Antalka Zsófia művészete a női test finom biológiai működését és azt szabályozó intézményi struktúrákat állítja középpontba, miközben aktuális társadalmi viták és feminista diskurzusok fényében új értelmet nyer a női identitás kérdése. A kritikai megközelítésében az anyaghasználat és médiumválasztás mindig a műtárgyak mögötti koncepciót szolgálja, így válik a láthatatlan szabályozó erők kritikájává is. AZ ÖSSZES KÉP: Antalka Zsófia művei
„A kezdettől fogva foglalkoztatnak a női témák, munkáimban a női test elsősorban annak biológiai vonatkozásaiban jelenik meg az alkotások figuratív aspektusaiban, míg azok materiális vonulata a női genderhez kapcsolódó, tradicionális és kortárs technikákkal és anyagokkal lép kapcsolatba”. A második gyöngyből készült Sejt sorozata a női ciklust követte le, a Q Contemporaryban szereplő alkotásán pedig tejmirigyek szerepeltek, a Prolaktin Kalász című műve az Instagram aktuális szabályaihoz – miszerint a mell kizárólag anyai kontextusban jelenhet meg – hasonló intézményi előírások érvényesülése mutatkozik, amelyek a reprodukció és a gondozás szabályozása révén a női test politikai dimenzióját is feltárják.
Antalka egyetemi évei során olajvászonképet festett, felnagyított bőrtextúrák révén hívta fel a figyelmet a test belső folyamataira. Ezen kezdeti vizuális kísérletekből bontakozott ki az a törekvés, mely később az emberi bőrtől a test belső funkciói feltárásán keresztül mutatta be a női szervek és azok fázisainak átalakulását.
„Az intermédia szakon arra tanítottak minket, hogy a koncepcióhoz megfelelő médiumot kell megtalálnunk, és nem kell leragadni egyetlen technikánál”. A médiumválasztás kérdését tudatosan kezelte: az egyik legfrissebben bemutatott szobrát cukorból hozta létre, a festészet hagyományos technikájától elmozdulva. Jövőbeli projektjeiben fém és háztartási gépi elemek felhasználására törekszik, hogy a test biológiai precizitása a modern ipari technológiák és anyagok ütköztetésében jelenjen meg.
Bár korábban már számos műfajban kipróbálta magát, mégis leginkább a fémszerkezeteken lebegő, apró gyöngyökből fűzött monumentális függönyeiről ismerjük, amelyek az elmúlt években jelentős csoportos kiállításokon szerepeltek. A művész legutóbb az acb Plus terében állított ki, ahol Keresztes Zsófiával a görög mitológia knósszoszi labirintusából és az abba zárt Minótaurosz alakjából indultak ki, a maszkulin agresszióval átitatott mitologikus keretet azonban saját női pozícióik számára sajátították ki, így a labirintus egyúttal a női szerepek szimbolikus helyévé vált.
A Covid-krízis alatt született meg nála a gyöngyfűzés technikája. A függöny művészettörténeti előképei is inspirálták: a korábbi megjelenítéseken ez a forma a tabukhoz és titkokhoz köthető, az intimitáshoz is kapcsolódik mivel a keresztény ábrázolásokon a szeplőtelen fogantatást is függönnyel rejtették. Ugyanakkor maga a folyamat az aprólékosan összeállított, ismétlődő gyöngyök az anyagcsere és étkezés folyamatos, örök ciklusára emlékeztetnek. A gyöngyfűzés, mint forma egyszerre a test belső folyamatainak megfigyelését és azok kritikus, politikai kérdéssé alakítását szolgálja. „a lyukas gyöngyre pedig test szimbólumként tekintek amin a fonal, mint testnyíláson halad át, szimbolizálva a táplálék és az ürülék útját. A gyöngy repetitív mintázata egyfajta folyamatos emlékezés az étkezés és anyagcsere folyamataira. Ez, az életet fenntartó végeláthatatlan folyamat pont olyannak tűnik, mint az apró gyöngyökből alkotott kép kialakulása. A nyílás pedig, amelyből származunk, volt az, ami a halandóságot tette velünk – ez az abjekt tekintetében kegyetlenség.”
