmódjának színesítése mellett megpróbál nem csupán saját médiumából inspirálódni, nem csak fotográfiát alkalmazni. Ahogyan ő mondja: „igyekszem nem lecsupaszítani azt a médiumot, amivel foglalkozom.” Ars poeticáját teljesen alátámasztják alkotásai, azok technikai sokszínűsége és a belőlük áradó felfedező szemléletű kísérletezőkedv.

A Pest helyett Kaposvár kérdéskört nagyon egyszerűen zárja le: „a célzott, irányított, trendi irányba abszolút nem férek bele, amivel most foglalkozom, az Kaposváron tudott a legjobban kiteljesedni.” Nem is firtatom tovább a témát.

Dobokay Máté a fotográfiai technikák ügyeskezű mágusa, mi befogadók pedig valóban nem látunk át a trükkök hálóján. Munkáiban a rendkívülit kitapogatni igyekvő művészetkedvelők egy technikai gyorstalpaló után megláthatják hogyan került a nyúl a kalapba. De talán nem is ez a lényeg. Az örök emberi érdeklődést, a mit-miért-hogyan? kérdéskörét firtató munkák könnyen illusztrálhatnák az értelmező kéziszótár technikai bravúrt bemutató szócikkét. A legfontosabb talán az, hogy Dobokay emlékeztet minket arra: nézhetünk és láthatunk a megszokottól eltérő módokon.

Dobokay Máté: Hommage a Hantai Simon 01, 2014, kemogram

fekete-fehér kemogram sorozat
az összegyűrt anyagok
vegyszerrel képzett lenyomatait
örökíti meg

Dobokay Máté: Hommage a Hantai Simon 03, 2014, kemogram

Az üres és így ideiglenesen funkciójukat vesztett kiállítótereket dokumentáló White Cubes sorozata után levetkőzte magáról a klasszikus, dokumentatív anyagokat, ezek helyébe léptek a fotó médiumának határait feszegető alkotások. Ma is ismert alkotói formanyelvét illusztráló első sorozata egy egyetemi feladatra készült. A cél különböző labortechnikák kipróbálása volt. A festészet iránti rajongásához híven ő Hantai Simon – az összegyűrt vászon befestésén majd kifeszítésén alapuló – pliage-technikájának igyekezett emléket állítani. A fekete-fehér kemogram sorozat az összegyűrt anyagok vegyszerrel képzett lenyomatait örökíti meg. Képrögzítés helyett képalkotás, szigorúan fotográfiai helyett a festészettel rokon szemlélet jellemzi ezeket a munkákat.

A szokásos fotós képlet – a képalkotó perspektívájából nézett látvány rögzítése a fényképezőgép (mint protézis) segítségével – ettől a momentumtól kezdve nem szerepel Dobokay horizontján.

Dobokay Máté: Spots, 2013–2015, instant kemogram, 7,3×9,5 cm

A technikai kísérletezés teljesedett ki az instantfilmek segítségével készült sorozat, a Spots esetében. A polaroid filmek része az előhívó anyag; Dobokay az előhívási folyamat megállításával nem létező tájképeket alkotott. Az előhívási folyamatok többé-kevésbé megbízható matematikáját megtörve és a nyersanyaggal szoros kapcsolatot kialakítva, fittyet hányt a realista reprezentációra. A manuális beavatkozás segítségével saját kezébe vette az alkotói folyamat minden egyes pillanatát. A Spots esetében a tájképektől megszokott dokumentarizáló szemlélet érvényesítése helyett Dobokay a „semmiből” épít tájakat.

A Spotsot követő TAIE sorozatában viszont létező tájképek redukcióját láthatjuk. A fotográfus megszokott szerepét félrevető, sőt, az egyik legfontosabb fotós attribútumot, a lencsét pimasz magabiztossággal mellőző munkamódszer különleges, monokróm képeket szül. A misztikusan ködös, elvileg a valóságot rögzítő, végeredményben azonban non-figuratív képek szándékosan helytelenül működő eszközzel, objektív nélküli kamerával készültek. A konvenciók totális mellőzése irigylésreméltó bátorságról tesz tanúbizonyságot, a bátorságból fakadó kísérletezés pedig biztos alapokon nyugvó szakmai ismereteket szül. Dobokay tehát kockáztat és ennek minden gyümölcsét élvezi. Nem véletlen, hogy az említett New York-i kiállításra ebből a sorozatból utazott el három kép.

Dobokay Máté: TAIE 4, 2016, giclée print, dibond, 120×150 cm

a lencsét pimasz magabiztossággal mellőző
munkamódszer különleges, monokróm képeket szül

Dobokay Máté: TAIE 8, 2016, giclée print, dibond, 120×150 cm

2016-os, részben a Fugában bemutatott diplomamunkájában, a Gray címet viselő, szintén festészetközeli sorozatban azzal kezdett el foglalkozni, hogy mi van akkor, ha a radikális festészetből merítve a monokrómiát áthelyezzük a fotográfia területére. A majdnem egytónusú képekből álló 32 részes (16 instant kemogram, 9 ofszet print és 7 luminogram) sorozat médiaelméleti kérdéseket feszeget, nem véletlen a médiás előképzettség. A konkrét fotográfia kategóriájába sorolható, kizárólagosan saját magát reprezentáló, mégis képzőművészeti hiperhivatkozásoktól terhes munka tökéletes összegzése Dobokay egyetem alatt folytatott kísérletezéseinek. Festészet-e a fotográfia, fotográfia-e a festészet?

Dobokay Máté: Gray, 2016, 4 db luminogram, barit papír (60×50 cm) és 9 db instant kemogram (7,3×9,5 cm)

Az elkövetkező években talán kiderül. Ha nem, Dobokay és újabb kérdésfelvetéseire mindig számíthatunk. „Mikor felvettek az egyetemre, azt mondtam, hogy akkor van értelme ezt csinálni, ha mire elhagyom az intézményt, számottevő alkotó vagyok, legalább az itthoni színtéren. Most már talán ismernek.” Amikor megkérdem, ha egy szorosan szakmai kívánsága lehetne, mi lenne az, a következő választ kapom: „az emberek nyitottságát szeretném”.

Dobokay Máté 1988-ban született Pécsen. Itt él és dolgozik.

Fotó redukció

Privát Táj