Artkartell - Telling Stories

AZ ÖSSZES KÉP: Részletek a Telling Stories c. csoportos kiállításból, Deák Erika Galéria, 2025.

A kiállítás a személyes történetmesélés kortárs alternatíváival foglalkozik. Különböző megközelítésekben vizsgálja azt, hogyan reflektálhat ma egy műalkotás a társadalmi és kulturális jelenségekre, releváns lehet-e még a személyes történet, létezhet-e egyetemes igazság, tudás és megértés a totális disszonancia és az egymástól egyre távolodó buborékok világában.
A kiállított művek olyan, ma mindenkit érintő dilemmákra keresnek választ, mint a tudás és a kultúra változó szerepe, az eddig ismert valóság totális átalakulása, a klímaszorongás, a tömegmédia mindent meghatározó jelenléte és a művészet szerepe ebben a káoszban, miközben a privát lét időtlen, személyes kérdéseit is feszegetik. A kiállított művek jelentős részén fontos szerepet kap a szöveg, egy a kép szövetéhez pontosan illeszkedő mondat vagy szó. A szöveg, a leírt és röviden megfogalmazott üzenet ezeken a munkákon nem pusztán vizuális elemként, de fontos üzenetként is funkcionál, mintegy támpontokat adva az azokat értelmező nézőknek.
Benczúr Emese (sz. 1969, Budapest) művészete társadalmi és kulturális jelenségekre reflektál, ahol a szövegek, az anyaghasználat és a többi vizuális elem, szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Rövid, szlogenszerű kijelentései a világ sajátos értelmezési kísérletei, lehetőségei. A Try to Stay Sensitive című papírkonfettiből varrt gigantikus műve egyrészt a női munkavégzés monoton valóságára reflektál, másrészt a tömegmédia eszköztárát újra gondolva fogalmazza meg kritikus üzenetét. Erményi Mátyás (sz. 1992, Budapest) a lokális vizuális emlékezetre, valamint a rajzfilmek és a pop kultúra hagyományaira építi sajátos világát. A kollektív és a személyes tapasztalat krónikásaként különböző tereket és idősíkokat ötvöz munkáiban, a Pangea Super Society című festményén egy fiktív kontinens létezését álltja párhuzamban a könyv, vagyis a valóságos tudás és az ideális múlt elvesztésének fájdalmas tényével. Gáldi Vinkó Andi (sz. 1982, Budapest) emblematikus fotói az anyaság és a nőiesség személyes élményeinek vizuális analógiái. Munkái tabukat döngetnek és párbeszédre hívnak, játékosan, humorral, ugyanakkor komoly társadalmi kérdéseket feszegetve. Fucking lost című fotója a globális klímaválság miatt érzett saját szorongásaira reflektál, nyers megfogalmazása a jövő generációk felé irányuló személyes és kollektív lelkiismeret-furdalás leképezése. Gresa Márton (sz. 1993) festményei a digitális technológia, a pop- és tömegkultúra, valamint a fogyasztói társadalom aktualitásaira reflektálnak, munkái egyszerre idézik a hagyományos és a digitális képek világát. Fake Fact Hole című festménye egy sajátos társadalomkritika, ahol a közösségi média mechanizmusát, a fake news jelenségét és a tények konstruálásának kérdéseit vizsgálja. Hecker Péter (sz. 1963, Budapest) jellegzetes, karizmatikus művészete kimondottan szórakoztató és sajátosan humoros, de társadalmi és politikai vonatkozásai, valamint kritikai éle miatt legalább annyira szatirikus és komoly. Számos festményének főszereplője maga a művészet, mint az I love this painting címűnek is, ahol a művész egy abszurd, már-már dadaista festői gesztussal deklarálja álláspontját. Imreh Sándor (sz. 1978, Debrecen) munkái a kortárs vizuális kultúra és az underground street art világát ötvözik. Művészete a lokális kulturális jelenségek, a városi létezés, a popkultúra és a szubkultúrák analitikus megfigyeléseinek lenyomata. Szociográfiai indíttatású, valósághű rajzain az intellektuális humor és a rendszerkritika találkozik, a Buffer on Blaha című rajzát nézve szinte lepereg előttünk a Blaha Lujza tér közismert villamosmegállójának valamennyi története. Pakosz Anna (sz. 1991, Budapest) művészete az intuícióra, saját élete aktuális pillanatainak a leképezésére épül. Legújabb történetei nyersek, impulzívak és expresszívek, ahol a színek, az alakok és a leírt gondolatfoszlányok a tudat spontán megjelenítései. A Take 4 című festménye nagyvonalú ecsetvonásokkal, érzelmes színekkel és felülrajzolásokkal, a figuratív és absztrakt elemek pontos keveredésében validálja a szubjektív történetmesélés legitimitását. Pap Gábor (sz. 1991, Szentes) festményei az expresszív önkifejezés manifesztációi. A személyes fájdalom, az önpusztítás és a saját társadalmi helyzetének állapotaira reflektáló nagyvonalú művei a spontaneitás, a kísérletezés, az egy adott és megélt pillanat megjelenítései. Szokatlanul formázott vásznain félbehagyott történetek, emlékfoszlányok, jelek és formák egymás mellé rendelése okoz különös feszültséget, mint az Örökbarát című munkáján is. A négyzetekkel és más geometrikus elemekkel részekre tagolt festményét akár egy több kijelentésből összerakott, pontosan fogalmazott összetett mondatként is értelmezhetünk. Rohrböck Dániel (sz. 1997, Budapest) festményein a figuratív és nonfiguratív elemek egymás mellé helyezésével, a graffitik és az avantgárd művészet hagyományainak ütköztetésével és a különböző anyagminőségek keveredésével hoz létre izgalmas, személyes történeteket. A szövegfoszlányok és a japán képregények világát idéző vizuális és tipografikus elemek feszültsége a városi lét lüktetését idézi. A Ripped NO 38. című festménye vibráló dinamikájával az el- és feltűnés jelenségét kutatja, és mint azt összes többi kiállított mű, egyfajta spontán nyomozást, a hiányzó vagy elrejtett részletek megfejtésének izgalmát, egy saját történet létrehozásának lehetőségét kínálja fel nézőinek.

Telling Stories

Dominancia-központ újratöltve: 16 válasz Reigl gesztusára