A boltos lány

   A bolt hátsó bejáratánál mindig ott guggol, mindig ugyanúgy guggol reggel az a lány: cigarettázik a járókelők forgatagában, és közben a telefonját babrálja. Nyilván a boltban dolgozik. Minden reggel ott biciklizek el mellette, és nem, nekem nem tetszik különösebben. Ugyan fiatal, és, aki fiatal, önmagáért a fiatalságáért is szép, de neki mégis festett és ritkás a haja, széles az arccsontja, és teli tüdővel szívja a boldogító ősanya keserű csecsét, amit mostanában annyira nem szeretek szagolni. Én mégis minden reggel sóvárogva nézem, hiszen a reggelem részévé vált: ő az én boltos lányom a Piac utcán. Ha véletlen az egyik reggel állva cigizik, akkor az zavar engem; guggoljon csak le, mint rendesen. Ha nem cigizik, csak telefonozik, mert már éppen elnyomta a dekket, akkor úgy érzem, elkéstem a reggeli műsorról. Ha szívja a cigit, de nem babrál közben a telefonján, csak néz maga elé, akkor megsajnálom, mert azt hiszem, gondterhelt, és azért nem babrál a telefonon éppen. Ha nincs ott a bolt előtt, mikor odaérek a biciklivel, akkor meg úgy érzem, el van rontva a napom, és egészen a Kálvin térig csak rá gondolok, mi lehet vele.
Minden nap. Tekerek, ránézek, babrál. Tekerek, ránézek, babrál. Tekerek, ránézek, babrál. Tekerek, ránézek, babrál.
   Tekerek, ránézek.... végre visszanéz. Rám nézett! Az én boltos lányom!
   Rámosolygok.
   Nem mosolyog vissza. Lenéz, és babrál.


 
Boróka

   Egy csomóval kezdődött minden.
   Talán először a konyhában vette észre, mikor levest főzött. Talán zuhanyzás közben, a kádban guggolva. Talán muskátlilocsolás közben, az erkélyen. Talán nem is otthon, hanem valahol máshol. A postán, a boltban, Katámnál a Bethlen utcán, vagy a Nagyerdőn, miközben Andrással sétált. Talán itt, talán ott.
   Ez most már nyilván mindegy. Ha még időben elsétál vele az orvoshoz! De nem tette.
   Ehelyett több, mint egy évig hallgatott róla.
   Azzal sem ment el orvoshoz, amikor otthon elesett, és, mint később kiderült, eltörte a kezét. "Nagyon fáj, Mókuskám", mondogatta, egészen addig, amíg a csont így-úgy összeforrt, és az idegek is megsérültek, visszafordíthatatlanul. Be is van görbülve azóta három ujja, a tenyerébe, nem tudja már kiegyenesíteni őket. Na persze ez mára már a legkisebb gond.
   Anyámnak is csak akkor szólt a csomóról, mikor az tumorrá fejlődött, és elkezdett fájni. Anyám valahogy rávette, menjenek el az orvoshoz, aki megállapította a végstádiumot, és kijelentette, hogy sajnos már műthetetlen..
   Mikor anyám elmondta, hetekig utáltam nagyanyámat. Tagadásban voltam, gondolom ezt úgy mondanák a pszichológusok. Más fikuszt növesztget otthon, meg penészt a fürdőszobaablakban, sörhasat a tévé előtt, titokban marihuánát.
   Nagyanyám emlőrákot.
   Nemrég elkezdett köhögni, mert a tüdőáttét is megnőtt. Felmentünk hozzá, hogy elvigyük a kórházba.
   "Alkoholt tetszik néha fogyasztani?" – kérdezte gyanakvóan a barátnőm, mert nagyanyámnak erős pezsgőszaga volt.
   " Hát... alkalmanként" – mondta nagyanyám.
   "Bemehetünk a kórházba, hogy elvégezzék a megfelelő vizsgálatokat?"
   Hát azt aztán nem. Ő majd ellesz itthon. Eddig is megoldott valahogy mindent.
   "De a háziorvos kijöhet?"
   Na jó, a háziorvos talán kijöhet.
   "Mikor jöhet ki a háziorvos, holnap kijöhet a háziorvos?"
    Igen, holnap tulajdonképpen kijöhet a háziorvos, itthon lesz, általában itthon van.
Megbeszéltük, hogy majd az orvos ad megfelelő tapaszt, felírja a megfelelő bogyókat, de nem küldi el mindenképpen a kórházba. Nagyanyám ekkor letörölte az érzelmi nyomásgyakorlás miatt kicsordult könnyeit az arcáról, és felderült, felállt, végül mosolygott, és csicsergett, mint azelőtt hetvenhét évig.
   "Ugye még nem halok meg?" – kérdezte búcsúzáskor gyermeki hangon, mosolyogva, és reménykedően.
    Még nem, Mama.
    Tegnap délután, mikor a barátnőm hálószobájában sírtam, észrevettem, hogy a Boróka nevű, kék hajú babáját ugyanolyan anyagból varrták harmincöt évvel ezelőtt, mint a díszpárnák közül néhányat nagyanyám szófáján.
   Lehet, hogy azokat a párnákat is Nagyanyám varrta?
   Felírtam a többi kérdés alá, és elindultam megkeresni a telefonomat.  



