Papír és vászon. Összetéveszthetetlen, tiszta felületek. Könnyedén elkülöníthető gondolathordozókként tartjuk számon őket, holott több közös van bennük, mint amit első ránézésre láttatni engednek. Ezekre a hasonlóságokra derült fény a Deák Erika Galériában, ahol a Szűcs Attila képeiből összeállított kiállítás adta az Utolsó aranykor portréi (Portraits of the Last Golden Age) című könyv hátterét.
A kötet Szűcs Attila műveinek válogatása mellett a Hornyik Sándorral folytatott beszélgetést tartalmazza. Maga a kiadvány nem közvetlenül a kiállítás apropóján jött létre, pusztán az idő jelenti azt a szerencsés összekapcsolódást, amelynek köszönhetően a könyvbemutatóhoz a művész képei adhatták atmoszférateremtő erejüket. Éppen ezért az olvasók, a jelenleg látható tárlat anyagában képviselt gondolatiságnál sokkal szerte ágazóbb és sokszínűbb beszélgetést találnak, amelyet a párbeszédes forma a szöveg sűrűsége ellenére is befogadhatóvá, sőt lebilincselő olvasmánnyá tesz. A könyv elkészítésének nem titkolt vezérfonala volt, hogy olyan legyen, mintha a legutolsó lenne. Ez a vezérfonál persze se burkoltan, se nyíltan nem sugalmaz baljós jövőt. Sokkal inkább a készítők elhivatottságát és tökéletességre való törekvését megtestesítő gondolat, amiről a kötetet kézben tartva elmondható, hogy sikeresen vezette valamennyi közreműködő tevékenységét.
Elméletek, képek és gondolatok találnak egymásra, nemcsak az alkotó műveiben, hanem a közönségben is. Valóságdarabkák születnek és oldódnak fel, ahogy az emberi arcok, vonások és testrészek olvadnak bele a képekbe, az alkotó látásmódjának megnyilatkozásaiba, amelyek másokban az illúzió érzését kelthetik. Felmerül tehát saját valóságaink relativizálhatóságának kérdésköre, amelyet az érzékelés és befogadás kapcsán a könyv beszélgetőtársai is kiemelt témaként tartanak számon.
Ahogy arra Hornyik Sándor is rávilágított, ezek a fogalmak unos-untalan felbukkannak és a maguk megfoghatatlanságába vesznek a szavak szintjén. Ám ahogy a festményekben, úgy a kötet szavaiban is nyomot hagyott az alkotó és az értelmező, ha úgy tetszik, befogadó gondolataiban létrejött univerzumok találkozása.
A kortárs képzőművészet egyik leggyakrabban felmerülő kritikája (ami lassan megszokott tényközlések sorába olvad), miszerint használati utasítás, az alkotó gondolatainak és mögöttes motivációinak ismerete nélkül az elkészült művek értelmezhetetlenek, ezáltal befogadhatatlanok maradnak. Körbeveszi őket az alkotó maga, a saját belső világának misztikumával, amit egy előre meghatározott szabályrendszer, gondolatmenet ismerete nélkül szinte lehetetlen maradéktalanul megfejteni. Persze így is marad hely az egyéni interpretációk végtelenjének. Mégis a művészek korszakait és munkáit kommentárral együtt megörökítő kiadványok születésének létjogosultságát igazolják, valamint lerántják a leplet az alkotóról, gondolatairól, a pillanatban mérhető inspirációiról.
A közönséget pedig méltán ejtheti ámulatba mindaz, amit a kötetben olvashat. A szépség és a képek által megtestesített első látásra is nyilvánvaló esztétikai érték kifejezésén túl, megjelenik a kimondatlan, mégis központi szerepbe helyezett valóságábrázolás. Ez persze nem összekeverendő egy tárgy, vagy személy fotórealisztikus ábrázolásával. Sok esetben éppen annak ellenkezője éri el a kívánt hatást. Ahogy az a megnyitón elhangzott beszélgetésből is kiderült, a valóságábrázolás benyomásként való megélése az, ami az alakokat szinte atomjaira bontja és teret enged a látott kép, valamint a mögöttes tartalom egybecsengésének felfedezéséhez. Így válik a hajzuhatagok végtelenjéből kiemelkedve akár egyetlen szál is, Hornyik szavait idézve, a húrelmélet metaforájává.
A kötet azonban nem csak az alkotások titkairól mesél annak, aki kézbe veszi. Az emberi kíváncsiság, az ismeretlen felfedezése iránti igény a kötet létrejöttét lehetővé tevő egyik legfontosabb alappillér. A kiadvány bepillantást enged az alkotó műhelyébe, a titok forrásába. A művész szubsztanciája, az alkotó ember képe a civil közönségre, az egzotikum erejével hat. Azok, akik az alkotást csak elbeszélésekből, a végeredményként megszületett mesterművek csodálatából ismerik (legyen szó bármi alkotófolyamatról, a művészet bármely területén), szomjazzák a folyamat megismerését. Még pontosabban fogalmazva, az alkotás érzésének feltételezett mámorához a megismerhető, éppen ezért elérhető körülmények vizsgálata révén szeretnének közelebb kerülni.
A bemutató egyik legfontosabb üzenete mégis olyasvalami volt, amit még a műkedvelő közönség is hajlamos elfelejteni, vagy ha tudja is, kellő szkepticizmussal kezelni. A képzőművészeti szféra minden üzletiességbe vezető vonatkozásától eltekintve kísérletet tesz a szeparáció kényszerképzetének lebontására. Ebben a munkában ez a kötet is fontos szerephez jutott, hiszen nem csak ország-, de kontinenshatárokon átívelő utat jár majd be és teszi elérhetővé minden gondolatát az érdeklődők számára.
Bemutatták Szűcs Attila Portraits of the Golden Age könyvét a Deák Erika Galériában. Lucsmándi Luca ott járt.
