Georges Bataille szerint az erotika mindig a halál, a fájdalom és a határátlépés felé mutat: a gyönyör ott születik, ahol a rend felbomlik, ahol a test túllépi saját korlátait, és átengedi magát a pusztulás fenyegetésének. Az erotika így sosem tisztán érzéki élvezet, hanem önfeladás, „kis halál”, vér és brutalitás. Erre utal a kiállítás címe is: Everything Bleeds First – minden szépségnek véreznie kell az elején. A bemutatott művek ezt a gondolatot bontják ki: a test egyszerre a gyönyör és a kín, az erotika és az áldozat terepe.
Dallos Ádám férfitestjei a gyönyör és a sebezhetőség határán állnak: az alakok heroikus erőt sugároznak, de a pózok, a meztelenség és a lepkeszárnyak törékenysége arra emlékeztet, hogy minden érzéki kitárulkozásban ott rejlik a sérülés lehetősége. Nyíri Orsi torzult, túlcsavart figurái ennél közvetlenebbül mutatják fel a fájdalom erotikáját: a luxus és a szépség pompájába öltöztetett női testek groteszk pózaikban mintha épp a szenvedésből merítenék vonzerejüket.
Nyíri festményein luxusautók hátsó ülésébe, klubhelyiségekbe préselődő nőalakok jelennek meg. Első pillantásra a fényűző reklámvilágot idézik: tökéletes smink, műszempilla, bunda, tűsarkú – a csillogás ígérete. Közelebbről nézve azonban a testek torzultak, kitekeredettek, groteszk pózokba szorultak. Az elegancia széthullik, a luxus karikatúrává torzul, és a felszín mögött feltárul a szétesés, a groteszk és a dehumanizáció.
Dallos vásznain a férfitesteket pillangószárnyak kísérik, mintha a maszkulin erőteret áttörné a feminin törékenység és metamorfózis. A szárnyak egyszerre díszesek és groteszkül idegenek. A férfiak testisége sokszor expliciten szexuális: maszturbáló pózaikban a vágy önmagára záródik, de ez nem könnyed hedonizmus, hanem a gyönyör és a halál határának érzete.
A háttérben állatok tűnnek fel – élettelenül, lefejezve, groteszk módon, olykor puszta koponyaként. A halál és a mulandóság szimbólumai ezek, amelyek feszültséget keltenek a férfitestek érzékiségével. Dallosnál így az erotika mindig memento mori: a vágy elválaszthatatlan a pusztulástól. Az érzékiség nem a test önfeledt ünnepe, hanem a határok feszegetése. A férfitest rituális, archetipikus térben jelenik meg, ahol a meztelenség, a szárnyak és a halott állatok egy archaikus szertartás kellékeiként hatnak, ahol minden gesztus a transzcendenciába mutat. Dallosnál az erotika így nem hétköznapi, hanem mitikus tapasztalat, ami a spirituális átlényegüléssel áll kapcsolatban.
Nyíri képein olyan szimbolikus tereket látunk, ahol az intimitás és a fogyasztás dimenziói egymásba csúsznak. A szexualitás terepei ezek: félreeső, zárt, sötét zugok, ahol a vágy gyakran összekapcsolódik a titokkal, a szabályszegéssel. Ugyanakkor e helyek másfajta jelentésréteget is hordoznak: a státuszszimbólum fétisjellegét, ahol nem a kontroll van, hanem az élvezet, a kényelem. Nyíri képein a gazdagság és a hatalom kódolt terei elevenednek meg, ahol a testek nemcsak a vágy tárgyai, hanem maga is árucikként jelenik meg. Nyíri groteszk, szétcsavart nőalakjai ebbe a szimbolikus térbe próbálnak beszállni – de mintha sosem férnének el igazán. A festmények épp ettől zavaróak és nyugtalanítóak: a csillogó felszín mögött ott a szétesés, a groteszk, a test dehumanizációja.
Fenyegetően esztétikus világok tárulnak elénk a kiállításon. Dallos Ádám vásznain a férfitestek érzékisége olyan intenzív szépséget sugároz, mintha az bármikor széthasadhatna a vágy nyomása alatt. Nyíri Orsinál ugyanez a fenyegető esztétikum a pompába öltöztetett, groteszkül széteső nőalakokban jelenik meg.
AZ ÖSSZES KÉP: Részletek Dallos Ádám és Nyíri Orsi kiállításából. Artus Studió, Budapest, 2025.
© a művészek és az Artus Studió jóvoltából. Fotó: Regős BenedekA két festészeti nyelv különböző, mégis rezonálnak egymással. Dallos archaikus figurái, expresszív ecsetkezelése és pasztózus gesztusai érzékiséget sugároznak, míg Nyíri képregényszerű kompozíciói feszültséggel telítettek: egyszerre idézik a klubkultúra vad energiáit, a szexuális fétisvilágot és a digitális vizualitás harsány, neonfényű esztétikáját. Dallos festményeinek szenzualitása és Nyíri képeinek brutalitása dramaturgiai feszültséget hoz létre a térben.
Mindkét művész radikális, sötét tónusokkal dolgozik, a vadság, a féktelenség és az erotika különböző arcait bontva ki: Dallos inkább a maszkulin–feminin dimenziók mitikus összefonódását, Nyíri inkább a test fragmentált, poszthumán alakját festi meg.
Közös pontjuk, hogy az erotika náluk nem a fájdalom elfojtása, hanem annak átlényegítése. Ezért találó a kiállítás címe is: Minden szépnek véreznie kell az elején. A vér, a fájdalom és a széthullás itt nem ellentétei a gyönyörnek, hanem annak feltételei.
