A tervrajz hideg kiszámítottsága és a rajzos részletek organikus puhasága találkozik egymással Poppre Orsolya művein, amelyeken a régi papírok sérülékenységét a rajz törékeny finomsága még inkább aláhúzza. Az alkotó sűrűn rétegzett, organikus kompozíciói szimmetrikusságuk folytán a stabilitás érzetét keltik, ugyanakkor a formák egymásba kapaszkodása, az átfedések mégis a folytonos áramlás hangulatát adják. Ez a fajta fluidálás, a motívumok egymásba sodródása női jelleget kölcsönöz a képeknek, amelyeket Poppre szimbólumrendszere tovább erősít. 
„Minden szimbólum, ami megjelenik a képeken, kapcsolódik a személyes megéléseimhez. Ezeket mindig alaposan lekutatom, tehát nemcsak formailag illeszkednek a kompozíciókba, a jelentésük is nagyon fontos még akkor is, ha azokat nem feltétlenül szeretném kifejteni a néző számára, hiszen alapvetően a személyes tapasztalataimhoz kapcsolódnak”.
Poppre esetében már maga a munkamódszer is terapikus, hiszen a lassan készülő munkák erős fókuszáltságot és intenzív jelenlétet követelnek, lelassítják az alkotót és a flow állapotába vonják. „Erős igényem van arra is, hogy a néző is elidőzzön a képekben, és, hogy újabb és újabb részleteket fedezzen fel bennük vagy, hogy kövesse a formákat, és felfedezze a kapcsolódásokat és a rétegek egymáshoz való viszonyát”. Ezek a képek kikövetelik, hogy időt töltsünk velük, hosszasan lehet bíbelődni a részleteivel, élvezni a színek keveredését vagy, ahogy egyik motívum átfedésben van egy másikkal, miközben nem is teljesen lekövethető, hogy az egyes motívumfolyamok hol kezdődnek és hol érnek véget.
Poppre legújabb sorozata két és fél éven keresztül alakult, amely alatt az alkotó személyes életében számtalan változás lezajlott, anyává vált, miközben a veszteséget is meg kellett tapasztalnia. A várandóssága alatt készült munkák női szerveket idéznek, egy pontból kiáramló struktúrákat mutatnak fel, míg az újabb munkák az élet mulandóságát állítják. A Hybridart Galériában kiállított anyag a Memento Vivre címet viselte, emlékeztetve a pillanat, a figyelem és a jelenlét fontosságára, miközben rávilágított arra is, hogy a létezés maga az ajándék, ami egy nagy belépéssel, a teremtéssel kezdődik, valamint egy kilépéssel, a halállal végződik. A művek egy része a kiáradásról szól, a női teremtő energiáról, ezek puhábbak, lágyabbak, míg a vanitas-képek formavilága szilánkosabb és csáposabb, van bennük egyfajta fenyegetettség, ugyanakkor nem nyomasztóak, mint ahogy a keleti vallások, ezek a rajzok is állítják, hogy a halál is az élet része, és, hogy tulajdonképpen egy hatalmas körforgás elemei vagyunk, amelyben a kezdet és a vég összeér egymással, épp ezért maga a pillanat az, ami igazán jelentőséggel bír.
Poppre első, Teremtés címet viselő önálló kiállításán a női lélek mélységeit mutatta be, ott már megjelentek az olyan fontos szimbólumok, mint a madár, ami absztrahálva és rejtve, de ezeken a képeken is fel-feltűnik. „Most az volt a szándékom, hogy minél több rétegből álljanak össze a képek, az előzőhöz képest szerettem volna mélyíteni és fátyolosabbá tenni a képeket, még inkább elemelni a konkrét gondolati síkból”. Transzparensebbek, levegősebbek és mégis: földközelibbek lettek ezek a képek. 
