Ez a hagyomány annyiban mindig is jelenvaló, hogy nem lehet tőle szabadulni, alkotóként sem lehet elmenni mellette. Egy művész, bármit is csináljon, mindig valamilyen viszonyrendszerben áll a múlt örökségével: továbbírja, átírja, felülírja, de nem tud független lenni tőle. A Q Contemporary Mediating Time and Charm kiállítása tudatosan rájátszik erre a viszonyrendszerre, direkt módon kapcsolja össze egymással a múltat a jelennel, a történelmi és kortárs alkotásokat, érzékenyen megmutatva, hogy a hagyományhoz való kapcsolódásunk sokféle és árnyalt lehet, és, hogy hogy az elfogadás és totális szembenállás dualista logikáján túl is érdemes gondolkodni.
A kiállítás kurátora, Zsikla Mónika hat kortárs női alkotót kért fel, hogy válasszanak egy olyan művet vagy tárgyat a fraknói Esterházy-vár wunderkammerjéből, amelyhez valamilyen módon tudnak viszonyulni és műtárgyakat létrehozni. Nem parafrázisok születtek tehát, hanem reflexiók, amelyek élénk párbeszédet folytatnak a múlt alkotásaival, a kibontakozó dialógusok pedig ritka és érdekes együttállásokat mutatnak fel.
Keresztes Zsófia Cranach Judit Holofernész fejével képének másolatát választotta, azt a kompozíciót, amelyen Judit a már levágott fejjel pózol: túl van a csábításon és a gyilkosságon, kipirult arcán különös nyugalom érhető tetten. Keresztes e mű köré két grandiózus paravánpárost alkotott meg, amelyek talapzatán fekete leplek feszülnek. Az egyik textilen hatalmas lyuk látható, a másik sértetlen, ami a néző és a Cranach-másolat viszonyát hozza játékba. A teljes paraván elrejti a szemünk elől a jelenet brutalitását és erotikus vonatkozásait, míg a másik esetben a néző tulajdonképpen voyeurré válik, aki beles egy olyan történetbe, amelynek nem válthatna a részesévé.
A voyeur tekintetre játszik rá Nyíri Orsolya is az egyik festményén, amelynek ihletője Albert Christoph Dies festő egyik tájképe. A választás izgalmát adja, hogy a kortárs festő pusztán a kompozíciós megoldásokat emeli át a saját művére, amelyben aztán Artemisz életének egy jelenetét festi meg. Nyíri minket tesz az istennőt megleső Aktaion vadász szerepébe, így a művet nézve a leskelődő férfitekintet birtokosává válunk. Nyíri hasonlóan vad és expresszív erővel megfestett kompozícióján Artemisz vadászszenvedélyére reflektál, és egy tisztelettel megölt, szépen meghaló állatot ábrázol. Ez a mű reflektál az istennő személyiségének ambivalens voltára: egyszerre volt vad és zabolázatlan, ugyanakkor a vadak gondozása és védelmezése is a principíumai közé tartozott. A mű mellett szereplő két pisztolypár az istennő arcának kettősségére reflektál.
Az elrejtés – megmutatás dialektikája nemcsak Keresztes művében van jelen, de Antalka Zsófia érzékeny, függönyre emlékeztető munkáiban is. Az üveggyöngyökből megalkotott alkotásai a női lét finomságait jelképezik. Az általa választott mű a Vénusz tükörrel című festmény, amelyen az istennő fedetlen keblekkel szerepel ugyan, ám az egyik mellét a kezével eltakarja. Vénusz így lesz egyszerre a szemérmes lány és a buja nő megtestesítője, az ártatlan szépség és a termékeny anyaság szimbóluma. Antalka gyöngyfüggönye gabonamotívumai, valamint a karnis mellformája is a termékenységet szimbolizálja, míg a mű lágysága, valamint függönyszerűsége a szemérmességet jelképezi.
Kortmann Járay Katalin reflexiója maga is egy wunderkammer, egy totális installáció, amelynek központi eleme egy démoni jelleget öltő emberi figura, ami egy cirkuszi ketrechez hasonló szerkezetbe van bezárva. Az általa választott tárgy egy grandiózus könyv, amelyben hosszú tanulmányok az indiánok ördögi mivoltát részletezik kultúrájukat kapcsolatba hozva a kannibalizmussal, a sátánkultusszal és a bűnös meztelenséggel. Kortmann Járay démonikus víziót ábrázol, amelyben a kisebb polimer szobrok lidércszerű benyomásokat idéznek meg. Egy olyan fikciót ábrázol, ami elborzaszt, félelmet kelt és fokozza az egzotikus érzeteket.
Az egzotikumhoz közelít a Káldi Katalin által választott tárgyak egyike is, ami egy úgynevezett bezoár: e bélsárból eredeztethető, részlegesen emésztett anyagok szoros összepréseléséből keletkező konglomerátumnak még a 20. század elején is gyógyító erőt tulajonítottak. Amulletként vagy talizmánként tekintettek rá. Káldi a bezoár formáját ismételve hozza létre a maga golyóbisát, valamint egy golyókat ábrázoló festményt, ezzel is jelezve, hogy a wunderkammerben sokféle típusú tárgy elfér egymás mellett a természet alkotta kincsektől kezdve egészen a művészi alkotásokig.
Kádár Emese saját alkotói praxisához passzoló tárgyakat választott a kuriózum-kabinetből: az alkotó szőtteseiben és más műveiben az elmúlással foglalkozik és azzal, hogy a kortárs kultúrában mit kezdünk a gyásszal. Kádár nagyon izgalmasan komponálja saját műveit tartalmazó installációjába azt a 17. századi nyíllövő fegyvert, ami nemcsak szorosan kapcsolódik a halál gondolatához, de feszültséget visz az installációba. Míg Kádár munkái önmagukban az elmúlás és az emlékezet lírai vonulatát és lassúságát hangsúlyozzák, addig a nyilak az elmúlás drámaiságát és a halál által kiváltott érzelmi intenzitást szimbolizálják.
AZ ÖSSZES KÉP: Részlet a Mediating Charm and Time kiállításból, Q Contemporary, Budapest, 2023.
© a művészek és a Q Contemporary jóvoltából. Fotók: Regős BenedekEz a kiállítás amiatt izgalmas, mert megmutatja, hogy milyen árnyalatan és változatosan képes egy kortárs alkotó reflektálni a mögötte húzódó történelmi hagyományra. A kiállító alkotók olykor organikusan kapcsolódnak a múlthoz, máskor pozíciójuk inkább szembehelyezkedő, ugyanakkor képesek árnyalni, sőt: módosítani, gazdagítani egy történelmi tárgy olvasatát, valamint saját alkotói praxisukra is más aspektusból rátekinteni egy múltbeli dolog hatására.
