Hogyan őrizhető meg az egyensúly ott, ahol a hatalmi dinamikák kiszámíthatatlanok? Milyen összefüggés figyelhető meg test és szellem között és milyen lenyomatokat őriz a kint és bent? Februári ajánlónk olyan kiállításokat mutat be, amelyek Erdély Miklós örökségére, kollektív testi tapasztalatokra, fiatal alkotók mitikus válaszreakcióira és belső üzenetekre fókuszálnak.

KÉNYES EGYENSÚLY (VESZÉLY) // Trafó Galéria
március 30-ig
Kiállító művészek: Erdély Miklós
Borsos Lőrinc, Brückner János, Czene Márta, Csörgő Attila, Fridvalszki Márk, Andreas Fogarasi, Gróf Ferenc & Gyenes Zsófia, Horváth Gideon, Lőrincz Réka, Martin Piaček, Monhor Viktória, Pacsika Rudolf, Pátkai Rozina, Regős Benedek, Société Réaliste (Gróf Ferenc & Jean-Baptiste Naudy), Sugár János, Vándor Csaba, Várnagy Tibor
Kurátor: Szalai Borbála

Erdély Miklós író, költő, képzőművész, filmrendező, performanszművész, a hazai és kelet-közép európai neoavantgárd kiemelkedő alkotója, aki Maurer Dóra megfogalmazásában: “...jelenlétével és megnyilvánulásaival megérintette az embereket, aztán elengedte őket. Volt, aki hasra esett”. Lassan negyven éve, hogy Erdély nincs közöttünk, mégis egy olyan megkerülhetetlen szellemi örökséget hagyott hátra, amely a közelmúlt társadalmi és politikai berendezkedésének is ellenpontjaként szolgált. A korlátozottan elérhető életmű ellenére a Trafó Galéria legújabb kiállítása kísérletet tesz Erdély Miklós Kényes egyensúly (Veszély) üveginstallációjának rekonstrukciójára.
A kiállítást már önmagában az environment-ért is érdemes megtekinteni, azonban az Erdély munkásságához kapcsolódó kortárs alkotások integrálják a művész gondolkodásmódját, és kapcsolatot teremtenek múlt és jelen között. Ilyen például Czene Márta Erdély-száma, amely az Erdős-szám újragondolása. A több méter széles papírra vetett hálózatdiagram érzékelhetővé teszi, hogy Erdély hagyatéka mely művészi praxisokban öröklődik tovább. A matematikushoz köthető mérőszám középpontba helyezése közvetlenül utal Erdély azon törekvésére, amely a tudományos és a művészeti gondolkodás egymáshoz közelítésére, összekapcsolására irányult. 
Nos, sikerül-e a kiállításnak újraalkotni a művet anélkül, hogy éreznénk a művész hiányát? Nem, legalábbis maradéktalanul biztosan nem, azonban a siker nem is a puszta másolásban rejlik. Erdély kulturális beágyazottsága és saját korára adott reakciói elválaszthatatlanok eredeti kontextusuktól, a tárlat valódi célja azonban egy olyan művészi modell felmutatása, amely képes volt kritikusan reagálni saját rendszerére és aktívan hatni arra. Munkássága pedig talán fogódzkodó azoknak, akik még hallani vélik a tremoló halk hangját*.

*Utalás Erdély Miklós 1981-ben elhangzott előadására, ahol arról beszélt, hogy a neoavantgárd mozgalomhoz kapcsolódó forradalmi energiák jelentősen elcsendesedtek. “...csak egyetlen halk tremoló hallatszik még – nevezzük így -, a poszt-neoavantgárd elvékonyodó működése. Ez a halk tremoló azonban kétségessé teszi, hogy valóban vége van-e a zenedarabnak”.

