RECENZIÓ / MÉNES ATTILA / A BOLT

Irodalom / Recenzió / Járvás Péter

A gulliveriáda a szatírák népének nemesi családja: leszármazását visszavezetheti Jonathan Swift uraságig. Miről is van benne szó? Jellemzően arról, hogy civilizációnk egy reprezentánsa kalandos körülmények között (mondjuk egy hajótörés után) olyan világba csöppen, amelynek szabályai radikálisan különböznek mindattól, amit addig ismert, így aztán alkalma nyílik dokumentálni egy sajátos és groteszk társadalom mindennapjait. Mindez pedig pazar alkalmat teremt az írónak arra, hogy úgy beszéljen egyes egyetemes emberi gyarlóságokról, mintha nem is azokról beszélne - (szerencsés esetben) eltartja magától a didaktikusságot, azzal a felkiáltással, hogy ő bizony másokról, egy idegen és különös közösségről kíván a természettudós alaposságával szót ejteni. Közben meg - ugye - dehogy. No most a gulliveriádák korának, úgy tűnt, befellegzett. Hisz a világ összezsugorodott, nincs a Földnek (sőt: a Naprendszernek) olyan szeglete, amelyet ne térképeztünk volna fel, így aztán a reménybeli hajótöröttek se számíthatnak arra, hogy új, eddig ismeretlen társadalmakkal smúzolhatnak. Ám erre betoppan Ménes Attila, és felmelegíti a műfajt a kedvünkért.

Hőse, a kalandvágyó brit állampolgár a jövő atomizált Nyugat-Európájából indul el a tengeren keletre, ám a menetrendszerű hajótörés jóvoltából valahol a kontinens alfelén, a Balkánon ér partot. Mert ha a Nyugat atomizált, hát Kelet egyenesen lepottyant Európa térképéről, és valami féreglyukon keresztül a kora középkorba teleportálta magát. Törzsi háborúk szaggatják, a Halál minden bokorban ott lóbálja a kaszáját. És akkor még nem is esett szó a magyarokról, akik a jelek szerint nem csak a történelmi időből írták ki magukat, hanem az evolúcióból is. Nem csak a kultúrát hagyták faképnél, hanem az emberi nyelvet is, következésképp most csicseregnek, füttyögnek és vijjognak, akár az ég madarai. Ráadásul összetöpörödtek és szőrt növesztettek magukra, kábé olyanok lehetnek, mint az ewokok, csak épp hajlamosak mindenkit birodalmi gyalogosnak nézni.

Ha valaki ebből a rövid szkriptből valami mókás szövegre számítana, sietek őt felvilágosítani: nem, ez nem egy mókás szöveg. Fakad persze némi komikum abból, hogy egy messzi földről ideszakadt úriember micsoda képtelen helyzetekbe tud keveredni az extrém körülmények között - de az általános szájíz azért a keserűség. Mert ha mi is holmi brit alattvalók lennénk, akik maximum a körülmények szerencsétlen összejátszása folytán kerülhetünk át Vadkeletre, akkor talán tudnánk kívülről szemlélni ezeket a furcsa szerzeteket. Megszerethetnénk őket, vagy szánakozhatnánk azon, milyen tévedhetetlen érzékkel navigálják bele magukat mindenféle történelmi zsákutcába. Akárhogy is, vehetnénk úgy, hogy csak valami különös lények egy távoli galaxisból. Cuki, életképtelen kis ewokok.

Csak hát ezek az ewokok mi vagyunk.


Járvás Péter

 

 

CSER KÖNYVKIADÓ, 278 oldal, Kiadás éve: 2023

 

 

A kiadó ismertetője:

Egy tipikus, jómódú ír gentleman a közelebbről meg nem határozott posztapokaliptikus Európában bolyongva rálel a maradék-maroknyi magyarság által megszállt övezetre. Ennek az etnikumnak egy visszájára fordult evolúció során a beszédmódja már inkább a madarak csicsergéséhez hasonlít. Testüket dús szőrzet fedi, jellemzően törpenövésűek, a világcsavargó főszereplőnek jó, ha a derekáig érnek.

Szegény, lepusztult vidék ez. Hősünk egy primitív vegyesboltban talál munkát. Porciózza a patkánymérget, a szalonnát, a fenőkövet. Idővel szerelembe esik egy bagoly formájú varrónővel, és a kezdeti gyanakvás után roppant népszerűségre tesz szert, a vidék nagyurai azonban nem nézik ezt jó szemmel...

— Artkartell

2023. máj. 30., kedd 07:05
kapcsolódó cikkek
ajánló

Felháborgatott rend

Dukai István// Tactical // Artkartell projectspace

támogatók