Mindennapi életünket behálózzák a képek. A vizuális kommunikációnk egyik, ha nem fő eszközeként tartjuk számon őket, valamint gondolkodásunkat is meghatározzák: emlékeink is mind tudati képernyőbe foglalt pillanatmetszetek. Az Internet korával azonban a képhasználat egyre inkább elfajzottá vált. A virtuális háló és a közösségi média platformjai szintén a képeket használják elsődleges információközvetítő eszközöknek, amelynek következtében egyszersmind egy folyamatos képközpontú ingeráramlatban találjuk magunkat. Ezeken a felületeken az esztétikai kielégülést a gyorsan fogyasztható, repetitív és felületes képi ingerek biztosítják, miközben a vizuális érzékenység erodálásnak van kitéve. A platform nem is ad lehetőséget sem az elmélyülésre sem az értelmezésre: mivel a fókusz az információátadáson van, ezért tálcán kínál minden szükséges adatot, hogy másodpercek alatt legyünk képesek feldolgozni, majd szintúgy pillanatok törtrésze alatt továbblépni. Ez a fajta rutin hozzászoktat bennünket ahhoz, hogy a minket érő hatások már előre lecsupaszított és megemésztett formában jutnak el hozzánk, hogy minél kevesebb erőbefektetéssel lássuk, értsük és érezzük a velünk kölcsönhatásba kerülő tényezőket.
Ilyen vizuális szufficittel a vállunkon érkezünk meg a Hegyvidék Galériába, ahol Juhász Dóra műveiből tekinthetünk meg egy válogatást és bizony zavarba jövünk: a dinamikusan felvitt gesztusok, a kompozíciók játéka, az organikus motívumkészlet, az egybeáramló ecsetnyomok, kiemelkedő színörvények és színmezők meglepően és érzékien hatnak ránk, miközben minden kérdésünk nyitott és szigorú, dogmatikus válaszoktól mentes marad. A konkrétumoktól tartózkodó alkotások szokatlan könnyedséggel tárulnak elénk miközben egy számunkra teljesen ismeretlen, komplex világ bontakozik ki a szemünk láttára, ahol minden kölcsönhatásban van egymással. Ebben az alternatív valóságban nem érezzük szükségét a görgetésnek és a gyors továbbállásnak, épp ellenkezőleg, beszippantanak minket a festmények.
A festészet eszközével a mindenkori művész lehetőséget kapott arra, hogy a képi megjelenítést magáévá tegye és a látás urává váljon. A festmény egyszerre láttat és közöl, és az alkotói tevékenységben visszafordíthatatlanul egybefonódik az aktív szemlélet és a művész passzív jelenléte. A festészet leveti magáról a mindennapok tapasztalatainak láncait, visszatér az eredeti látáshoz és mint ahogy az alkotó képes ítélkezés nélkül szemlélni, úgy a mű is képes ítélkezés nélkül láttatni. A láthatóság tartományába merülő alkotó nem sajátítja ki azt, amit lát, csupán a művészetén keresztül képes nézőjének különböző világokat, számára ismeretlen tájakat, formákat és alakzatokat megmutatni.
Nincs ez másképp Juhász Dóra munkáinál sem. Alkotásaiban festészeti problémákra koncentrál, mindenfajta külső tényező befolyása nélkül. Számára a puszta vászon az, amin belül kell festői módon megválaszolnia a felmerülő kérdéseket. Ez a fajta válaszkeresés azonban ösztönös folyamatokat takar, melynek végeredménye egy harmonikus fluid tér, végtelen lehetőséggel, ahol semmi nem válik el egymástól, minden organikus módon létezik.
Üdítően frissíti fel a képekkel teletömött elménket Juhász művészete több szempontból is. Képeinek szélei nem szabnak éles határokat, hanem az ecsetvonások szinte lefutnak a keretről miközben gondolati úton tudjuk meghosszabbítani a kiragadott részleteket. Képei mozaikdarabok a nagy egészből, ablakok, amelyek egy egybefüggő vibráló kozmoszra néznek, párbeszédet alkotnak egymással. Alkotásai közül egyik sem él önálló életet, mindegyik feladata, hogy beavasson minket ugyanabba az elragadó és titkokkal teli világba. Dóra ennek a világnak a hírnöke és teremtője, mégis kívülálló szemlélője. Képein világosan érzékelhető, hogy nem áll szándékában megfejteni ezt a valóságot, feladata csupán annak láttatása. Fest, mert festenie kell.
AZ ÖSSZES KÉP: Részletek Juhász Dóra kiállításából, Hegyvidék Galéria, Budapest, 2025.
Fotók: Egressy Orsolya © MOM Kulturális Központ – Hegyvidék GalériaJuhász művészetének vezérmotívuma a jellegzetes ovális alakzat, mely alkotói pályája során a csendélet festéséből eredeztethető. A végtelenségig ismételt motívumformának számos jelentése lehet, például az életre sarjadó mag, az osztódó sejt, vagy a tárgyi mivoltát teljesen levedlő tojás alakja. Ezekből a nem egyértelmű archetípusokból építkező formák által válik univerzálissá a kép. A motívum önmagában létezik és nem szorul értelmezésre - vászonra vetett folytonos ismétlődése szabaddá teszi lényegét, engedi, hogy létezzen, éljen, a mindennemű megfelelés kényszere nélkül.
