A logocentrikus gondolkodás nem könnyen talál fogást rajtuk: az érvényes szövegekhez ragaszkodó elme kapirgáló kezei alól úgy bújnak ki ezek a képek, akár egy fürge, hajlékony állat. Again Isheanopa Chokuwamba, a zimbabwei First Floor Gallery művésze először van itt Magyarországon, és máris egyfajta privát tárlatvezetést tart a festményei között. A Living Gallery stúdióvá alakított terében együtt szemrevételezzük az elmúlt hetek termését. Egymás mellett sorakoznak a készülő képek: az idő -és kultúrabeli eltolódás nem kínozhatta sokáig, noha életében most először van távol szülőhazájától. Zimbabwén belül költözött már párszor: saját elmondása szerint volt, hogy utána hetekig nem tudott dolgozni. A budapesti látogatás azonban gyümölcsözőnek tűnik. Apropó gyümölcs: amerre nézek, a képeken szinte mindenütt kerek formájú sütőtököt látok. Ennyire készülne Again a közelgő Halloweenre? Nem találok egyéb utalást az angolszász ünnepre, így ezt a kérdést elraktározom későbbre. A földön heverő kisebb munkák felett (nem, ezt a képet nem szeretem — lök odébb a lábával egyet) jelenleg abszolút reflektorfényben áll a szemközti falat félig beterítő nagyméretű vászon. Mellbevágó ars poeticája egy fiatal művésznek, aki vallja, hogy a jó festményhez először is mindig meg kell teremteni egy problémát. Ez, már ami a festmény szerkezetét illeti, hihetően hangzik, azonban ahhoz, hogy egy művet így meg tudjon tölteni élettel, többre van szükség. Ihletre? Önismeretre? Spiritualitásra?
Genius loci. Talán ez lesz az a kulcsszó, amibe mégiscsak bele tudok kapaszkodni. „Ahogy a táj meghatározza a jellemet, úgy a kultúra is a hely szelleméből fejlődik.” — írja Wade Davis The Wayfinders című könyvében. A modern világ „elvarázstalanodásával” szemben a Davishez hasonló tudósok előszeretettel nyúlnak vissza rég letűnt, ősi kultúrákhoz. Hol van már az a jellegzetesen európai gőg, amellyel egykor éppen ezeket a kultúrákat száműzték a színről, boszorkányságnak bélyegezve szokásaikat, rítusaikat? Az afrikai művészet iránt a piac (például Angliában, de másutt is) egyre inkább érdeklődést mutat, noha fogódzókat szinte egyáltalán nem találunk az Afrikából érkező művek értelmezéséhez, amint azt most éppen a saját bőrömön is tapasztalom. Még szerencse, hogy első kézből kapok segítséget: „A nyugati felfogás annyiból más, hogy nagyon intellektuális megközelítéssel él. Ha én kiállítom pl. ezt az olajradiátort, de van hozzá egy konceptem, és meg tudom magyarázni, akkor az működhet. Afrikában ilyesmi szóba sem jöhet. Ott, ha elismerést akarsz, festeni kell, és baromi jól kell festeni ráadásul.” — világítja meg a helyzetet számomra Again. A „baromi jól” nála nem lehet kérdés, ahogy az is nyilvánvaló, hogy a képszerkezet átgondoltságával szemben a téma mintha egészen mélyről, ösztönből jönne. Egyik jellemző vonása a transzparencia: ezek a képek nem fuldokolnak vastagon felpakolt festékrétegek alatt, hanem levegősek, tudnak lélegezni, ahogy a befogadó szeme is szabadon kalandozhat rajtuk, akár egy tágas, nyitott térben. Az üresen hagyott részek ugyanúgy fontosak itt a kép egésze szempontjából, akár egy japán tusrajzon. Tanulság: nem kell mindent beteríteni festékkel ahhoz, hogy a témának súlya legyen. „Nagyon sokan vagyunk testvérek, és otthon mindig egy légtérben voltunk, hiszen nem lehetett mindenkinek külön szobája. Most képzeld csak el, ott festeni…” — meséli Again nevetve, én pedig arra gondolok, a festményein érzékelhető levegősség vajon ebből a gyerekkori összezártságból eredeztethető -e.
Nem mindennapi eset, hogy a bejáráson ott van velünk a művész, azonban hiába mondanék én nagyon okosakat: ezek a képek egyszerűen semmi olyanhoz hasonlítanak, amit korábban láttam. Tetszenek, persze, de képtelen vagyok értelmezni őket, noha jórészt figuratívak, ami zavarba ejt, ezáltal lassan értelmes kérdéseket sem tudok feltenni. Again megszánja látható vergődésemet, és mesél egy kicsit azokról a jellemző motívumokról, amelyek gyakran felbukkannak a művein:
„A sütőtök nálunk akár egy egész családot ellát étellel, így a bőség, a termékenység, az egymással jó szívvel megosztott lakoma szimbóluma. Számomra ugyanakkor a növekedést, a fejlődést is jelenti festőként. Tudtad, hogy a sütőtök gyorsan nő, és egyetlen magból rengeteg termést hoz?”
