Túlcsordultunk, ez van. Annyira tömény és gejl lett az a világ, amiben élünk, hogy szinte lehetetlen benne megtalálni saját magunkat vagy azt, ami igazán fontos. A mindenhonnan áramló ingerek bekebeleznek, invazív módon a magukévá tesznek, mi pedig szinte belefulladunk a hamisságukba, miközben egyre távolabb kerülünk a valódi világtól. Az instant mosolyok, a kattanó vakuk és a folytonos tündöklés teljesen összezavar minket, az állandó parádézás pedig kioltja belőlünk a lelket. Németh Dávid legújabb festményei a túlfogyasztás és a túlingerlés okozta káoszról tudósítanak, de nem csupán lefestik a zűrzavart, hanem megidéznek egy olyan pszichedelikus víziót, amelyben a szétesés és az össze nem illés válnak elemi tapasztalattá.
Destruált portrékat látunk a Horizont Galéria falain, amelyek már csak nyomokban tartalmazzák az emberit. Szétesettségük olyan mértéket öltött, ami fenyegetőnek, olykor szinte lidércesnek hat. Ezek a karakterek a világ torzságára és fragmentáltságára irányítják a figyelmet, arra, hogy a kint uralkodó káosz mostanra már az embert is felzabálja. Már nem tudjuk, hogy hol kezdődünk és meddig tartunk.
Németh képein összemosódnak és megsokszorozódnak a figurák részei, elfolynak és bizonytalanná válnak a körvonalak, a tekintetek eltűnnek, és nem marad más csak a torz vigyor, amelyről nem lehet pontosan eldönteni, hogy mosoly vagy vicsor, a hamisságukat azonban szinte tapintani lehet. Bestiálisak, így rávilágítanak az ember elállatiasodására is, az önzésére, agresszivitására, arról, hogy az individuum minden működése Egoharc, hogy mindent erőből akar megoldani, miközben az elnyomó, kizsákmányoló működések ő magát is szétroncsolják…
A Parade az aktuális létállapot zavarait tárja elénk, azt a torz és fragmentált világot, amelynek groteszkségéhez szinte már teljesen adaptálódtunk. Németh zsenialitása pedig abban áll, hogy ezt a fejetlenséget egészen elképesztő festőiséggel képes megragadni: a puhán felfújt formák, a popos hangulatú színvilág oldja a mondanivaló súlyosságát. Olyan, mintha a kompozíciók telibe röhögnének minket, hogy lám, idáig fajultunk, miközben Németh képeinek érzékisége mégiscsak gyönyört kínálnak a szemnek.
Németh, ahogy tőle már megszokhattuk, most is különféle képi elemeket és vizuális minőségeket ütköztet egymásnak, egyfajta vizuális pankráció zajlik a mű terén belül, ami erősen maszkulin érzeteket kelt. A színfoltok és textúrák olykor annyira sűrű szövetet alkotnak, hogy az egyes minőségek interakcióba lépnek egymással, megpróbálják leuralni a másikat, miközben egymásba oldódásuk során módosítják korábbi jelentésüket is. Ugyanakkor a fluid, képlékenynek ható, plasztikus hatású formái lágyítják a kép terén belül megjelenő konfrontáció erejét és energiáját, azokat női minőségekkel gazdagítják. Befogadóként egyszerre érzékeljük a disszonancia durvaságát és nyersességét, ugyanakkor a formai lágyság, valamint az érzéki rétegzettség és a festői minőségek egymás mellett szerepeltetése zsigerileg hat ránk.
Németh festészete a bahtyini értelemben vett groteszk mezsgyéjén táncol, hiszen amit Bahtyin a karneválelméletében mond, hogy a groteszk szorosan kapcsolódik a testhez, időlegesen felszámolja annak határait, az Németh kompozícióira is igaz. „A groteszk realizmusban a test még nem vált egészen egyéni testté, még nem választják el merev határok a külvilágtól. Az anyagi-testi elv hordozója nem elkülönült biológiai egyed, nem is az egoisztikus polgári individuum, hanem a nép, méghozzá a fejlődése során állandóan növekedő és megújuló nép.”. Németh képei groteszkek, mert nem ismerik a határokat, épp ezért felszabadítók, hiszen nincs bennük végesség. Minden viszonylagos és minden anyagi-testi, „nevetve tagadó”.
AZ ÖSSZES KÉP: Részletek Németh Dávid Parade című kiállításáról. Horizont Galéria, Budapest, 2025.
© a művész és a Horizont Galéria jóvoltából. Fotó: Biró DávidAz alkotó formavilágának zsigeri puhasága, folyóssága vonzó, ugyanakkor mégis viszolygást szül, disszonánsan hatnak a néző számára, mivel az ismerősség–idegenség határán billegnek. Taszító és vágykeltő, tapintanánk, de közben viszolygunk, hiszen ezek az érzéki felületek, a sima, fényes felületű, gömbszerű, plasztikus formák organikus, már-már erotizáló hatást keltenek, ugyanakkor érzékien vegetális vagy animális jellegük folytán az emésztéssel, inkubációval, metaformózissal kapcsolatos biológiai folyamatokra is utalnak.
Németh képein túladagolja az ingereket, az általa kínált retinális gyönyör túltelíti a nézőt, miközben ráébreszti arra is, hogy tulajdonképpen ez az a közeg, amiben élünk.
Az alkotó új képein a digitális és hagyományos festészeti technikák ötvözésével jeleníti meg "parádés" világunk szimbólumait, mintha Dumbo pszichedelikus szemüvegén keresztül néznénk őket. A festmények parádézni hívnak egy olyan világba, ahol minden kicsit túl van, ahol minden egyszerre káosz és katarzis, süllyedés és emelkedés, egy hatalmas rózsaszín vattacukor, amibe épp belefulladni készülünk.
A kiállítás július 9-ig látogatható a Horizont Galériában.
