Artkartell - UTAZÓK

AZ ÖSSZES KÉP: Részletek BODÓCZKY István, SZIRTES János és TÖLG-MOLNÁR Zoltán UTAZÓK c. csoportos kiállításából, VILTIN Galéria, 2025.

Az Utazók című kiállítás a rendszerváltás három jelentős művészének - BODÓCZKY István, SZIRTES János és TÖLG-MOLNÁR Zoltán - korabeli alkotásain keresztül mutat rá a hazai posztmodern taktilis, gesztus, anyagcentrikus és absztrakt festészet máig hiányosan feldolgozott eredményeire, betekintést nyújtva a háború utáni első generáció kilencvenes évekbeli művészetébe. Autonóm alkotói munkájuk mellett mindhármuk művészetpedagógiai praxisa is kormeghatározó, tanítványaik között számos, mára szintén jelentőssé vált alkotót találunk.
"Nincs hova menjünk, ezért utazunk" - írta, rajzolta BODÓCZKY István (1943-2020) az ívelt bambuszszálakkal strukturált, felhőként a galériatérben lebegő Firkák 5 című, 1996-ban készült munkájára. Az alkotás metaforikusan foglalja össze a kilencvenes évek magyar kulturális nyitásának paradoxonát: a szabadság végtelen lehetőségét és annak szorongásra is okot adó, nyomasztó terhét, miközben az "út", az úton levés jelentőségére is rámutat. A festmény szép rajzolatú, ívelt vonalakkal határolt képtestén semmi sem állítja meg az ívekkel határolt forma dinamikus szabadságát, a konstruált belső szerkezet szekventált területelemei egymásba kapcsolódnak. BODÓCZKY munkáin a rajzolt vonal és a folt egymásba folyik, az írott szöveg rajzzá alakul. A festő számára a vonal és a folt egyenértékű képi elemek, miközben a színek használata - vagy épp mellőzése - szintén tudatos döntés eredménye.
A kilencvenes évek derekán TÖLG-MOLNÁR Zoltán és SZIRTES János jellemzően nem, vagy csak kevésbé használtak színeket művészetükben.
SZIRTES János (*1954) az 1980-as évek posztmodern neo-expresszionizmusára reagálva hozta létre karakteres, a gesztusra, színre, mozgásra és időre dekonstruált layer-festészetét. Az archaikus kultúrák motívumai a koramodernben gyökerező tiszta színekkel, rétegesen az idő konzervátumaiként jelennek meg vásznain. A performerként is aktív művész tisztában van az idő jelentőségével, így eszközhasználatába, nyomhagyásába beemeli az illékony füstöt is, melynek taktilis jelenléte egyéni karaktert kölcsönöz festészetének. A kiállításon szereplő kompozíciói az organikus és geometrikus vonalak és foltok összjátékából született festményektől vagy a gesztus-expresszív krétanyomhagyásától a megfontolt vonalzó mellett kialakított geometrikus formaképzésig terjednek.
TÖLG-MOLNÁR Zoltán (1944-2024) informel, monokróm anyagfestészetében szintén kulcsszerepet játszik az idő. Hálóra helyezett papírmasszából építkezik, s a különböző kultúrtörténeti jelentőségű jel, forma, archaikus motívum, kincs (keresztény és római) felhasználásával hozza létre formázott műveit. Performatív alkotói munkája, ahogy szabad asszociatív alkotásai is, a maguk alakíthatóságával időben és térben is egyaránt nyitottak. Az időbeliség TÖLG-MOLNÁR munkáira és munkamódszerére a kilencvenes évek derekától 2024-es haláláig érvényes volt: vissza-visszatért az alkotásokhoz. Így készült el a 90-es években elkezdett és 2002-ben befejezett Sebesült tábla IV., valamint az SPQRsorozata is, amely az 1996-ban a Római Akadémián töltött aktív alkotói periódusától a 2020-as évig formálódott.
Míg BODÓCZKY István munkáiban a performatív jelenlét általában a műtermi tevékenység utáni szabadtéri, úgynevezett "röptetés" volt (konstrukcióit rendszerint papírsárkányként szélnek eresztette), addig TÖLG-MOLNÁR Zoltán és SZIRTES János önnön teste vagy annak minimális eszközbevonás melletti jelenléte volt jellemző egy-egy tárgy kivitelezése során. A nyomhagyás gesztusa mindhármuk esetében fontos szerepet játszott műveik létrehozásakor. // VILTIN Galéria

UTAZÓK

Hullámszörf az érzékelés határán