Ezek a motívumok elsőre akár dekoratív elemeknek is tűnhetnek, Hul festészeti gondolkodása azonban jóval túlmutat a puszta esztétikumon. A művek olyan természetközeli tapasztalatot sűrítenek magukba, amely egyszerre bőséges, mégis invazív és túláradó. AZ ÖSSZES KÉP: Részletek Edyta Hul kiállításának megnyitójáról. Platán Galéria, Lengyel Intézet, 2025. Budapest
Hul festészete következetesen elfordul az emberközpontú ábrázolástól. Nem szereplőket látunk, hanem azt a sűrű, szövetszerű környezetet, amely mindannyiunk körül jelen van, mégis gyakran észrevétlen marad. Hul épp ezeket a háttérben maradó, sokszor díszítőnek vélt részleteket emeli fókuszba, miközben a képek ritmusa és szenzualitása a természethez fűződő viszonyunkat is átírja. A hullámzó levelek, indák és hártyaszerű növényi alakzatok egy sűrű, szinte víz alatti erdő érzetét keltik, ahol minden forma egyszerre terjed, egymást kiszorítva növekszik.
A rétegzettség alapvető szerepet játszik Hul képi gondolkodásában. A felületek egymásra épülnek, egymást megszűrik, időnként teljesen összemosódnak. Előtér és háttér nem válik el egymástól, így a tekintet számára nincs semmifél nyugvópont, a szemünk folyamatosan vándorol az egyes formák között. A festmények sűrűsége lenyűgöz: a formák körülvesznek, befednek, és egy idő után a néző elveszíti a térérzékelés hagyományos kapaszkodóit. A képek dzsungelszerű sűrűsége egyszerre vonzó és nyugtalanító; a növekedés szépsége és a túlburjánzás fenyegető jelleg egyszerre érvényesül.
Ez a burjánzó dinamika adja a művek sajátos feszültségét. A növekedés egyszerre szépség és veszély; vonz, ugyanakkor félelmet ébreszt. Hul világában a természet nem idilli háttér, hanem öntörvényű rendszer, amelynek saját ritmusa van: minden részlet reagál a másikra, minden réteg befolyásolja a következőt. A burjánzás nem pusztán bőséget jelent, hanem terjedést, elborítást és olykor mérgezést is – a természet túláradó, megzabolázhatatlan logikáját.
A rétegzettség Hul eszköztárának egyik legizgalmasabb vonása. A különböző méretű, ismétlődő gesztusok egymásra épülő felületei között nincsenek kiemelt hangsúlyok: minden réteg egyformán része a képi egésznek. A felületek hol fénylenek, mintha belülről világítanának, hol mattabbak és sűrűbbek. A finom karikák, szálak, hártyák arra utalnak, hogy Hul nem a növények külső formáját követi, hanem azok belső ritmusát próbálja megérteni. A képek emiatt nemcsak természeti, hanem pszichés tájak is.
Ebben a hierarchiát nélkülöző közegben a természet megfigyelése is új értelmet kap. A képek arra ösztönöznek, hogy átadjuk magunkat ennek a másféle tértapasztalatnak, amelynek megvan a saját szabályrendszere és ritmusa. Hul vásznai nem megmutatnak, hanem körülvesznek. A növényi elemek nem háttérként működnek, hanem a tér építőköveiként: a festményekben valóban „tér keletkezik”, amelybe a néző belehelyezkedik.
A Poisonality cím kettős jelentést hordoz: a növényi szépség tisztasága és az invazív terjedés finom fenyegetése egyszerre jelenik meg. A formák puhák és líraiak, ugyanakkor túlnőnek saját medrükön és szinte elárasztják a kompozíciót. A néző szinte érzi, ahogy minden irányból élet hatol előre – mintha a természet határai kitágulnának, és a szépség maga válna túlélési stratégiává.
Mindez kapcsolódik a romantika fenségesség-élményéhez is, csak nem grandiózus hegyvidéki tájakban, hanem sokkal intimebb léptékben. A romantikus festők a természet túláradó erejét mutatták meg; Hul ugyanezt teszi, csak mikroszkopikus méretben. A néző egyszerre érzi saját kicsinységét és a növényi formák intenzív jelenlétét. Ez a "mikro-fenségesség" adja a művek különös hangulatát.
A Poisonality tehát nem pusztán a növényekről szól. Sokkal inkább arról, hogy a terjedés sokszor nem puszta esztétikum, hanem mérgező, invazív folyamat. Hul festményei elbizonytalanítják a fókuszt, és arra hívnak, hogy ne egyetlen részletet keressünk, hanem engedjük, hogy a növényzet ránk telepedjen és magába szippantson.
Edyta Hul varsói festőművész képei első pillantásra egy érzéki, szenzuális, túláradó világba vezetnek, ahol organikus motívumok és növényi formák kerülnek előtérbe.
