Sárai Vanda kurátorral tavaly elnyertétek az Esterházy Art Dating pályázat díját. A The Space Contemporary-ban látható NOT_FOUND ennek az elismerésnek a hozománya. Milyen volt a Vandával való közös munka, hogyan kezdődött az együttműködésetek? AZ ÖSSZES KÉP: Részletek Kádár Emese kiállításából, The Space Contemporary, 2024.
Az Esterházy Art Dating második fordulójában a zsűri által kiválasztott húsz művész kapott arra lehetőséget, hogy a felkért tíz kurátorral négyszemközt beszélgethessen. A találkozók alkalmával tizenöt perc állt rendelkezésre, hogy a művész bemutassa a munkásságát, és felvázoljon egy, a galéria terébe elképzelt kiállítás- tervet. Ez alapján a kurátorok kiválasztották, hogy kivel szeretnének együttműködni az elkövetkező egyhónapos közös munka során, amit a kidolgozott projektterv zsűri előtt való prezentálása zárt.
A projekt, amivel a pályázatra jelentkeztem, egy korábban elkezdett sorozatomra épült. Mivel már régóta körvonalazódott bennem a munkák konceptuális alapja, így Vandával közösen a részletek kidolgozására álltunk rá.
Sárai Vanda doktori kutatásának témája a digitális kultúra képzőművészetre gyakorolt hatása, emellett pedig ekkoriban fordult érdeklődése a szőnyeg, mint kortárs médium felé. A találkozóink során leginkább érdeklődési köreink metszetéről, és általánosan a munkák témájáról osztottunk meg gondolatokat egymással, de átbeszéltük az aktuálisan felmerülő ötleteket is. A beszélgetések által inspirációt nyertem a tervezési folyamat folytatásához, így az egyes munkák, majd az installáció végleges vizuális formájának kitalálásához is.
Tradicionális kézműves technikát: saját szövőszékedet használtad a NOT_FOUND alkotásainak elkészítéséhez. Dicséretes ötlet, annak fényében, hogy az eljárás szinte kihalófélben van. Úgy vélem, a szövést nem a hagyományápolás miatt választottad. De miért gondoltad, hogy lehet kortárs módon használni?
A kortárs képzőművészek közül egyre többen nyúltak az elmúlt pár éveben a textilkészítés különböző technikáihoz. Inspirációjuknak sokszor ad alapot, hogy a szövés gépiesítésének története összefonódik a számítógépek eredettörténetével. A szövés sajátja emellett a képek pixelessé redukálása is, amin keresztül a digitális képernyők képpontjai is megidéződnek. Ez a jelenbe emeli ezt az alapvetően tradicionális, az emberi civilizációval egyidős technikát.
Számomra is ennek a kapcsolódásnak a felismerése jelentett konceptuális alapot, amikor először elkezdtem szőtteseket készíteni 2018-ban. A technika, ami a civilizáció történetét végigkísérte, rengeteg kibontandó mélységet hordoz magában, valamint összeköti a régmúlt és a jelen emberét. Így tökéletes az emberiséget mindig is foglalkoztató, örökérvényű kérdések felvetésére, azok megvizsgálására a kortárs techológiák által felvetett új szempontok tükrében.
A kiállítóteret egy helyspecifikus installáció tölti be különálló, szőttesekből készült művekkel, amelyek között kedvünkre bolyonghatunk. Mesélj az installálás menetéről, a koncepcióról?
A szőttesként megformált sorozat kiindulási pontját az elhunyt szeretteinkhez kapcsolható, elhalványuló emlékezet jelentette, amelyet jelenünkben a felhalmozott, digitálisan tárolt emlékeink eltünedezése is megkeserít. A szőttesek vizuális nyelvében keveredik a hagyományos sírkövek formavilága a digitális világ által elénk gördített akadályok, hibaüzenetek megjelenési formáival és a közösségi médián keresztül történő emlékezés esztétikumával. A munkák emlékművek, amik a legcsekélyebbet őrzik abból, ami valaha létezett.
A tervezési folyamatban egyértelmű volt számomra, hogy a sorozat elemei legjobban egy sírkertet idéző környezetben tudnának működni. Mindegyik munkát összefűzi, hogy valamiféle növényzet burjánzik el rajtuk, ami az elhagyatottság szimbólumaként jelenik meg. A hét darab kisebb fejkő méretű szőttes közül van, amelyik egyértelműen emlékeztet a sírkövekre, és van, amelyik elvonatkozatottabb formákat jelenít meg. Emiatt fontos volt, hogy összhatásában a kiállítás erősítse a temető hangulatot, így engedve utat a gyász témája körüli asszociációknak.
A műfű anyaga, amit végül az installáció megalkotására használtam, egyszerre tudja behozni a kert-hangulatot, de ritmikusan, szabályszerűen ismétlődő textúrája miatt a virtualitás is felmerül általa. A füvekből szerteágazó utakat alakítottam ki, ami felfogható a gyászfolyamatot végig kísérő pályának is, amelyen haladva a sírkövek útjelző kövekként, vagy akadályokként bukkannak fel. A fal sötétkék színe pedig mindezt egy komorabb, éjszakát idéző atmoszférába helyezi, ami a bolyongás bizonytalanságát, az eltűnt hiábavaló keresésének élményét erősíti.
