De mit őriz a polgárőr? A polgárt, hangzik a gyors, de felületes válasz. Hisz a szociológusok tudják jól, hogy a polgárság Magyarországon egy kiváltképp szűk réteg (ennek politikai következményeről most szó ne essék), akik például a honi vidéki lakosságnak csak egy igen jelentéktelen szeletét alkotják. Szóval a polgárőr őket bajosan őrizheti, hisz alig talál belőlük egyet-egyet mutatóba. De akkor mit őriz? Nos: azt az életvitelt, amit ő polgárinak képzelt el. A csendet, a rendet, a nyugalmat - magyarán a változatlanságot. Ilyen értelemben pedig a polgárőrt nem az igazság érdekli, ami amúgy is gyakran absztrakt és veszélyes mifenének bizonyul, hanem a feszültségmentes, langyos állóvíz biztosítása. Ebbe pedig nem fér bele valami japán csávó, aki csávó létére védőnői állásra pályázik, nyilván azért, hogy idegesítse a békés helybelieket és destabilizálja a közösséget. Meg nem fér bele az sem, hogy bizonyos idegenek idegen nyelven karattyoljanak, mert az meg ugye a pultoskisasszonyt zaklatja fel. A polgárőr feladata tehát ezeknek az elemeknek az izolálása, tehát bizonyos értelemben: a valóság távol tartása. Mert nem az a baj, hogy rohadnak a dolgok. Hanem ha tudomást veszünk a rohadásról.

Bognár második regénye újabb ravasz fúziós krimi Oktávval, az ókorrajongó polgárőrrel, aki ismét mindenféle zűrzavaros ügybe keveredik. Hősünk és elbeszélőnk ezúttal is kellően groteszk figura, aki egyszerre irritatív és szerethető - ám ezúttal helyenként kifejezetten Frank Drebinre hajaz. (Talán mert szakmányban olyan gombát zabál, amit finoman szólva is hanyagul vizsgáltak be. És mert gyűlöli a karácsonyt, ami viszont settenkedve közelít, puttonyában a piros-zöld LED-füzérekkel, no meg az "All I Want For Christmas Is You" című nótával.) Ő áll neki felgöngyölíteni egy újabb rémes rejtélyt, ám az olvasó egyre nehezebben tudja eldönteni, hogy megfejteni vagy elkenni akarja-e a kérdéseket. Aztán itt van még Bognár úr is, az író, aki viszont ezúttal többet hallathatja a hangját - és ez jó. Jó azért, mert ennek örvén a másik Bognár úr (az igazi*) elrejthet a szövegben egy politikai szatírát (helyesebben: annak törmelékét), aminél jobbat szerintem régen olvastam. (Vagy tán soha.) És jó azért is, mert Bognár úr jelenléte káprázatosan kitágítja a szöveg értelmezési tartományát, mesteri metajátékot hozva létre. Ami azonban nem elnyomja Oktáv lehengerlően sajátos, ostobán okos monológjait, hanem kiegészíti és gazdagabbá teszi.

Szerintem már Bognár előző regényének is ott lett volna a helye az összes vonatkozó irodalmi lista legszűkebb elitjében - végzetes mulasztás, hogy nem volt ott. Mert tündökletes a nyelve, a játékossága, a következetessége. Ez a kötet pedig még rá is tesz egy lapáttal - ha lehet, még ravaszabb, még okosabb szerkezet, ami párbeszédet folytat a krimi és a kortárs irodalom toposzaival, egyszerre beteljesíti és kigúnyolja őket. Szóval: szinte tökéletes. Tessék elolvasni, megérdemli.

* Bááár... egy ilyen fineszes regény esetében kérdés, hogy ki az igazi: az, aki ír, vagy az, akit írnak.

Magvető Kiadó, Oldalak száma: 320, Kiadás éve: 2023

A kiadó ismertetője: 

Karneváli forgatagban követik egymást az események Bognár Péter regényében, ahol ismét Oktáv, a polgárőr próbálja kézben tartani a mindig szertefutó szálakat.

Vajon sikerül-e átadni a polgárőrség vezetését fogadott fiának? Rendezheti-e a kapcsolatát a feleségével? Ráadásul a faluban lakó, Bognár nevű író is roppant gyanúsan viselkedik. Oktáv, a polgárőr önjelölt nyomozóként azonban nem az igazságot szeretné kideríteni, hanem a közösség nyugalmát fenntartani egy különösen nehéz időszakban: hiszen a karácsony is közeledik, amit mindenki a maga eszközeivel próbál átvészelni.