Nos, bevallom, nem tudtam. Én azt hittem, a közelgő Halloween-ra akar utalni vele. „Nem tudtam egyáltalán semmit a Halloween-ról, még csodálkoztam is, miért árulják mindenfelé nálatok azt a rengeteg tököt — nevet jóízűen. Ennyit az interkulturális bonyodalmakról. AZ ÖSSZES KÉP: Részletek a műteremből, Living Gallery, Budapest, 2025.
A gyökerek és az identitás kérdése hangsúlyos a művészetében, ez már 2023-ban látható volt az első önálló kiállításán Zimbabwéban, amely az Incipience of Responsibility címet viselte. Meg is kapta még abban az évben a legjobb feltörekvő művésznek járó díjat, márpedig az ottani képzőművészeti szcéna elég erős ahhoz, hogy ez komoly elismerést jelentsen. 2024-ben következett egy újabb önálló kiállítás Drowning in my Senses címmel. Művei közben eljutottak Franciaországba, Londonba. A Fondation Blachère bonnieux-i kiállításán az ő festménye került rá a rendezvény reklámplakátjára. Megtehetné, hogy elszáll magától, ő azonban fest nyugodtan tovább, saját belső indíttatását követve. Elmondása szerint alapjáraton otthonülő típus, egész napokat elvan a stúdióban a festményeivel. A „bent” fogalma azonban megint érdekes kérdéseket vet fel, hiszen a festményein gyakran organikusan összekeveredik a természeti környezet és a meghitt, belső tér, összefolyik a kint és a bent. Mintha egy álomban próbálná az elménk összerakni az otthon darabkáit. A néző tekintetének gyakran egy szék jelenti a fogódzót ezeken a képeken, erről is próbálom faggatni Again-t. Kissé szégyenlősen vallja be, hogy egyik felmenőjük fejedelem volt, és fából faragott széke generációról generációra öröklődik a családban, így számára ez a meglehetősen hétköznapi tárgy az ősökkel való kapcsolódást szimbolizálja. Az énkeresés gyakran a replika, a tükröződés motívumában érhető nála tetten. Ez megfigyelhető A version of my better self című 2024-es képén, és jelenleg a stúdióban is látunk ezzel a technikával készült munkát. A fauve-os, merész színek mellett sem lehet csak úgy elmenni, a képek szuggesztivitása részben ebből is adódik, valamint Again saját módszeréből, ahogy a festéket kikeveri. Megmutatja a szinte már buborékos részeket a festményen, ahol kicsit több lenolajat adott a festékhez, és ezzel légiességet, fluiditást kölcsönzött a témának. 
Ahogy járkálunk a képek között, azt veszem észre, már nem is annyira idegen tőlem ez a világ. Melegsége van, valami sajátos derűje van, szimbólumai, ha homályosan is, de kezdenek értelmet nyerni. Majd: — Nini, egy glória! — rikkantok vidáman, végre felfedezve egy értelmezhető európai motívumot, és önelégülten rajzolok a saját fejem fölé is egyet, hogy Again lássa, mire gondolok. Megadóan mosolyog, majd végigmutat a falon, hogy hiszen ott is, meg amott is feltűnik egy-egy a képeken. Hoppá! Ezeket eddig észre sem vettem.
„A fény nagyon fontos a festészetben. De nemcsak a fizikai fény, hanem az értelem fénye is, ami megvilágítja számunkra a dolgokat, bevilágít a sötét zugokba. Segít felismerni, hol vagyunk, hol is tartunk éppen. Ezt jelenti a glória a képeimen.”
Az bizonyos, hogy nemcsak az én elmém mélyén maradtak ilyen sötét zugok, hanem az európai közönség nagy részének igenis tanulni kell majd az afrikai kontinensről érkező művészet értelmezését. Interkulturális bonyodalmak újratöltve. Végül tört angolsággal elbúcsúzom tőle. Ahogy elnézem, már amúgy is eléggé feltartottam szegényt: udvariasan, de félreérthetetlenül méregeti a földön szanaszét heverő festékfoltos ecsetjeit…
OPEN STUDIO A művész november 6-án 7 órától nyitott műtermi esemény keretében mutatja be a legfrissebb munkáit. Klauzál tér 5., Living Gallery.