A NOT_FOUND címadással az idők során egyre halványuló emlékeinkre utalsz, különös tekintettel azokra, amelyeket a digitális térben őrzünk. Mit gondolsz ezek sorsáról? Nem éppen az lenne a természetes, hogy ezek is „elmosódnak”, eltűnnek?
A jelen gyászrituáléi egyre inkább összefonódnak a digitálisan tárolt emlékekkel, amelyek ugyanúgy kiszolgáltatottá válnak az idő múlásának, ahogy korábban a fizikailag őrzött emléktárgyak, vagy a fejünkben lévő emlékek. A digitális térben az adatok megsérülhetnek, egy kártevő szoftver vagy a technológiák elévülésének áldozatául eshetnek, de akár egy megszűnő közösségi média platform is elzárhat bennünket azoktól a képektől, üzenetektől, vagy videófelvételektől, amelyeket az utolsó összekötő kapocsnak éreztünk egy elhunyt személlyel. A tradicionális emlékezési formákhoz képest ezek az emlékek nem nyomtalanul tűnnek el. Felvillanó hibaüzenetekkel, a sérült fájlok ikonjaival találkozhatunk, vagy esetleg egy régi, működésképtelen telefon, egy feloldhatatlan zár emlékeztet bennünket a fájó veszteségélményre. Habár az elmosódási, eltünedezési folyamat természetes, de a hátra maradt emlék-tetemek miatt a hiányt is erősebben érezzük.
Tárlatod a „digitálisan tárolt emlélekhez való hozzáférés kérdéseit, általa pedig a kortárs gyász rituáléinak új formáit elemzi” . Mit értesz kortárs gyász alatt?
A hagyományos gyászrituálékat, a temetőbe járást, a sírgondozást, vagy az emlékező összejöveteleket egyre inkább felváltják a digitális térben való megemlékezés különböző módozatai. A korábban közösségi élmény egy individuális megéléssé válik, aminek keretei még nem formálódtak ki. A social médiában az emlékező posztok megosztásának, vagy mások posztjára való reagálásnak már megszületett a gyakorlata, de ebben az esetben sincs közmegegyezés, hogy milyen képet használhatunk erre a célra, vagy hogy milyen emojit illesszünk mellé. Nem beszélve arról, hogy a használható limitált emoji készlet simaságával és kedves formavilágával nem képes kifejezni azokat a súlyos érzelmeket, amelyek a gyászt körül tudják lengeni.
A NOT_FOUND sorozat megalkotásakor az emojik cukiság esztétikájának a használata is fontos konceptuális szempont volt számomra. Ezzel a hagyományosan gyászhoz köthető, komor hangulati elemek a közösségi média formanyelvére finomodva, kedvesebbé, súlytalanabbá tették az összhatást, ezzel utalva a fentebb taglalt problémára.
Tetten érhető-e a festészet a mostani munkáidban, vagy inkább a térbeliség foglalkoztat?
Habár festő szakra jártam az egyetemen, de itt hamar a térbeliség felé fordultam, majd különböző anyagokkal és technikákkal való kísérletezés után a szőttesekben találtam meg az engem egyszerre foglalkoztató síkbeli és térbeli alkotás egyvelegét. A mai napig ennek a kettőnek a határán egyensúlyozó műveket szeretek létrehozni: A szövéssel megalkotott tárgyaim egyaránt érdekesek lehetnek térbeli objektumként, és egyfajta festészeti alkotásként, a falra helyezve is. Van, hogy ugyanannál a műnél kiállításonként váltogatom, hogy az hogyan kerül installálásra.
A szőttesekben a festészet a színválasztásban, és a különböző fonalak vegyítésében is tetten érhető. Használt fonalakkal dolgozom, így egy árnyalaton belül több hasonló, más-más anyagú fonalat is vegyítek, hogy elkerüljem egy gombolyag időközbeni elfogyásából adódó nehézségeket. Ez a megoldás a praktikumon túl festői jelleget is tud kölcsönözni a munkáknak. 
Milyen terveid vannak még erre az évre?
Az egy évet felölelő sok száz óra szövés után vágyom rá, hogy legalább egy-két hónapra magam mögött hagyhassam az ilyen jellegű munkák készítését. Korábban elkezdtem kísérletezni gipsztáblákra transzferált digitális rajzokkal, ezzel tervezek tovább foglalkozni egy kisebb sorozat keretében, aminek jelenleg a tervezési szakaszában járok.
Emellett több kiállításra is készülök majd, amelyekkel kapcsolatban még nem tudok konkrétumokkal szolgálni, de biztos vagyok benne, hogy ezek is bőven ellátnak majd munkával és további inspirációkkal.
Kádár Emese képzőművész és Sárai Vanda kurátor együttműködéséből jött létre a NOT_FOUND című kiállítás. A közös munkáról, a koncepció megvalósulásáról Takáts Fábián beszélgetett a művésszel.
