Egy rakás festő vért izzad azért, hogy ilyen kiforrott és tökéletes arányú képeket gürcöljön össze. Szirtes János meg szinte félvállról, performanszok melléktermékeként és kétdimenziós kivetüléseként hozta létre teljes festői életművét, imponáló fölényességgel és profizmussal.
Szevasz! – mondja nekünk kedvesen az egyik festmény címe. (Felfröcskölt lila és piros pettyszőnyeg-alapon szeszélyesen beúszó fekete vonalak, illetve törött napszemüveg-darabkákat idéző talányos flekkek.) Üdv! – válaszol rá a párja, kifogástalan jókedvvel. (Aprófelhős rózsaszín alapra felhordott, gondosan maszkolt fekete kereszthullámok, és nagy oválisokkal feldobott, pirosan fodrozott álló gerendák.) Hi! – válaszolja a harmadik, kevéssel beljebb. (Megfolyatott, zöldellő függőleges mezőket keresztbe metsző fröcskölt-pirosas csíkok, majd két nagy délceg fekete kampó, mindennek a tetejére.)
Szirtes János: Üdv, 2010, akril, vászon, 100×120 cm
A Szirtes-képekben van valami megmagyarázhatatlan derű. Fröcsköltre mintázott felületek, hullámzást tettető sávok, aprómintás petymegmezők, rejtélyes fekete alakzatok. Semmi pop, semmi geg, semmi olcsó utalás; egyszerűen az embernek jókedve lesz ezektől az életvidám idomoktól és mintáktól, mintha egy napsütötte, illatos tavaszi mezőbe feledkezne bele.
Szirtes János: Fekvő kristály utótanulmány, 1998, vegyes technika, vászon, 140×150 cm
Pedig ez csak a felszín. Amilyen mindenre elszánt komolysággal képes Szirtes levezényelni egy dadaista ízű performanszot, olyan komolyan veszi a festészetet is. A dizájnos fekete kristályháló vagy a keresztbe el-elkent tusvonalak valójában egy szinte vízszintesen növő sivatagi fának állítanak emléket, ami, dacolva a kegyetlen időjárással, egész természetellenes irányba növekedett. (Szirtes az izraeli pusztákról hozta magával és emelte egzisztenciális ősmetaforává.) A fátyolos szénrajznak tűnő feketeség pedig a mennyezetről lelógatott vászonra rakódott kormos fáklyafüst, amibe Szirtes néha meztelen nőket nyomkod, hagyva, hogy a test negatív rajzolatot hagyjon maga után – mint Yves Klein festékbe forgatott aktjainak inverzei.
Szirtes János: Ayano, 1996, akril, vászon, 70×80 cm
A Várfok Galéria mostani válogatása átöleli az elmúlt három évtizedet, éppen csak érintve Szirtes pályakezdését, a turbulens újfestészeti '80-as éveket. Pedig ebből a világból érthető csak meg ez a különösen bódító, törzsi művészettel és személyes mitológiával telített művészet, ahol a kép nem ironikus kommentár, hanem önálló élettel felruházott létező. Külön organizmus, fizikai és szellemi kiterjedéssel. Nagy, erős és komoly. Benne áll az évezredeket számláló mitológiai időben, miközben csiklandozó módon kacsint ki hol a posztmodernre, hol az art brutre (sőt, az aboriginál művészetre), hol a graffitire, hol a kalligráfiára.
Szirtes János: Jó estét!, 2011, akril, vászon, 100×120 cm
