Jó régi művek,
aranyos új művek,
enyhén izzadságszagú válogatásban.
Gáldi Vinkó Andrea: Franky Berlin (Axel Tony: Les feux de l’amour)
© a Ludwig Múzeum jóvoltából
Épp arról beszéltem a napokban az underground plakátok egyik fő gyűjtőjével, hogy miért fonódott olyan erősen össze a '80-as években a zene és a képzőművészet Magyarországon. (A Tudósoktól a Trabantig.) Olyan válaszok körvonalazódtak, hogy a pesti underground pont annyira volt szűk, hogy legyen közvetlen átjárás minden műfaj között, annyira viszont tágnak számított, hogy látványos közönséget tudjon verbuválni egy-egy elvont, punk-koncept produkció köré. Illetve, hogy a magyar képzőművészek eleve ekkoriban kaptak rá a performanszra igazán, ahhoz pedig kellettek a nézők, amit a termékeny underground szcéna tudott biztosítani. Hosszasan lehetne sorolni a bandákban zenélő képzőművészeket a korszakból – ahogy a jelenből is. De van egy nagy különbség: manapság a profi alkotóművészben pregnánsan elválik egymástól a zenei fellépés és a műtárgykészítő pályafutás. (Hogy legyen itt egy példa: Kis Róka Csaba privátban és hivatalosan.)
De ne kanyarodjunk el a művészetszociológia irányába, ha a könnyűzene és a képzőművészet szerelemgyereke épp most rúgja ránk elemi erővel az ajtót a Ludwig Múzeumban!
Rock/tér/idő – szóviccel velünk a kiállítás címe, megidézve a Pajor Tamás megtéréséről szóló legendás dokumentumfilmet. Klasszikus közönségbővítő kiállítás, fiatal célcsoporttal, garázsfesztivállal és filmklubbal, azaz fesztiválosodással.
„A '80-as évek az új '70-es évek” – mondogatjuk, rajtatartva ujjunkat a kortárs art industry szaporán verő pulzusán. A koncepció azt ígérné, hogy ebből kapunk itt tömény dózist, de nem, nincs flitteres diszkókorszak, se pogány punk, se kínos Bizottság-nosztalgia, Bernáth(y) Sándor ködlő hiperrealizmusában ugyan feltűnik egy esztrádzenekar, de Sarkadi Péter képviseli úgy igazán az évtizedet. A kérdés jogos: ki az a Sarkadi Péter? Egy alig ismert grafikus, aki a '80-as években izgalmas rocksztár-alteregót teremtett magának a képek segítségével. (Ő a kiállítás nagy intézményi felfedezése.)
Részlet a Rock/tér/idő című kiállításból (Nagy Kriszta printjeivel), 2016, Ludwig Múzeum
© a Ludwig Múzeum jóvoltábólMivel a kurátor a '90-es években szocializálódott, így legjobb példái is innen jönnek. Ott van mindjárt a rendszerváltás utáni kortárs színtér két fenegyerekének, Komoróczky Tamásnak és Uglár Csabának a naiv és szórakoztató rendőrrapje. És persze Nagy Kriszta (jelenleg x-T, korábban Tereskova) brutálisan szókimondó printjei. Na jó, ne finomkodjunk, a saját meztelen testére felírt szövegek a kőkemény pornó eszközeivel operálnak, meglehetősen hatásos módon. (Ezek amúgy friss munkák.) A kiállítást Ravasz András szintén a '90-es években nehézkedő munkái nyitják, köztük a felfújható, óriási luficsecsemő, az ordító szája helyére helyezett bakelit lemezzel.
Részlet a Rock/tér/idő című kiállításból (Ravasz András installációjával), 2016, Ludwig Múzeum
© a Ludwig Múzeum jóvoltábólÉs ne felejtsük el Szabó Eszter Ágnes halhatatlanná tett falvédőjét, az emblematikus Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowie-val című textíliát, ami 1998-as születése óta bejárta az internet minden zegét és zugát, ma is aktív mémtanyaként ontva a digitális mutációkat. Szabó Eszter Ágnes gyártott is hozzá egy aktuális új verziót, a mennybe téve át a találkozó helyszínét. David Bowie a helyére kerül, mindenféle értelemben, hiszen Rock/tér/időben a popkultúra és a kortárs képzőművészet összemontírozása a cél, azzal a nem titkolt vággyal, hogy az előbbi rajongói átkeveredjenek az üres múzeumokba. Így van egy kis tűzijáték, a fiatal művészek által készített, félkomoly konceptek háza tájáról. A Gruppo Tökmag városi falfeliratokat köt meg táblakép alakú pamutpulcsik formájában, Pittmann Zsófi továbbviszi a falvédős vonalat, a menő fiatal fotós, Gáldi Vinkó Andrea pedig zenehallgató járókelőket fényképez le az utcán, a képekhez hozzárakva a letölthető zenéket.
Szabó Eszter Ágnes: Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowie-val, 1998, falvédő, Somlói-Spengler Gyűjtemény
© a Ludwig Múzeum jóvoltábólJó régi művek, aranyos új művek, enyhén izzadságszagú válogatásban. Végül is egy bakonyi indiánsátort is ki lehet rakni (megtörtént), ha már Cseh Tamás festő volt. De attól még vicces, ahogy Britney Spears táncol a sivatagban (Felsmann István klipverziójában), miközben a Google szenvtelen hangon darálja az automatikus fordítást: „dolgozz, ribanc, dolgozz”.
Ravasz András: Meaning of Life, 2014, photoprint, 65×75 cm
A Ludwig amúgy nem önmagában kínálja Rock/tér/időt, hanem egy nagy Szenvedély-csomag részeként, amiben van egy berlini importtárlat és vagy húsz kísérő rendezvény is...
