Úgy repkednek körülöttem a kérdőjelek,
mint Július Koller festményein,
és nem tudom nem elhessegetni magamtól
a nagy felismerést:
a konceptualizmusnak bealkonyult.
Csak akkor békéltem meg az élménnyel, mikor elolvastam Péter Rónai egyik képfeliratát: „E kép ma már elavult formanyelvét tekintve tárgytalan...” Minden meg van magyarázva. A szikár, aszketikus konceptualizmus túlélte magát, elfáradt, megcsömörlött, kiüresedett. Illetve maga a konceptuális művészet – beleértve a '70-es évek vállán álló posztkonceptuálisokat is –, köszöni szépen, jól van, virul, múzeumban parádézik, galériákban és katalógusokban ünnepelteti magát (a Ludwigbeli kiállítás is Wrocław és Prága után jött Budapestre), csak épp a közönség telítődött a zen-semmiségek minimalizmusával és a hűvös gondolatiság aszketizmusával.
Részlet a SIGNAL – Konceptuális és posztkonceptuális tendenciák a szlovák képzőművészetben című kiállításból, 2019, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum
© a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum jóvoltából, fotó: Glódi Balázs
Nincs tovább, beköszöntött a konceptualizmus alkonya, formanyelve elavult, tárgytalan – mormoltam magam elé, átértelmezve a szlovákiai Péter Rónai önironikusnak szánt, kinyomtatott feliratos festménykéjét, ami körül még két tucat hasonló poénkodik a műtárgyak hasztalan egzisztenciájával. Sőt, az egész terem tele van konceptuális feliratokkal, a vicces nevű T.D. monogramista szlovák nyelvű szavaival (falécekre festve), egy cirill betűs dadaista szőnyeggel, A4-es lapokkal és filctollal teleírt táblákkal. Nehezen megy az írások kibogozása, nem lehet habzsolni őket, nem csúsznak, szárazok, kaparják a torkot.
A nyitóteremben ott van a pohár víz.
Két változatban is.
Egyiket a szlovák koncept art bogaras remetéje, Július Koller prezentálta, még 1964-ben, elképesztő minimalizmussal, mindenféle klasszikus művészetet lenullázó Fluxus gesztussal. A másikat a jóval fiatalabb kolléga, Ján Mančuška tálalta fel, illetve – hogy pontosabbak legyünk – köpte bele egy szép tiszta pohárba, ráírva a peremére, hogy szájában pontosan ennyi vizet tud tárolni. Nem mondom, hogy gusztusom támadt felhajtani egyiket is, bár az ideák zen buddhista szerzetesekhez méltó tisztasága előtt meg kell hajtanom a fejemet. Körben a minimalistánál is minimalistább gesztusok: visszájukra fordított vásznak (nemzeti zászlókat idéző vakkerettel), asztalos szorítóval felfogatott, meghajló fehér műanyaglapok, betűs borítójú könyvek, egy összegyűrt csomagolópapír, majd a másik nagy szlovák neoavantgárd legenda, Stano Filko képgyilkos üres lapja Koncept – abszolút semmi felirattal 1967-ből. Több évtizednyi szofisztikált képrombolás, konceptuális kiüresedés. Zéró, nulla, semmi.
Részlet a SIGNAL – Konceptuális és posztkonceptuális tendenciák a szlovák képzőművészetben című kiállításból, 2019, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum
© a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum jóvoltából, fotó: Glódi BalázsBár kaparja a száraz torkot, mégis szembeötlő az a jólnevelt elegancia, ahogy a vendégkurátor egymás mellé rakosgatja a szlovák koncept művészet sztárjait és feltörekvő középgenerációs tehetségeit.
Analitikus filozófia, zen agytorna, Fluxus frivolság és koncept pötyögés. Ráadásul mindehhez társul még a (cseh)szlovák '70-es évek különös vonzalma az űrrepülés iránt, ami egyfajta írógéppapír előtti menekülőpálya volt a prágai tavasz sárba tiprása után. Kozmonauták, rakéták és repülő csészealjak. Engedelmesen végigolvasom Rudolf Sikora univerzum történetén elmélkedő koncept képversét, de közben úrrá lesz rajtam a csendes, nemes unalom. Még végig követem azt a fekete szalagot, amit Mančuška húzott keresztül a szobát imitáló kiállítótérben, kígyózó angol mondatban mesélve el, hogy miként jutott a helyiség egyik sarkából a másikba, miként a látogató is, olvasás közben – és ezen a ponton kiszakad belőlem egy nehéz sóhaj.
Úgy repkednek körülöttem a kérdőjelek, mint Július Koller festményein, és nem tudom nem elhessegetni magamtól a nagy felismerést: a konceptualizmusnak bealkonyult. Semmi más nem magyarázza ezt a fásult unalmat, amit a kiállított tárgyak kiváltanak. Ugyanis a bemutatott anyagra máskülönben nem lehet panasz, csupa híres kortárs klasszikus (Koller, Filko és Sikora mellett még Roman Ondak is van), igazi all stars válogatás, a fiatalabbak is jegyzett művészek, a tárgyak szellemesek és filozofikusak, a tálalás átgondolt és intelligens.
Öt éve még megnyaltuk volna utána mind a tíz ujjunkat!
De a művészettörténet kegyetlen kereke megint fordult egyet, és az előző másfél évtizedet meghatározó szikár konceptuális attitűd (és előzménye a fanyar '70-es évekbeli koncept art) mára megfáradt, formanyelve elavult, és hiába tartjuk sokra, be kell látni, hogy a friss kortárs vizuális ingereket ma másfelé kell keresni!
Részlet a SIGNAL – Konceptuális és posztkonceptuális tendenciák a szlovák képzőművészetben című kiállításból, 2019, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum
© a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum jóvoltából, fotó: Glódi Balázs
