Ha ugyanezt a szöveget masszív prózai szövegtömbbe tördelik, akkor egyfelől nem 100 oldal, hanem mondjuk 50. Másfelől a tömör textus szinte kényszerítené az olvasót, hogy belerágja magát, birkózzon vele, eltűnjön benne. A szabadverses forma viszont fellazít. Nem a fullasztó hömpölygés van, hanem sorok diktálta ritmus - van időnk feljönni levegőért. Azt gondolom, ez jó. Vagy ha nem is jó, de: hálás vagyok érte. Hisz a téma eleve olyan súllyal bír, hogy ránk fér ez a kis könnyítés. Mert egy apa elvesztéséről szól. Gyászmunka-szöveg.

Persze nem azt akarom én ezzel mondani, hogy a tördelőszerkesztőnek adott instrukciók döntik el, egy szövegből regény lesz vagy vers. (Báááár... mondhatnám ezt is, provokatív céllal, de abból bizony egy hosszú és kacskaringós diskurzus alakulhatna ki. Ha egy Franzent tördeltetnének verssé, abból maximum egy retek hosszú és bitang fura költemény kerekedne. De ha Kukorellyt, akkor tán észre sem vennénk a különbséget.) Nyilván vannak dolgok, amelyek elmondására a líra jobban van szakosítva - ilyenek például az elmondhatatlan dolgok. Például a gyász, ami nem annyira a drámai érzelmekről szól, sokkal inkább érzések és ürességek váltakozásáról. Talán ezt nevezik hiánynak. Nem a semmit, hanem a szüntelen ingamozgást fájdalom és fájdalom hiánya között.

Kalligram Kiadó, Oldalak száma: 112, Kiadás éve: 2023

A kiadó ismertetője: 

Piros Vera új kötete gyász- és munkanapló. Egy naptár mentális térképe. Mágikus gondolatok éve. Mert mi más segíthetne a gyászmunka hullámzó idejében eligazodni? Régmúlt, előszezon és utóidő torlódik egymásra, és folyamatos jelenné lesz ebben a költői világban. Minden emlék most van. Pillanatképek rögzítik a külső és belső tájakat. Pointillista festők néznek így. Mint alvadt vérdarabok, mint homokszemek, sós könnyek, a tengervíz cseppjei, úgy hullnak elénk ezek a szavak. Zubognak, ahogy csak a lisszaboni eső tud vízszintesen zuhogni gyors sodrású folyamban. Morajlik a tenger idegen nyelve egy kagylóból, morajlik az utazóközönségé a vonaton, morajlik bennünk ez a belső beszéd, a hagyatéki leltár. Portugálul is meghalt az apám. De nem lehet mindent megérteni, ami kimondható. A gyász eleganciája mégsem a gyász tabuja, hanem a gyász méltósága. Akkor is, ha apánk halála és a lisszaboni földrengés: a mindenható kegyelembe vetett hit megrendülése. Vagy éppen ellenkezőleg? Nem tudom. De ez csak még egy ok az osztozásra.

Fehér Renátó