Artkartell - Baselitz

Nem azt látod, amit látsz,
nem csak pigmentet és formákat,
hanem sorsot és igazságkeresést,
csak fejjel lefelé
– hogy késleltetve hasson.

Részlet a Baselitz. Újrajátszott múlt című kiállításról, 2017, Magyar Nemzeti Galéria

A volt Munkásmozgalmi Múzeum vörösmárvány termei megborzonganak. A neves sztálinista szovjet festőnek, Vlagyimir Szerovnak a Parasztküldöttek Leninnél című szocreál ikonja látogatott el hozzájuk. Na de milyen formában! A figurák heveny, expresszív vonásokkal feldobva, középen éktelenkedik egy ottfelejtett festékes bödön kör alakú lenyomata, a nyugati tornacipők tiszteletlen talpnyoma csúfítja a Szmolnij fehér lepedőbe burkolt bútorait, és mindez – minő kárhozat! –, beleértve Lenin elvtársat, fejjel lefelé! (Reprót erről a festményről nem tudunk mutatni, csak egy vázlatot, ami a Christie'snél ment el két éve 245 ezer dollárért. De legalább azt is tudjuk vele érzékeltetni, hogy a nemzetközi ligában hol focizik Baselitz: legeslegfelül. Az egykori Munkásmozgalmi Múzeumból itt maradt, jótékonyan eltakart márványok ismét borzonganak...)

Részlet a Baselitz. Újrajátszott múlt című kiállításról, 2017, Magyar Nemzeti Galéria

A fejjel lefelé fordítás nem Leninnek szóló külön blaszfémia. Baselitz mester majdnem ötven éve, egész pontosan 1969 óta festi fejjel lefelé a figurákat. Bár technikailag a földre fektetve festi őket, a lényeg akkor is az, hogy megforgatja a motívumot, hogy az elveszítse kényelmes, reális vonatkozási rendszerét, puszta festői formává válva. Ahogy annak idején Kandinszkij csodálkozott rá a rosszul visszatett tájképére a homályos festőállványon, felfedezve az absztrakciót. Baselitz is fejtetőre fordít minket (normális irányba nem tudta megfesteni hűséges felesége portréját, mesélte a vetített interjúban, csak mikor kitalálta az új módszerét), hogy eltávolítsa magától a kép tárgyát.

Részlet a Baselitz. Újrajátszott múlt című kiállításról, 2017, Magyar Nemzeti Galéria

Georg Baselitz: A festő feje mint virágcsokor I., 1987, olaj, vászon, 146×114 cm, Sammlung Essl, Klosterneuburg

Csakhogy: ne dőljünk be a szövegnek! Ismerjük Maurice Denis premodern aranyköpését, miszerint a festmény, mielőtt csataló vagy meztelen nő lenne, először is csak színes formákkal borított felület. És persze Frank Stellát is, aki szerint „azt látod, amit látsz”, nincs semmi hókuszpókusz, semmi utalás, semmi valóságreferencia, a műtárgy autonóm, független létező. Túl azon, hogy Stella mennyire sarkosan túlzott, itt kirajzolódnak egy nagy kulturális különbség is. Napjaink modern kánonja a diadalmas angolszász post war képzőművészet elegáns, lehengerlő és felszabadult produkcióival tölti ki a nagy elbeszélést. Miközben a vasfüggöny mentén vér és nyomor, betonkerítés, háborús bűnök, egzisztencialista szorongás és tartótisztek szorították össze a torkokat és a kezeket.

Részlet a Baselitz. Újrajátszott múlt című kiállításról, 2017, Magyar Nemzeti Galéria

Georg Baselitz: Ez a kérdés, öregem, 2010, olaj, vászon, 270×207 cm, magántulajdon

„Egy leomlott rendbe születtem, egy elpusztított tájba, egy összetört, meggyötört népbe, egy tönkretett társadalomba. Nem akartam új rendet építeni. Több mint elegendő úgynevezett rendet láttam már. Rá voltam kényszerítve, hogy mindent megkérdőjelezzek. Újra naivnak kellett lennem. Újra kellett kezdenem” – mondja Georg Baselitz a falra kasírozott egyik visszaemlékezésében, jelezve, hogy ez a festészet a III. Birodalom romjain, az NDK szürke barakkjából kimenekülve, a NSZK intellektuálisan megzavarodott senkiföldjén született.

Ezért olyan, amilyen: drámai, egzisztencialista, brutális.

Merít a nagy német expresszív tradícióból, de nincs ez a modor messze a kelet-európai szocmodern fanyarságától se, különösen annak grafikai világától. Ahogy a Remix képein feltűnnek a hősök, ott egymásba olvad a hegyekben bujkáló partizán inas figurája Hitler meggyötört alakjával. Baselitz ezt festette a '60-as években, de ezt festi ma is. A kettő között volt, hogy kicsit színesebbre vette (tarka '80-as évek!), volt hogy láncfűrésszel szobrászkodott, de alapjába véve ugyanazt csinálja. És pláne ugyanúgy (azaz: fejjel lefelé).

Részlet a Baselitz. Újrajátszott múlt című kiállításról, 2017, Magyar Nemzeti Galéria

Ez nem a műtárgypiacra szánt kézjegy, a beazonosítást segítő vízjel. Hanem kísérlet arra, hogy a kínzóan erőszakos és patetikus mondanivalót eltávolítsa magától, a maró tartalmat semlegesítse a színes kolorittal és az expresszív ecsetkezeléssel. De nem öli meg. Ez nem Amerika, ez nem Stella. Nem azt látod, amit látsz, nem csak pigmentet és formákat, hanem sorsot és igazságkeresést, csak fejjel lefelé – hogy késleltetve hasson. Például Karl May porosz síkságról kilovagló magányos cowboyát, a birodalmi német sast, a hűséges hitvest meztelenül, a szocreál ikonokat kiforgatva, a széthasogatott fejű Embert, a megfeszített Krisztust fejjel lefelé, végül pedig egy baltával faragott fekete óriás koponyát.

Részlet a Baselitz. Újrajátszott múlt című kiállításról, 2017, Magyar Nemzeti Galéria

Baselitz nem könnyű művész. Maró, kegyetlen, nehéz, de igaz. A kiállítás viszont nagyléptékű, szellős és kényelmes. Hagyja lélegezni és ütni a három-négy méter magas óriásvásznakat.

Baselitz. Újrajátszott múlt
2017. április 1. – 2017. július 02.
Magyar Nemzeti Galéria

Baselitz

Privát Táj