A függöny formavilága az alkotó munkáiban szintén meghatározó. A függöny egyszerre véd, szeparál és burkol, az intimitás, az autonómia és a társadalmi elvárások kérdését jeleníti meg. A korai gyöngy munkáiban, amelyeket az édesanyjával és húgával közösen készített, már megmutatkozott a női összetartás, a “sisterhood” eszméje, amely a reprodukciót érintő szabályozásokkal szemben is ellenállást hirdet.
E művek a láthatatlan munka jelenségét is előhívják: az aprólékos, milliméterre épülő anyaghasználat a tervezési, valamint a képalkotási folyamatot is időbelivé teszi, azonban a kész művet befogadó néző számára ez mind észrevétlen marad, és elsősorban a mű tünékenysége, valamint transzparenciája tűnik fel számára. „Furcsa gondolkodást igényel a tervezés, át kellett állnom egyfajta gépies agyra. Készítek vázlatokat, színpróbákat, majd méretarányosan megrajzolom, amit szeretnék megfűzni, ezt követően milliméterről, milliméterre kiszámolom, hogy miként kell haladnom fűzés során, végülis generatív algoritmust írok kézzel magamnak”.
A művész alkotásainak izgalmát a határokon való lebegésük adja. Egyszerre hatnak törékenynek és légiesnek, ugyanakkor a fém tartószerkezetüknek köszönhetően mégis van egy tartásuk, plasztikusságuk, testességük. A minták vizualitásukban egyszerre idézik a keresztszemes hímzéseket, beemelik a tradicionális kézműves technikákat, ugyanakkor a digitális képernyők pixelizált felületeit is eszünkbe juttatják, így kötődnek a virtuális világhoz is. 
Antalka Zsófia művészete szorosan kapcsolódik az ökofeminista és Marxista feminista eszmékhez. Az ökofeminizmus szerint a kapitalista fejlődés és az iparosodott technológia nem csupán előrelépést, hanem a természet leértékelését is jelenti. Marx A Tőke című művében a férfit a termelés, a nőt pedig a természettel – így a Földdel – azonosítja, ami a mai politikai szabályozásokban is megjelenik. A kritikus megközelítésében a művész a női test intézményi szabályozásait, például az abortusz előtt meghallgatandó szívhangot és az online médiumokon érvényes normákat szemlélteti Sejt függöny sorozatával.
Diplomadolgozatában -amelyben a kettősterhet vizsgálja a szocialista nőabrázolásokon keresztül - párhuzamot vont a szocialista korszak és a jelenkor adatai között: míg a Rákosi-korban a női parlamenti képviselet 11–17,2 százalék között mozgott, addig a 2020-as adatok szerint Magyarországon mindösszesen 13 százalék. Ez a diszproporció jól példázza, hogy bár a felsőoktatásban nő az arány, a vezető pozíciókban a férfiak továbbra is dominálnak, a „láthatatlan munka” és kettős terhek problémája pedig továbbra is valóságos.
A kettősteher tematikát akarja tovább gyúrni új műveiben, amelyekben különféle háztartási gépekből indulva mintegy invazív módon nőnek ki a gyöngy struktúrák. Az ISBN galériában Jânuskô Klaudiával a Maidnetics kiállításon a háztartási munka elnyomott láthatóságát és a női test transzformációját mutatja be jövőre. A kiborg és a metamorfózis metaforái mentén a hagyományos identitáskeretek feloldódnak: a szétszórt, de egymáshoz kapcsolódó háztartási eszközök új testformává olvadnak össze, így a technológiai és érzelmi dimenziók egy szubjektív, poszthumán narratívában találkoznak.
