Rendhagyó műteremlátogatás ez, Nemesgulácson vagyunk a Gilvesy B-üzemben, ahol Teplán Nóra pop-up kiállítása fut, ami a Szikra Képzőművészeti Bemutatóteremmel való együttműködésben valósult meg. A művész London és Budapest között ingázik, és bár mindkét helyen van műterme, úgy döntöttünk: itt találkozunk. Azért is, mert nagyon izgalmas ezt az anyagot nem a steril white cube-ban, hanem egy indusztriális, nyersebb és explicitebb belső térben látni, ami egyébként kicsit meg is idézi a műtermek “vad” atmoszféráját.
Teplán Nóra művészeti praxisában korábban is szerette feszegetni a határokat, ám míg a régebbi minimalista, monokróm olajképei fotótechnológiai vagy más képreprodukciós eljárások hatásait idézte meg, ezzel is reflektálva a digitalitásra, valamint a képalkotás kortárs lehetőségeire, addig a mostani anyag inkább archaizál. 
„Az alkotói szándék gyakran leköveti az egyéni megéléseket, a húszas éveimben még sokkal inkább az elvontabb, filozófiai témák érdekeltek, valamint az, hogy ebben a technicista világban még milyen érvényessége lehet a képalkotásnak. Egy ideje azonban már más irányba terelődött az érdeklődésem. Most a magam körüli harmónia megteremtése az, ami fókuszba került. A művészetet eszköznek tekintem arra, hogy beemeljem a békét, a rendet, a csendet ebbe a túlhajszolt, túlpörgetett világba”.
„Az utóbbi években pedig igen sokat kontempláltam azon, hogy a képalkotás technicista dimenziójától mennyire meg lehet csömörleni. Ahogy egyre többször került szóba az AI, a digitális tervezés, a virtualitás, úgy vált számomra egyre fontosabbá újrakapcsolódni a saját környezetemmel. A pandémia alatt éreztem meg igazán, hogy városi emberként az az egyik legnagyobb vágyam, hogy csak úgy létezzek a természetben”.
Teplán legújabb munkái érzékenyen reflektálnak arra, hogy a felgyorsult világ mennyire kizsigereli az embert, és, hogy milyen óriási igény van arra, hogy újrakapcsolódhassunk az ősi énünkkel. „Korábban az alkotásnak számomra más célja volt, többnyire a bennem lévő gondolatoknak szerettem volna formát adni, most viszont olyan műtárgyak létrehozására érzek késztetést, amelyek visszahatnak a lélekállapotomra, a hangulatomra. Másfajta dinamika játszik közre.”
Az új művek régészeti leleteknek, muráliáknak vagy őskori képződményeknek hatnak, amelyek „megidéznek egy aranykort, a reneszánszt, a humanizmus korát, amikor az ember és a természet organikus, elválaszthatatlan egységben, harmóniában létezett egymással.” A Bucolic Therapy tehát arra tesz kísérletet, hogy a vágyott idill hangulatát visszahozza a hétköznapokba. Kaszás Gábor művézsettörténész ezt így magyarázza: „Teplán korábbi műveire jellemző apokaliptikus világ helyett most egy melegebb hangzatú, vitális ökológia elevenedik meg. Megőrzi ugyan a képeire korábban is jellemző időtlenséget, de azt inkább a mediterrán kultúra mélyen materiális természetű életerejével idézi meg”.
A téma már régóta érlelődött nála, de sokáig nem találta a megfelelő anyagot, amivel érzékletesen tudná kifejezni a benne forrongó gondolatokat, érzéseket. Fontos inspirációt jelentettek számára Anna Mark reliefjei, hogy kikísérletezze a mostani matériát, amivel freskószerű, anyagi természetű műtárgyakat tud létrehozni. Kaszás szerint “az anyag önerejűsége, a rárakódás, a rétegződés, a süppedés organikus játéka azonban már egy történelem utáni, új organikus világ képzetét hordozza”.
