Az etruszkok és a rómaiak hajdan úgy hitték, a világ jelenségei egyfajta jelrendszert alkotnak, melynek változásaiból következtethetünk a jövőre. Már ha értő szemmel figyelünk, persze. Ők ugyanis a görögökkel ellentétben nem tekintették a jóslást isteni adománynak, sokkal inkább mesterségnek, ami tanulható. A jövőt befolyásolhatónak gondolták, hiszen ha jól értelmezzük a jeleket, akkor felkészülhetünk a hamarosan bekövetkező sorsfordító eseményekre. A „vízió” jelentése látomás, jelenés: ez lehet jövőkép, de lehet egyszerű érzékcsalódás csupán. A „vizionárius” szavunk pedig azt a látnoki képességű személyt jelöli, akitől remélhetjük, hogy feltárja előttünk a jövő titkait.
A 26. Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelep kiállításán vizionárius erejű művekkel találkozhat az érdeklődő közönség. Első pillantásra megállapítható az, ami már a Hegyvidék Galéria eggyel előző, Beavatás című tárlatát is jellemezte: a kiállított képek vegyes korosztályú, különböző érdeklődésű alkotók munkái, mégis mutatnak egyfajta kohéziót mind a színek, mind a témaválasztás tekintetében. A nyári szabadság íze, az új tájak megismerésének izgalma ott lüktet bennük, ugyanakkor rendkívül érzékenyen térképezik fel, tapogatják le az emberiség jövőjének lehetséges módozatait. Hol lesz a mi helyünk ebben az elképzelt jövőben? Milyen új kihívások várnak ránk? Nyugtalanító jelekből nincs hiány, nem véletlen, hogy a poszthumán irányzat gyakran köszön ránk mostanság a kortárs galériák falairól. Ez a tematika azért is nagyon izgalmas, mert rendkívül tág teret nyit az alkotók előtt: a figuratív és az absztrakt eszközei egyaránt játékba léphetnek benne, ráadásul többféle megközelítésből (kritikai, spekulatív) vizsgálható. Ugyanakkor nemcsak a kinti világ, hanem az ember saját belső tudati világa is tartogat meglepetéseket: ennek a belső kozmosznak a változása, forrongása örök tárgya a mindenkori művészi interpretációknak.
A nyár, a kinti világ és a belső kozmosz egészen sajátos módon találkozik Sági Gyula cím nélkül futó ciprusi sorozatában, amit fejben mindjárt fel is címkéztünk magunknak: „Τὸ φῶς”. Ez a görögök szava a fényre, ami jelentheti az értelem, a megvilágosodás, az igazság fényét éppen úgy, mint a tenger színén játszadozó napsugarakat. Sági látható élvezettel játszik a jelentésrétegekkel, ahogy a nézőpontot is játékosan változtatja a képeken: hol a víz fölé helyez minket, hogy élvezhessük a kékesen csillanó fény játékát, hol pedig a víz alá, ahová tompábban szűrődik le a világosság, így a víz kékje is más színezetet kap. A hullámverés folytonosságát érzékeltetik a ritmikusan húzott, gesztus-szerű vonalak, amelyek, akárcsak a tenger, a végtelenség érzetét keltik bennünk.
A másik olyan alkotó, aki természeti jelenségeket kapcsol egybe a belső, tudati síkkal, nem más, mint Koleszár Stella: az ő képein vulkánokat látunk működésük különböző fázisaiban. A könnyed, légies vonásokkal megfestett akvarelleken látszólag stabilan uralkodó nyugalmat megzavarják a forró magmaként áramló tudattalan rétegek, amelyek szétszedik és újrarendezik a kép struktúráját. Spontánnak hat, ahogy egy-egy ponton szándékosan hagyja szétfolyni a festéket: ez egyfajta fluiditást kölcsönöz a képeinek, mintha azok a falon függve tovább alakulnának, formálódnának a néző szeme láttára.
Hasonló érzékcsalódásban lehet részünk Székely Annamária munkái előtt, aki egy boldog mediterrán nyaralás képeinek segítségével kalauzol bennünket valóság és illúzió határán. Az általa megalkotott idilli táj nosztalgikus érzéseket ébreszt bennünk, azonban ennek a barátságos környezetnek a hitelessége azonnal megkérdőjeleződik a képpel való találkozás pillanatában. Ezt a bizonytalanságot, lebegő állapotot vagy a képek speciális formája révén éri el, vagy pedig a színek révén: egyik művét ajánlott azon a speciális 3D szemüvegen át nézni, amit a galéria előzékenyen biztosít a számunkra.