ÉLŐ ARCHÍVUM (LIVING ARCHIVE) – MOME KIKI 2026 // editory
február 19-től március 4-ig
Kiállító művészek: Bagossy Bálint, Czeglédi Mátyás, Ilef Toukebri, Parlagi Róza, Rita da Cruz, Szarka Dániel Bálint, Svarcz Enikő, Vass Krisztina
Szervezők és kurátorok: Kiss-Nagy Kamilla, Rózsa Renáta, Szigedi Sára, Terjék Borbála, Varga Szofi

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Art and Design Management szakos hallgatói harmadik éve rendezik meg a MOME KIKI-t, azaz Kipakolás Kiállítást, melynek küldetése, hogy bemutatkozási lehetőséget teremtsen a MOME angol nyelvű mesterképzésein (Animation, Design, Designer-Maker, Interaction Design, Photography MA) tanuló hallgatóknak. A tavalyi sikeres városi debütálást követően a kiállítás idén az editory rózsaszín padlós kiállítóterébe költözik, nagyobb láthatóságot biztosítva ezzel a féléves munkákból válogatott alkotásoknak. 
Az idei KIKI középpontjában a test áll, mint a tapasztalás és az emlékezés elsődleges helyszíne. A művek a testhez kötődő ösztönöket, mozgásokat, kényszereket és érzelmi lenyomatokat jelenítik meg személyes történeteken keresztül, amelyek egymás mellé rendeződve közös tapasztalatokat rajzolnak ki. A kiállítás arra keresi a választ, miként válhat a test nem csupán hordozóvá, hanem aktív értelmező felületté – egy élő archívummá.

(NEM) EVILÁGI LÉNYEK // Kastner Kommunity
március 1-ig
Kiállító művészek: Balog Krisztián, Csorba Réka, Dankó Boglárka
Kurátor: Tánczos Korinna, Papp Virág

Az ember ősidők óta úgy próbál magyarázatot adni az őt körülvevő világra, hogy testtel ruházza fel a megfoghatatlant, anyagba önti vágyait és szorongásait. Nincs ez másképp napjainkban sem, egy olyan világban, ahol a magukat kikezdhetetlennek hirdető rendszerek felbomlóban vannak, a hatalmi dinamikák pedig egyre abszurdabbá válnak. A Kastner Kommunity legújabb kiállításán a fehér falakra mítikus, túlvilági teremtmények költöztek. Ezeket a lényeket három fiatal, Z generációs alkotó hívta életre, akik a magánmitológia teremtés helyett túlélési mechanizmusokat kutatnak és a mindennapok árnyaival igyekeznek megbirkózni.
Balog Krisztián képein felcserélődtek a szerepek, a nyúl és bika alternatív hatalmi hierarchiáját figyelhetjük meg. Dankó Boglárka hímzéssel, gyöngyökkel és szőrmével borított hibrid lényei az ember dominanciáját kérdőjelezik meg, míg Csorba Réka festményein az esendő ember látható, aki legtöbbször egy felsőbb hatalomnak van kiszolgáltatva.

Magyari Zsuzsi: inner stem // am projects
április 1-ig
Kurátor: Koczkás Marcella

Magyari Zsuzsi kerteket teremt, olyanokat, amelyekben jelentésrétegek rakódnak egymásra, ahol minden egyes virág szerves kapcsolatban áll egymással. Ezek az alkotások azonban nem elsősorban a hagyományos természeti relációkat jelenítik meg; a növényzet itt egyfajta kommunikációs formaként van jelen. A növények törékenysége olyan érzelmeket közvetítenek, amelyeket szavakkal gyakran nem vagyunk képesek kifejezni.
A kert – természetéből adódóan – egyszerre zárt és nyitott egység, akárcsak a belső lelki világok, érzelmi struktúrák. Ezek a terek maguk döntik el, hogy mennyit tárnak fel titkaikból a látogatók előtt. Az idegen is hatással lehet az asszociatív belső udvarokra, nevelheti, gondozhatja vagy akár el is tiporhatja virágait – ilyenkor a világ bezár az átutazó előtt, és gyógyítani kezdi önmagát.
A művész a floriográfia segítségével kódolt üzeneteket közvetít érzékeny, megtartó és gondoskodó kertjében. Ezek azonban nem egyértelmű válaszok, sokkal inkább érzelmi olvasatok, amelyeket a befogadó egy mélyebb, személyes kapcsolódás során fejthet meg. Ez az érzelmi sűrítettség páratlan kapcsolódást teremt a művész és néző között, Magyari belső kertjének megmutatásával felvállalja sebezhetőségét, és éppen ebből a kitárulkozásból meríti alkotói erejét.