„Színekben is a természetes árnyalatokat szeretem, de figyelek arra is, hogy a papír milyen árnyalatokat kíván meg. A lap szélén sokat kísérletezem, és sosem csak önmagában használom a színeket, azokat keverem”. Meséli, hogy a rajzolás, radírozás során maga a papír is sérül, amit folyamatosan ragasztgatni, javítgatni kell. „Izgalmas folyamat, ahogy rábukkanok ezekre a papírokra, amiket piacokon, régiségek között lelek fel. Behívnak, sőt: maga a tervrajz is inspirálóan hat, nekem nagyon nehéz lenne ezeket a rajzokat üres papírra elkezdenem, a meglévő vonalak, hálózatok, jelölések azok, amelyek elindítják a saját formáimat. Nagyon szeretem azt is, hogy ennyire érzékeny papírra dolgozhatok, ami egyszerre nagyon emberi, miközben jelzi az élet törékenységét is”.
Közben elővesz egy hatalmas lapot, amelyen egy francia vasúti terv látható, majd sorra mutatja a különlegesebbnél, különlegesebb darabokat, miközben meséli, hogy az ő esetében is vannak olyan munkák, amiket nem érez jónak, de ezek általában el sem jutnak a színezésig. „Ha eljutok a színezésig, akkor általában végigküzdöm, de ilyenkor is előfordul, hogy hatalmas érzelmi hullámokat követően sikerül befejeznem az adott munkát. Alapvetően türelmetlen típus vagyok, engem a rajzolás tart egyben, de sokszor van az, hogy meg kell küzdenem egy-egy kompozícióért, hogy a sajátomnak érezzem. Ráadásul a papír sem bír el mindent, a túl sok radírozás vagy a ceruza mind-mind nyomot hagynak rajta, ami bizonyos idő után újabb kihívásokat emel be az alkotásba”.
A hajtásvonalak, gyűrődések azonban a rajzok szabad folyását mederbe terelik, adnak egy keretet a rajznak, azt stabilabbá teszik. „Amikor felrajzolom a vonalaimat, azok sokszor összefolynak a tervrajzok struktúrájával, teljesen összeolvad a kettő, és van, hogy egyszerűen én sem látok belőle semmit. Így indulok, aztán a rengeteg átrajzolás, újrakeresés és színezés során intuitív módon épül a kép. Szeretem, hogy nem uralom teljesen a folyamatot, ez önmagában izgalomban tart”.
Beszélgetünk a rajz műtárgypiaci alulbecsültségéről is, közben Poppre meséli, hogy a Kisképzőn a bőrszakot, majd a MoME textilszakát elvégezve egy ideig saját márkát vitt, majd jött a jelmez- és díszlettervezés a színházakban és filmekben, majd kellett egy év Balin, hogy visszataláljon ahhoz a fajta kreativitáshoz, amit tényleg a sajátjának érez. „Annyira komfortzónán kívüli volt az az időszak, hogy alig találtam magam. És épp a rajz volt az, ami segített, hogy megleljem a safe space-em”. Izgalmas az is, ahogyan a dél-kelet ázsai vallások szemlélete beépült ezekbe a munkákba, az, ahogyan az életről és a halálról gondolkodnak, Poppre képein is visszaköszön.
AZ ÖSSZES KÉP: Részletek Poppre Orsolya műterméből, 2025. Budapest
© a művész jóvoltából.Az új kihívást pedig a térbe való kilépés jelenti, Poppre keresi azokat a lehetőségeket, hogy a rajzait installatív formában is meg tudja majd mutatni. A legutóbbi kiállításán az egyik mű már meg lett mozgatva, a keret mögött üvegelemekkel megtámasztva egy lágy ívben kiemelkedett a hordozó, ami formailag is gazdagította az egyébként is sűrűn rétegzett kompozíciót. Poppre meséli a jövőbeli terveit és ötleteit, én meg közben elveszek az inspirációs falán, ahol az anatómiai, természeti és építészeti részletek rá is ébresztenek arra, hogy minden mindennel összefügg, és, hogy az univerzum dolgai hasonló struktúrák szerint épülnek fel, és tulajdonképpen Poppre kompozíciói is ezt állítják.