Teplánt mindig is vonzották a civilizációs lenyomatok, az üzenethordozó objektek. „Az ősi tudás birtoklása, átörökítése, a nyomhagyás, valamint a történetmesélés hagyományai mind foglalkoztatnak. Ezek, ha nem is teljesen direkt módon, de mégis jelen vannak ezekben a kompozíciókban”.
A művek a korábbiakhoz hasonlóan minimalisták, növényi részek, levelek, szárak, organikus mintázatok jelennek meg, amelyek sokféle érzetet behívnak. Egyszerre tűnnek botanikai illusztrációknak, valamint ornamenseknek, egyszerre narratívak és absztraktak, valószerűek és idealizáltak. „Szeretek a szimbólumok nyelvén beszélni, éppen ezért a munkáimnak általában nincs direkt olvasata”.
Viszont Teplán analitikus szemlélete is megjelenik ezekben a művekben, hiszen a konkrét képalkotást egy tudományos vizsgálódás előzi meg, amit aztán a játékosság és az ösztönszerűség követ. És bár a formák efemernek hatnak, kontúraik bizonytalanok, szabadak, töredékesek, a kompozíciókon mégis megjelennek strukturális elemek is, akár négyzetháló, akár a képet körülölelő keret formájában. „Régóta foglalkoztat, hogy hogyan lehet keverni a képalkotói módszereket és összemosni a műfaji határokat. Talán a képgrafika iránti vonzalmamból fakad az az erős vizuális igényem, hogy lekeretezzem a képeim vagy a síkot különböző blokkokra tagoljam”. Szerintem a kompozíciók képtárgy jellegét is felerősíti a keret, teszem hozzá, miközben ez az új anyag objektszerűvé teszi a műveket.
A mostani munkákban a földszínek dominálnak, ezáltal is közelebb vannak a természethez, ütköznek bennük az emberi és nem emberi dimenziók, miközben nagyon intenzív zsigeri élményt váltanak ki a befogadóból. Taktilisak, haptikusak, érzetre egyszerre idézik meg a textilt és a papírmasét, a motívumok szintjén pedig a növényhatározóktól a népi szőttesekig sok minden eszünkbe juthat. A sérülékenység fogalmát is beemelhetik az olvasatba, ami az emberi létezésre, az emberi törékenységre vonatkozhatható, de a fragmentáltság is fontos jellemzője ezeknek a műveknek, ami szintén analóg az individuumok aktuális létállapotával.
AZ ÖSSZES KÉP: Részletek Teplán Nóra a Gilvesy B-üzemben látható kiállításából, valamint műterméből. Nemesgulács-Budapest, 2024.
© a művész jóvoltából. A műtermi fotókat Agg Lili készítette.Hosszan elmélkedünk arról, hogy a külső világ vadsága mennyire teszi a belső világunkat védtelenné, hogy mennyire koptatnak minket azok az események, amelyekkel nap, mint nap meg kell küzdenünk, miközben felmerül az is, hogy a Teplán kompozícióin megjelenő növényi motívumok friss hajtások, amelyek a növekedés, alakulás, burjánzás, metamorfózis állapotában vannak jelen, olykor a főnixmadár folytonos újjászületését, máskor pedig az életfa szimbolikus olvasatát idézik.
Teplán elmondja, hogy foglalkoztatja a design, a képzőművészet és a népművészet átjárhatósága. Szóba kerül, hogy manapság micsoda gyanakvással közelítünk a széphez, pedig nyilván jól esik, ha az esztétikum meghatározza a mindennapjainkat vagy jelen van a környezetünkben. Sőt: Teplán mostani sorozata nemcsak a szépség fogalmát emeli be, hanem a hétköznapokban rejlő gyönyört is. „Fontos megélni, hogy minden percünk ajándék az élettől”. Erről nekem eszembe jut, hogy milyen érdekes e művek tempója: lelassítanak, kontemplatív, meditatív állapotba vonnak, ahol könnyebb lesz befelé figyelnem, a saját belső egységemre.
