Az alkotások hasonló technikai megoldásokkal készültek, és az ismétlés, a másolás, a rétegzés, és egymásra halmozás révén vizuálisan is összeillő egységet alkotnak. A galéria tere csak azért bírja el ezt a sok képet, mert az érzékeny, finom vonalak, és a szinte monokróm összhatás elég helyet hagy a lélegzésre. Muresan és Széll kiállításában mégsem a másolás aktusa az összefogó mozzanat, bár kézenfekvő kiindulópontként szolgál, és történetileg fontos referenciákat emel be az értelmezésbe. A koherenciát teremtő szempont sokkal inkább az a művészi magatartás és alkotási mód, amely visszalassít egy folyamatot, ami az elmúlt száz, de leginkább az elmúlt harminc évben annyira felgyorsult, hogy szinte követhetetlenné vált. AZ ÖSSZES KÉP: Részletek a kiállításból, Horizont Galéria, Budapest, 2025.
A gyorsulásra törekvés logikája a vizuális tartalomgyártást sem kerülte el, amelynek egyik legfontosabb eszköze a másolás, a sokszorosítás. Az internet, és az okostelefonok megjelenése, majd a közösségi média algoritmusok által szabályozott feedjei az elmúlt pár évben pedig a generatív média vette át a vizuális tartalomgyártás területén a főszerepet. Ezeknek a fejlesztéseknek köszönhetően a gyorsulás elért egy olyan pontra, ami már szinte befogadhatatlan, és ezzel együtt megállíthatatlan. Ebben a sűrű virtuális ködben a felhasználó arra van ítélve, hogy a figyelmével fizessen az azonnali visszacsatolásért, amely aztán fiziológiai reakciók sorát indítja el, és biztosítja azt, hogy még több tartalmat fogyasszon.
Az algoritmusok kapuőrökként működve szabályozzák azt, hogy mit látunk, tanulva abból az adatból, amit addig a pontig összegyűjtött a felhasználóról. Ezáltal a néző akaratlanul is belekerül abba a körforgásba, amiben a gépezet generálja az egyén által fogyasztott vizualitást. A mai vizuális tömegtermelési eszközök lényegében önmagukat gyorsulásra optimalizáló gépek, amelyek a figyelmet fizetőeszközzé egyszerűsítik. Ebben a viszonyrendszerben a másolás továbbra is a leghatékonyabb eszköz, hiszen minimálisra csökkent a létrehozás ideje (gondoljunk Dall-E-re, vagy bármelyik szövegből képet generáló modellre), a fogyasztásra és befogadásra jutó időtartam pedig szinte minimálisra zsugorodik. Az idő ilyesfajta gyorsításának csak akkor van értelme, ha az időt egy folyamatos, narratív kontinuumnak1 tekintjük, ami valamifajta cél felé halad. 
Muresan és Széll a gyorsulást mint eszközt és a lassítást egyszerre alkalmazzák a termelésre és a befogadásra vonatkozóan, így kísérletet tesznek arra, hogy kitörjenek a monetarizált észlelés béklyójából, illetve körforgásából. Míg Muresan egyik művén egy művészeti kiadvány minden egyes képi elemét egymásra rajzolja, addig Széll egy filmjelenetet másodpercről-másodpercre merevít ki és halmoz fel ugyanazon a felületen. Mindkét hordozó – a könyv és a mozgókép – régmúlt korszakokban új lépcsőfokot jelentett a vizuális közlés dimenziójában, ami a művészet fogyasztási módjában is változást hozott. A jelenlegi képáradat kontextusában, ahol a művészi és nem művészi tartalom ugyanazon a platformon érhető el, az All the Images from the Complete Collection Catalogue of S.M.A.K. 8 című alkotás ellenpontozza a fogyasztás logikáját azáltal, hogy minden egyes képi elemre ugyanolyan figyelmet fordít, egalizálva ezzel a vizuális tartalmak egymáshoz viszonyított fontosságát. Széll hasonló logikával végzi el ugyanezt a feladatot a La Haine – Mirror Scene II. és a La Haine – 1h35m37s-50s munkájával – itt a mozgókép, a könyvhöz viszonyítva felgyorsult képkockáit lassítja vissza, és teszi láthatóvá minden egyes részletét.
Az aprólékos, finom grafikai munka technikájában megköveteli a koncentrált figyelmet, a türelmet, és egyben gondoskodó odafordulást feltételez – olyan minőséget, amely a másodpercek alatt generált, repetitív vizualitás ellenpontjaként jelenik meg. A végeredmény egy telített, kibogozhatatlannak látszó felület, amely egyszerre tükrözi a mai fogyasztás és gyártás mechanizmusát, és az alkotói folyamat aprólékosságát.
Az egymást keresztező, vagy akár elfedő rétegek annak a folyamatnak a lenyomatai, amelyben a folytonosság megszakad, és valójában minden egyes átmásolt réteg ezt a megszakítást rögzíti: egy-egy pillanatot . A filozófus, Byung-Chul Han szerint csak pontok között jelenhet meg üresség2, vagyis egy kitöltetlen tér, amelyben a lassulás lehetséges. A Spread the Field kifejezés is erre utalhat – arra a törekvésre, hogy rés keletkezzen valaminek a szövetében. Ciprian Muresan és Széll Ádám most az idő szövetében szórnak el pontokat, ezzel helyet biztosítva a szemlélődésnek. A szinte megszállott másolás, átrajzolás, egymásra rajzolás és rétegezés alkotói folyamatukban episztemológiai tett, amely a lassulás és késleltetés által valósulhat meg. 