A vízió játszik az érzékeinkkel, ugyanakkor előrevetítheti a jövőt is. Ezért kényelmetlen számunkra a poszthumán, vagy disztópikus képekkel való találkozás. A Hegyvidék Galéria jelen kiállításán belül Kis Endre, Szabó Anna-Mária, Lak Róbert és Todor Tamás munkái sorolhatók egyértelműen ehhez az irányzathoz. Kis Endre komor ipari háttérben helyezte el nyugtalanítóan abszurd, rágógumi-rózsaszín állatfiguráit, akik más (jobb?) életforma híján hivatottak ezt a sötét, apokaliptikus tájat benépesíteni. Vajon segíthet -e rajtunk a mesebeli aranyhal, ha olajszennyezett vízből fogjuk ki? Az alkotó nyitva hagyja a kérdést, képeinek súlyát pedig azzal oldja, hogy ironikusan kikacsint a közösségi média platformokat jellemző harsány képi megfogalmazás felé. A Marosvásárhelyen alkotó Szabó Anna-Mária kiállított festményei ezzel szemben vidám színekben pompáznak, noha emberi élet nyomai még véletlenül sem fedezhetők fel rajtuk. Saját fantáziáján túl a mikroszkopikus világból, illetve az ősi kövületek mintáiból, érdekes rajzolataiból merít ihletet, így képein a szanaszét heverő vérlemezkék békésen megférnek a tengeri csigák váza mellett. Kevésbé jellemző a békés együttélés Todor Tamás festményeire, aki a művésztelepen készült munkáin keresztül a hatalom személyiségre gyakorolt hatását vizsgálta. Képeinek sajátos kifejezőerejét a nyers és a játékos különleges ötvözete adja. A művész gyerekkorában különösen érdeklődött a sárkányok természete iránt, nem meglepő, hogy egyik festményén a trónt emésztő lángok egy sárkánygyík-szerű lény torkából törnek elő. Todor Tamás képeit szemlélve találó az idézet: „Ha egy Targaryen születik, az istenek feldobnak egy érmét.” A nagyság és az őrület, mint ugyanazon érme két oldala.
AZ ÖSSZES KÉP: Részletek a kiállításmegnyitóról, Hegyvidék Galéria, Budapest, 2025.
© a művészek és a Hegyvidék Galéria jóvoltából. Fotó: Egressy Orsolya © MOM Kulturális Központ – Hegyvidék GalériaNemcsak az emberi tevékenység környezetre gyakorolt hatása számít rendkívül időszerű témának manapság, hanem az öröklődő családi minták, transzgenerációs traumák feldolgozása is. A romániai székhelyű Fazekas Ildikó két kiállított munkája (Sorminta, Minden meg volt írva) érzékeny lenyomata annak a meghatározó kapocsnak, ami ott tart bennünket a családi hagyomány nagy mozaikjában. Kifejezetten interaktív képek ezek, hiszen a rizspapír fátyolként takarja őket, így rajtunk múlik, mennyit tudunk vagy akarunk belőlük megismerni. Mi döntjük el, hogy a fátyol által homályosan látott kép alá merülünk -e, vagy megelégszünk a külső burok szemlélésével.
Az érdekes anyaghasználat egyébként több ponton is tetten érhető a kiállításon. Volt, aki rétegelt lemezt, fát használt egy-egy alkotásához, mint Ferencz S. Apor, akit szintén az emberi kapcsolatok forgandósága foglalkoztatott, volt, aki üveget, mint Székely Annamária, és volt, aki tűzzománcot. Az iparművészek körében népszerű anyagot ezúttal Papageorgiu Andrea vonta be sikeresen a képzőművészet köreibe: merész kísérletének eredményeképp meglepően festményszerű művek születtek. Kivitelezésük nagyfokú tudatosságot igényelt, hiszen a zománcréteg csak a kiégetés után nyerte el végleges színét.
Ahogyan azt Fazekas Ildikó munkáival kapcsolatban megjegyeztük, az ember legszűkebb környezete a család. Legtágabb környezete azonban a kozmosz, így Utcai Dávid Kozmikus üzenet sorozatában az is megtalálja magát, aki nem szereti bolygatni maga körül a szociális hálót. A geometrikus művészi orientációt esetében nagyon jól jelzik a Bauhaus tipikus színei, a vörös, a sárga és a kék, amelyek a sorozat egészét átszövik. Az absztrakt demokratikus, többféle értelmezést megengedő jellege tökéletesen alkalmas arra, hogy ezeket a képeket időtlenné tágítsa, ugyanakkor a játékosan elhelyezett figuratív elemek (pl. pálmafa) az élénk színekkel együtt mégis megteremtik a nyár és a gondtalanság egyfajta érzetét.
Összességében elmondható, hogy a jövőről való gondolkodás, az ember és a természet kapcsolata, a belső tudat felfedezése, a családi minták felfejtése foglalkoztatta a XXVI. Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelep alkotóit, akik munkáikban éppúgy hangsúlyt fektettek a művészi hagyományok követésére, mint az új lehetőségek bemutatására. Az eredmény egy sokszínű, mégis koherens tárlat, ami ideális táptalaja lehet további gondolatoknak és eszmecseréknek. A művészet, mint közösségformáló erő. Ezt tartogatja vajon számunkra a jövő? Az igazságot borítsa szaiszi fátyol.
Kiállító / résztvevő művészek:
FAZAKAS Ildikó (RO),FERENCZ S. Apor (RO),KIS Endre (RS/RO), KOLESZÁR Stella (HU), LAK Róbert (RS/NL), MÉRY Beáta (SK), PAPAGEORGIU Andrea (HU), SÁGI Gyula (HU/DE), SZABÓ Anna-Mária (RO), SZÉKELY Annamária (HU), TODOR Tamás (RO/HU), UTCAI Dávid (RS/HU)
