Ai Weiwei 2007 óta használja a LEGO-t a művészeti praxisában, mint mondja, a kockák sokoldalúságának és hozzáférhetőségének köszönhetően játékos, közérthető és könnyen befogadható, mégis kritikus hangvételű műveket tud létrehozni. A LEGO használata önmagában is sokféle kérdést felvet az eredeti és a másolat tematikáját illetően, izgalmasan reflektál Walter Benjamin sokszorosíthatósságal kapcsolatos gondolataira, ugyanakkor Ai Weiwei a fogyasztói társadalom és a tömegtermelés ambivalenciáira is rávilágít.
A mostani kiállításon művészettörténeti parafrázisokat látunk tőle, kilenc interpretációt, amelyek együttesen a kánon és a műalkotások érvényességére vagy éppen hiábavalóságára emlékeztetik a nézőt. Ai Weiwei, azzal, hogy LEGO-ból kirakja a világtörténelem legismertebb műveit, tulajdonképpen azt is állítja, hogy ezek az alkotások olyanannyira beégtek a tudatunkba és váltak a fogyasztói kultúra részévé, hogy már egyáltalán nem rendülünk meg Monet Tavirózsák festménye vagy Leonardo Utolsó vacsorája láttán. Sőt: azáltal, hogy Ai Weiwei azonos méretű kockákból újraalkotja ezeket a műveket, mintegy rámutat arra is, hogy hasonló hatást lehet kiváltani akkor is, ha az eredeti művek más médiumban vagy funkcióban (például táskára vagy sálra nyomtatva) jelennek meg. Sőt: jelen esetben a művész kreativitása, ötletessége, valamint a művekben rejlő játékosság sokkal erősebb hatást vált ki, mint maga a konkrét ábrázolás.
Ai Weiwei LEGO-ból készült munkái azonban amiatt is izgalmasak, mert érzékenyen kötik össze egymással a művészettörténetet a kortárs kultúrával, a múltat a jelennel mintegy rámutatva arra is, hogy mi a szerepük vagy feladatuk a műalkotásoknak (vagy egyáltalán: a képeknek) ebben a felgyorsult, átdigitaliztált világban. Kritikával illeti a nyugati művészettörténeti kánont, miközben a saját szerepét is megkérdőjelezi. A LEGO elemek használatával az eredeti műtárgyak pixelekre bomlanak, kvázi “csökken a felbontásuk”, ami az értékvesztés szimbólumaként is olvasható: a digitalitás és virtualitás térnyerésével a műtárgyakba vetett hit is csökken.
A mostani kiállítás a Know Thyself (Ismerd meg önmagad) címet viseli, ami az ókori görög Γνῶθι σαυτόν (gnōthi sauton) kifejezés értelmében olvasható: ismerd meg önmagad, tehát legyél tisztában az értékeiddel és a képességeiddel, tudjuk, hogy hol a helyünk a világban és legyünk tudatában a saját halandóságunknak. A tárlat címét adó mű eredetije a római San Gregorio kolostor ásatásakor előkerült mozaik, amelyen a görög kifejezés a csontváz képével kombinálva vanitas üzenetként értelmezhető: nézz hátra és ne feledd: halandó vagy, emlékezz a halálra. És tudd, hogy amit ma értéknek gondolunk, lehet, hogy semmit nem jelentenek majd a későbbi korok számára. Ai Weiwei átirata a múlt és a jelen összetett kapcsolódási pontjaira, ellentéteire és átfedéseire reflektál, miközben a LEGO szabályos, négyzetes elemei, a pixelek és az ókori mozaikok formája közötti analógiára is rámutat.
A Pollock in Black az absztrakt expresszionista művész One: Number 31, 1950 festményének átirata, ami egyrészt attól válik izgalmassá, hogy míg az eredeti mű teljesen intuitív módon született meg, vibráló és energetikus, szinte már kalligrafikus jellegű gesztusokból épül fel, addig Ai Weiwei parafrázisa egy pontosan megtervezett konstrukció, amelyben az ezerféle tónus egy bináris, fekete-fehér skálára redukálódik, még a háttér is egyetlen, homogén szürke felületté lesz a kínai művész képén.
Leonardo Utolsó vacsoráját három verzióban is láthatjuk, a freskó rongálódott, eltűnt részeit Ai Weiwei fehér, rózsaszín és zöld kockákkal pótolja, amelyek Andy Warhol szitáit is megidézik, ezáltal ez a hármas izgalmasan reflektál a művészet természetére, valamint a művészettörténeti kánon, a sokszorosíthatóság és a digitális interfészek kapcsolatára is.
A Mona Lisa portréját egy pixelizált gesztussal roncsolja, dekonstruálja, a hátteret folyadékcsorgást idéző felületekkel egészíti ki, amellyel egyrészt reflektál arra az esetre, amikor klímaaktivisták tortakrémet kentek szét a művet védő üveglapon, ugyanakkora művészet értékét és megbecsültségét is kérdéssé teszi.
A legintenzívebb hatást mégis az a Monet Tavirózsák-átirat váltja ki, amelynek három táblája a 650.000 elemével és 1.5 méteres hosszával Ai Weiwei eddigi leggrandiózusabb LEGO-műve, ami a jelenlegi installációban teljesen magába szippantja a nézőt. A figyelmes befogadó azonban észreveheti, hogy ez a mű nem pontosan imitálja az eredeti látványt, a kínai művész ugyanis árnyékokat helyezett el a kompozícióban, amelyek Monet impresszonista festményének idilljével szemben nyugtalanságot keltenek a nézőben, valamint idővel feltűnik a mű jobb oldalán egy fekete kapu, ami egy idegen világba nyló titkos átjárónak tűnik, veszélyt sejtet, fenyegetettséget kelt. Ai Weiwei elmondta, hogy ez a portál a Hszincsiang tartományban található földalatti vájat ajtaját ábrázolja, ahol ő és apja, Ai Qing az 1960-as években kényszerű száműzetésben éltek. „Világunk összetett és egy kiszámíthatatlan jövő felé halad, miközben folyamatosan az összeomlás fenyegeti. Éppen ezért még inkább fontossá vált, hogy az egyének saját nyelvet találjanak az önkifejezésre és arra, hogy megosszák egymással a tapasztalataikat a kihívásokkal teli körülmények között” – összegezte Ai Weiwei e mű lényegét. „Személyes narratíva nélkül a művészi szándék értelmetlenné válik." – tette hozzá.
AZ ÖSSZES KÉP: Részlet Ai Wei Wei kiállításából, Galerie Neugerriemschneider, Berlin, 2024.
A művész és a galéria jóvoltából.
