In Da Studio 4. – Metzing Eszter

Zsigeriség, érintés, csápok, szövetszerűség, szenzualitás.

Alig egy hónapja zárt a The skin sees when the eyes touch című kiállítása az INDA Galériában, amelynek három tere jellegében is nagyon különböző volt, előrehaladva a néző egyre erősebben bevonódott, egyre intenzívebben hatottak rá a műtárgyak, és míg az első terem white cube-ként funkcionált, az egyes műtárgyakon volt a fókusz, addig a belső terem egy totális installációvá duzzadt, úgy érezhettük, mintha egy barlangba/méhbe/gyomorba kerülve a szerves részeivé válnánk az ottani környezetnek. Komplex és átgondolt kiállítás volt ez, ami Metzing alkotó praxisát izgalmasan árnyalta, gazdagította, miközben az anyaghasználatában is újdonságot hozott.


A latex már korábban is megjelent nálad, de üveggel először most kezdtél el foglalkozni, igaz? – kérdezem, ő bólint, majd mesélni kezdi, hogy bár a Képzőn képgrafika szakon végzett, a diplomamunkája óta izgatja a textillel való munka, valamint a térbe való kilépés. „A szövetszerűség izgatott, ami mentén az emberi testet és a műtárgyat párhuzamba lehet állítani, valamint a vizualitás mellett a haptikusság fogalmát is be lehet emelni.”

„Mindig is fontos volt
az anyag spontán alakulása, az alkotás számomra a matériával való párbeszédet is jelenti. Így jelent meg a latex is a praxisomba, ami egy organikus anyag, ami maga is formálódik, alakul, miközben kézzel varrom vagy éppen töltöm. Olykor engem is meglep, hogyan alakulnak ki a formáim. És az üveg esetében is hasonló a helyzet: borosszilikát üveggel dolgozom, aminek a kezem alatt azonnal alakulnak a formái, miközben figyelnem kell a határaira is, hogy ne keletkezzen benne túl nagy feszültség. Sikerült kitalálnom azt is, hogy a textil- és üvegformákat hogyan lehet összeilleszteni, így jöttek létre ezek a csápos, tekergő formájú munkáim”.

Ellentétes érzéseket kelt ez a két anyag, mutatok rá, a latex puha, meleg, ismerős, az üveg fényes, rideg, sima, azonban az ambivalencia-érzet nemcsak a művek anyagiságában, hanem vizualitásában is jelen van. A csápok egyszerre ermlékeztetnek életet adó gyökereknek, az asszociációs mezőnkbe a gazdagodás, növekedés, terjedés fogalmai hívódnak be, egy másik pillanatban ezek a formák azonban a burjánzás, élősködés, bomlás, ragadozás hangulatait is kiváltják. Invazívnak hatnak
A csápok egyszerre ismerősek, mégis alienszerűek, testszerűek, zsigeriek, bélszerűek, amelyek egyszerre a sajátjaim, mégis undort és viszolygást szülnek. Vonzanak és taszítanak, akarom őket fogdosni, miközben kicsit irtózom is tőlük. „Milyen érdekes, hogy annyira nem vagyunk testtudatosak, hogy nem vagy csak minimálisan érzékeljük a belső szerveinket, vagy nem vagyunk tudatában, ahogy a vér folyik bennünk. Éppen ezért tudunk undorodni vagy idegenként tekinteni a zsigeri dolgokra vagy a testnedveinkre és az azok érzetét felkeltő dolgokra, jelenségekre”. 

Metzing szobrai egyszerre idéznek meg női szerveket és növényi részeket, hatnak képződménynek és lényeknek, szenzualitásuk pedig annyira jelenvaló, hogy a beszélgetésünk egy pontján meg is jegyzem, hogy a befogadás az agyam helyett a gyomromban zajlik. „A továbbiakban szeretnék majd mélyebben foglalkozni azzal, hogy az észlelés csatornáin keresztül milyen piszchológiai folyamatokat ébreszt vagy kelt életre az ember-anyag őskapcsolata”. Metzing hangsúlyozza, hogy fontos számára  a képi megfogalmazás, a vizualitás, valamint a pszichológiai háttértartalom, mégis azt szeretné leginkább, ha a befogadó zsigerileg tudjon kapcsolódni a műveivel. A legutóbbi kiállításon erre még inkább ráerősítettek a  fények, az árnyékok aktivizálása, valamint a hangok.

A belső tér anyaméhszerű hatást keltett, miközben nagyon izgalmas volt az is, hogy készültek olyan hibrid műtárgyak, amelyek funcionálisan is működtek, hiszen rájuk lehetett ülni, ami még inkább az installáció részévé tette a befogadót. És bár ez a tér megnyugtató, otthonos érzeteket keltett, Metzing praxisától a művészet darkosabb oldala sem idegen. A kiállításon megjelent önarckép például rejtőzködő, félelmet keltő, boszorkányszerű lény volt, de Metzing korábbi művei között is láttunk már olyan figurákat, amelyek borzongást szültek. Számomra ez a fajta sötétség luciferi, a fényhozó értelmében, ami nélkül nem jöhet létre az Egység.

Az is nagyon érdekes, hogy bár Metzing az utóbbi időben szobrokat alkot, a rajz és a képi ábrázolás sem tűnt el teljesen nála. „A tollrajz biztosan még képgrafikai örökség”, magyarázza, majd hozzáteszi azt is, hogy bár egy idő után formailag erősen elmozdult az absztrakt irányba, mégis: ezek a formák továbbra is figuratív asszociációkat keltenek, levélmotívumok, női szervek képei idéződnek meg. A motívumok érzékenyen oszcillálnak a grafikus és festői jelleg között is, mutatok rá, majd megegyezünk abban is, hogy legyen szó akár a szobrokról, akár a rájuk kerülő ábrázolásokról, mindegyikben megjelenik egyfajta fluidáló mozgás is.

AZ ÖSSZES KÉP: Részletek Metzing Eszter műterméből és műveiből, aqb, 2024. 

© a művész és az INDA Galéria jóvoltából. Fotó: Neogrády-Kiss Barnabás

Az áramló, örvénylő mozgás, a folytonos alakulás a felhasznált anyagoknak is sajátjai, ahogy a formákban is jelen van ez az érzet. Metzing tervei között szerepel, hogy a mozgást még inkább beemelje a műtárgyakba, de célja az is, hogy egyre jobban feloldja  a műtárgy és ember közötti határokat, hogy a két entitás interakciója még intenzívebb legyen, a szenzualitás pedig még erősebben megjelenjen.

— Kocsis Katica

2024. máj. 29., szerda 11:58
ajánló

Szabó Eszter: Igazítás

Szabó Eszter: Igazítás // INDA Galéria

támogatók