A tízemeletesek alatt

6:54. A hentes kijön a húsboltból, az átjáró falának dönti a hátát, és miközben kortyol a langyos kávéjából, fehér köpenyéből kivesz, és elszív egy Sophiane cigarettát. Miután végzett, bajusza alatt az ajkát rágva lassan visszamegy a boltba.

13:29. Az olcsó baseballsapkát és nejlonkabátot viselő alacsony, fülbevalós, középkorú férfi letámasztja a vastag kerekű, öreg kerékpárját az átjáróban, majd anélkül hogy lelakatolná, bemegy az átjáróval szomszédos dohányboltba. Egy feles kommersz körtével, egy műanyag palackos, két literes Kőbányaival, illetve egy húsz szálas Pegazussal jön ki. A vásárolt termékeket a kerékpárjának csomagtartójára helyezi, majd lassan elteker.

15:48. Két ittas férfi jelenik meg az átjáróban: egy középkorú, és egy fiatalabb, fizimiskájukból ítélve apa, és fia. Az idősebb kezében pörköltös doboz. A fiatalabb férfi várakozásra szólítja fel az idősebbet, majd bemegy a dohányboltba. Pár perc múlva kijön egy kávéval az egyik, illetve két kommersz röviditallal a másik kezében. Zsebre vágja a két röviditalt, kivesz a zsebéből egy kólát, de kiejti a kezéből, így az durran, és össze-vissza fröcsköli a kabátját. Bosszankodik, majd odaadja az idősebbnek az egyik röviditalt, leteszi a kávét a földre, és felveszi a kólát. Az idősebb férfi ekkor leteszi a pörköltös dobozt a földre, lecsavarja a rövidital kupakját, majd ráteszi a pörköltös doboz tetejére. Lefotózza a fiatalabb férfit, de miközben az elkészült fényképet nézik, véletlenül felrúgja az italt, aminek így kifolyik a fele, mielőtt azt darabos mozdulatokkal felkapná. Végre lehúzzák a két röviditalt, a fiatalabb férfi megissza a kávét, lerakja a fal tövébe a kólát, amiből egyikőjük sem ivott egy kortyot sem, majd támolyogva elhagyják az átjárót.

17:34. Már besötétedett. Az apró, idős néni sietős léptekkel áthúzza a virágmintás bevásárlókocsiját az átjárón. Egyszer nagyot döccen a bevásárlókocsi, majd egyik kereke beragad egyszéles repedésbe. A néni idegesen rángatja, közben feszülten hátra-hátranéz. Miután végül egy erős rántással kiszabadította kocsiját, sietős léptekkel elhagyja az átjárót.

19:52. Három fiatal tűnik fel az átjáró végében. Egy pillanatig megtorpanni látszanak, de kisvártatva mégis belépnek a sötétségbe, majd hangosan trágárkodva haladnak át az átjárón. A végéhez érve egyikük lemarad, továbbhaladásra szólítja fel társait, gyorsan kigombolja a nadrágját, és az otthagyott röviditalos üvegek és kólás doboz között állva könnyít magán, miközben az átjáró plafonjáról a fejére és a vállára csöpög a leszivárgó mocskos esővíz. Begombolja magát, és a két társa után fut.

23:18. Egy patkány az éjjel sötétjében szemmel szinte követhetetlen sebességgel rohan át az átjárón.

23:58. A mindössze egy pillanatra feltámadó gyenge szellő alig észrevehetően megborzolja az átjáróban fekvő egyik szakadt nejlonszatyrot.

a szerző fotójával

https://www.streetsofdebrecen.hu/