Artkartell - Pintér Gábor: Second Day in Paradise (Gold, Girls, …)

AZ ÖSSZES KÉP: Részletek Pintér Gábor Second Day of Paradise kiállításából, Torula, Győr, 2024.

Szóval végül megvettem a 930 eurós Prada cipőt. A fizetésem fele ráment – és még csak nem is képletesen szólva. Akkora frivolság volt, hogy most azzal próbálok igazolást találni rá, hogy fejben szüntelenül pörgetem a még le nem adott megrendeléseimet és képzeletben lemondom őket. A 200 eurós parfüm, aminek az illata mintha a város legdrágább virágüzletéből áradna, és amire már elég sokat vártam ahhoz, hogy ne legyen túl erős bűntudatom a beszerzése miatt. Az akciós tornacipő, amire tényleg szükségem lett volna. A 300 eurós szalonhajvágás és szőkítés, amit amúgy sem terveztem, ehelyett szokás szerint valami bolti kotyvalékkal bántalmaztam a hajam otthon, egymagam. (Ezúttal egyből két csomaggal vettem – megtanultuk a leckét – kábé.) Az eredmény inkább Kurt-Cobain-sárga, mint a vágyott platinaszőke, de kit érdekel, a grunge megint menő, nem igaz?
Na de nem ez a lényeg, hanem a frivolság. Manapság minden frivolságnak tűnik. Repülővel meglátogatni a húgodat. Valami örömtelit posztolni a közösségi médiában. Az örömteli alatt pedig nem mást értek, mint valami olyat, amitől kicsordul a követőid nyála, a jó ízlésedet bemutató, valami random tárggyal visszafogottan, szerényen flexelős képet, csak hogy lazán villantsd az új 100 eurós körmeidet – és igen, a mémek nem hazudnak: az új körmök tényleg csodákra képesek, ha az ember szívfájdalomtól, alacsony önbecsüléstől vagy csak úgy általában az élettől szenved. Így tulajdonképpen megfizethetetlenek – és voilà, a Prada cipő máris megtérült! Na de nézzük, hol is tart a matek: 930 euró a Prada cipőre - 200 euró a parfümre - 300 euró a fodrászra + 100 euró a körömre = összesen 530 euró. Hmmmmm 530 euró – hát, ez még mindig sok egy pár cipőért, de már kezdünk elfogadhatóbb tartományba kerülni. Még mindig el kell végeznünk néhány hipotetikus igazságügyi kvantumegyenletet és lemondást, de meg lesz az.
Na de visszatérve a frivolsághoz. Őszintén szólva, jelen pillanatban az élet egy állandó 22-es csapdájának érződik – talán mindig is ez volt a helyzet – de ezt majd mások megfejtik. A világ szó szerint lángokban áll, mi pedig bio élelmiszerek vásárlásával és újrahasznosítással próbáljuk megmenteni a bolygót, miközben a vállalatok továbbra is szabadon garázdálkodnak, a népirtást élőben közvetíti minden kis digitális testnyúlványunk, miközben az úgynevezett Nyugat még mindig a keresztény bűntudatban dagonyázik, a minden megkülönböztetést nélkülöző antiszemitizmusról nem is beszélve, de persze a szép kis hasznot hozó fegyvereladásokról se feledkezzünk meg. Mindeközben a társadalmi szakadék egyre nő. Szeretnék reményt fűzni a fiatalabb generációkhoz, mert ők másképp gondolkodnak és máshogy csinálják dolgokat, felismerik mennyire sürgető, hogy hogyan viszonyulunk az egymáshoz, a bolygóhoz és más fajokhoz. Nem hisznek a társadalmi nemek, a szexualitás vagy a párkapcsolatok merev fogalmaiban, lerázták magukról az antropocentrikus világképet, és hisznek a kedvességben, a gondoskodásban, a kollektivitásban és a valódi tiszteletben, amely megerősíti és ünnepli azt, amilyenek vagyunk, bármilyen is legyen az. De mint mindenben, ebben is ott van az érem másik oldala: hatalmas választéka a mindenféle bizonytalan, törékeny és éppen ezért rendkívül robbanékony és radikalizálódott csoportosulásoknak, amelyek a bennük felhalmozódott gyűlölettel és szorongással könnyű célpontjai mindenféle mérgező ideológiának.
Szóval, miért ne fogjuk a Prada mentőkapszulát, és adjuk át magunkat egy kis jó öreg eszképizmusnak!
Laura Amann

Pintér Gábor: Second Day in Paradise (Gold, Girls, …)

Marisol radikalizmusa – vágy, test és hatalom